Barót városi tanácsának szerdai ülésén elfogadták a település költségvetését a 2023-as évre.
A tanácsosok egyebek mellett rábólintottak az önkormányzati képviselők fogadóóráinak időpontjára és helyére, illetve meghatározták a gyűléspénz értékét és odaítélési feltételeit. Eszerint azok a városatyák jogosultak a polgármester fizetésének 10 százalékát kitevő havi járandóságra, akik havonta legalább egy-egy gyűlésen, illetve szakbizottsági gyűlésen részt vesznek. Ugyanígy elfogadták azt a határozattervezetet, melynek értelmében az önkormányzat negyedévenként közzéteszi honlapján az adóhátrálékkal rendelkező, illetve a tartozásaikat teljes egészében törlesztő jogi személyek listáját.
Benedek-Huszár János polgármester ismertetéséből kiderült, Barót idén 40.380.220 lejből gazdálkodik, ami 6,37 százalékkal több a tavalyi költségvetésnél, ugyanakkor a kiadások 41.692.990 lejre rúgnak, ami 1,63 százalékkal múlja felül a tavalyi költségeket. Itt jegyezte meg, hogy a költségvetés összeállításánál prioritást jelentett az alárendelt intézmények működésének biztosítása és, bár több olyan költségtípus van, amelyeket az utolsó negyedévre nem tudtak betervezni forráshiány miatt, ezek egy részét vélhetően nem kell majd megvalósítani, másrészt viszont, ahogy tavaly is több rendben kiegészítették a büdzsét saját forrásból, vagy a megyei tanácstól, illetve az államtól kapott költségvetés-kiegészítéssel, úgy véli, alkalom adódik előteremteni az egyelőre be nem tervezett, szükséges összegeket.
A városatyák egy ellenszavazattal elfogadták az idei költségvetést.
Fotó: covasnamedia.ro
Kell is a 10 % a sunyi bandanak,egyebet nem tudnak vagy kussolnak,vagy vitatkoznak,askalodnak! Ide megy el az adofizetok penze,marad egy ronda,godros,saros,elhanyagol varos tovabbra is!
Eleg ha egyszer elmegy egy honapban MUNKAIDOBEN (a 8 orajabol kitelik) es maris uti a markat minimum 5-7 ezer lej,Bravo! Szavazzatok csak magatok fele !