Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Beöltöztek, célba lőttek, megebédeltek és hazamentek

Beöltöztek, célba lőttek, megebédeltek és hazamentek Kovászna megye

Kovászna megyében mintegy ezer tartalékost hívtak be egynapos felkészítőre a június 12–16. közötti időszakban a lakosság, a gazdaság és a terület védelmi felkészültségi állapotának ellenőrzésére irányuló mozgósítási gyakorlat keretében.

Hirdetés
Hirdetés

A Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) terve értemében Hargita és Kovászna megyékben az említett időszakban hirdették meg a mozgósítást, jegyezte meg elöljáróban Erdély András, a Kovászna Megyei Prefektúra szóvivője. „Idén korábban Temes és Krassó-Szörény megyékben is volt hasonló mozgósítás. Hat vagy hét megye kerül sorra egy évben, így elvileg öt vagy hat év múlva lenne Háromszéken a következő gyakorlat” – tette hozzá.

Hangsúlyozta, kizárólag a kötelező sorkatonai szolgálatot már teljesített, vagy szerződéses katonaként szolgált személyek kptak behívót, olyan civilt nem hívtak be, aki soha nem volt katona. „A behívott személyek 92,8 százaléka vett részt a felkészítőn, ami viszonylag magas jelentkezési arány” – nyugtázta. Akit nem találtak otthon a behívóparancsok kézbesítésekor, annak nem kell aggódnia, mondta. „Jó, ha utólag jelzik, miért nem voltak elérhetők, de nem bírságolják őket és nem kell bepótólniuk a mulasztást” – hangsúlyozta.

Hozzátette, múlt szerdától péntekig egyetlen napra hívtak be mindenkit, az alakulatnál reggel beöltöztették megfelelő ruházatba és felszerelést is adtak. „Aztán Brassó megyébe, Codlea mellé vitték lövészetre, majd a tartalékosok kaptak ebédet és elbocsátották őket. Semmiféle bonyodalom nem volt, semmi gond nem akadt a lőtéren, de máshol sem, minden a legnagyobb rendben zajlott” – hangsúlyozta.

Fotó: Instituția Prefectului – Județul Covasna

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. június 19., 19:19
    ÉRTÉKELÉS: 1

    A tartalékosokat régen is behívták, de csak a helyi rendőrőrsre, ahol 1-2 hülye kérdés után hazaküldték! Annak idején, ha jól emlékszem és annak van vagy 24-25 éve, azt mondták, hogy 45.éves korig hívják be az emberfiát! A napokban 46 évest is hívtak be + elég szelektíven! Kevés emberkét, de sokan közülük talán spéci nyögdíjasok!

  • User
    Dátum: 2023. június 20., 14:10
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Névsorolvasás,faszulykafőzelék , kávé ,borvíz,egy kis beszélgetés aztán „la revedere”.Na ez is”megvót” .Egy pár tízezer lejecske elment de megérte.

  • User
    Dátum: 2023. június 20., 17:45
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Ne búsulj! Szükség esetén majd átállnak! Ahhoz nem kell több, mint fuszulykafőzelék és névsorolvasás!

  • User
    Dátum: 2023. június 20., 21:24
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Es a granatdobas elmaradt? Az volt a jo moka, az egysegparankncsok szemelyesen felugyelte a dobast, minden katonatol megkerdezte, hogy fel van-e keszulve es mellete allt es gugolt amikor a katona eldobta a kezigranatot. Masnapra bitztos izomlazza volt a 400-500 gugolastol.

  • User
    Dátum: 2023. június 20., 22:19
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Nem a natonak, nem Amerikanak, a gyarmatositto torekveseinek eskudtunk!! Kifele a NATONAK europabol, legyen eleg egy kontinens nekuk!! HUZZANAK HAZA: FUCK NATO!!!

  • User
    Dátum: 2023. június 23., 9:25
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Amikor meg szüntették a kötelező sorkatonasagot,azzal indokolták plusz pénzkidobás az államnak.Meg Markó Bélaek is meg szavazták és a sok többi idióta politikus,most tessék szépen csatasorba állni az azóta fel cseperedett Kelemen Hunorkaval együtt,és szépen ne hivogatni be senkit faszujka főzeléket enni.