A Kovászna megyei Bodzafordulón történt magyarellenes provokáció – a kétnyelvű irányjelző táblák lemázolása – kapcsán az Erdélyi Magyar Szövetség és annak ifjúsági szervezete, a MINTA is állást foglalt. Utóbbi Beolvadásból jeles-díjra javasolta Ráduly István prefektust.
Bodzaforduló bejáratánál július 27-én lemázolták a megye tanács által kihelyezett magyar nyelvű helységnévtáblákat, amelyek már az eset előtt nagyon szúrták az egyik bodzafordulói helyi tanácsos szemét. Raul Urda polgármester emiatt törvényességi vizsgálatot kért a prefektúrától, a kormányhivatal pedig válaszlevelében megállapította, hogy az irányjelző táblákat a megyei tanács nem jogszerűen, az ő kezelésében levő út mellé helyezte el, azoknak pedig amúgy nem kötelező kétnyelvűnek lenniük, hiszen a községben a magyar lakosság aránya csak 0,34%, és a törvény csak a 20% fölötti kisebbségi lakossággal rendelkező helységek esetében írja elő a kétnyelvűséget. Alig írta meg levelét a prefektus, ismeretlen tettesek a román trikolór színeivel lekenték a táblákon a magyar helységneveket, ennek kapcsán a kormánybiztos pedig ismételten a táblák kihelyezésének jogszerűségét taglalta. A táblamázolást egyébként a bodzafordulói polgármester is elítélte mint olyat, ami nem válik a közösség dicsőségére.
A MINTA által csütörtökön kiadott közlemény éles szavakkal bírálja Ráduly Istvánt a neki tuljdonított nyilatkozatáért, miszerint „a megrongált tábláknak eleve nem kellett volna kétnyelvűeknek lenniük, hiszen a törvény értelmében csak a település ki- és bejáratánál levő helységnévtáblákat lehet magyarul is feliratozni”. Az ifjúsági szervezet szerint Ráduly ezzel az állásfoglalással „relativizálja az újabb, közösségünket és a magyar nyelvhasználati jogokat lábbal tipró bűncselekményt”, és emiatt eljuttatja neki a Beolvadásból jeles-díjat, hogy emlékeztesse arra, munkája során megfeledkezett a magyarság érdekképviseletéről.
A háromszéki prefektust reagálásra kértük a MINTA közleménye kapcsán. Ráduly István elmondta, olyan nyilatkozatot, amelyet tőle idéznek, ő nem tett, de fenntartja, amit korábban mondott: a Kovászna megyei útügynek nem volt jogosultsága a 13 E nemzeti út mellé kitenni a táblákat (tulajdonképpen a 13 E és 121A megye út kereszteződésébe), hiszen az nem az ő gondnokságába tartozik, és ezért, nem pedig a kétnyelvűség okán, azokat el kell onnan távolítani. A nemzetiségi arányokhoz, nyelvhasználathoz kapcsolódó állításokat, a neki szánt díjat nem kívánta kommentálni.
Az Erdélyi Magyar Szövetség országos elnöksége közleményében a „szövevényes és túlbürokratizált ügy” kapcsán azt írja: „a hatóságok jelenleg pár tíz méteren, valamint az illetékesség tárgykörében vitatkoznak, miközben a Napnál is világosabb, hogy itt elsősorban egy magyarellenes provokációról van szó – egy döntően az őshonos magyar közösség által lakott régióban.” Az EMSZ kiáll a széleskörű autonómia és a nyelvhasználati jogok bővítése mellett, mert ezt látja az egyedüli megoldásnak, a normalitás feltételének, amikor is „nem patikamérlegen kell súlyozni az érintett település lakosságának nemzetiségi összetételét”.
Én a MINTÀT soha semmilyen ügyben nem hallottam állást foglalni. Sem gazdasági, sem társadalmi, sem kisebbségi ügyben, sem medveproblémában vagy környezetvédelmi kérdésben. Most egyenesen a prefektust támadják, amúgy jogosan. De kinek a sugallatára? Mert ezek maguktól semmit nem csinálnak, csak ha szólnak nekik!