Bikfalva ékességei: emberek, épületek, élő történelem

Könnyű a jót megszokni: Bikfalva felújított kultúrotthonát belakták a művészek, a kézművesek, otthon vannak benne a kiállítások, illetve bármilyen igényes produkciónak méltó körülményeket biztosít. Nemcsak egy ház, hanem kultúrközpont – nyomatékosította Ráduly István, Uzon község polgármestere, akiben azért még élénken él az idevezető göröngyös út emléke is. Hétvégén háromnapos rendezvénysorozattal nyitották meg az új komplexumot.

– Hány engedélyen át vezetett az út? – kérdeztük a polgármestert.

– Megszámlálhatatlan engedélyt kellett a hatóságoktól beszerezni, hogy a mai kép fogadhassa a faluba érkező látogatót. Nemcsak egy épület újult meg, hanem az út is, illetve a kevésbé látványos, de nagyon fontos ivóvíz- és szennyvízvezeték kiépítése is hozzátartozik az összképhez. Mindez számtalan pályázat eredményeképpen valósult meg, bürokratikus folyamat árán.

A polgármester értékelte és köszönettel nyugtázta, hogy az illetékes hivatalok nem gáncsoskodtak. Ezért az avatót megelőző, csütörtökön megtartott polgármesteri találkozóra azon intézmények vezetőit is meghívta, amelyek jóváhagyása szükséges volt a munkálatok elkezdéséhez és befejezéséhez, hadd tapasztalják meg, mi születhet néhány pecsétjük, kézjegyük nyomán.

Élettel, tartalommal megtöltött terek

A kultúrotthont az Országos Befektetési Alap (CNI) által biztosított 1,8 millió lej helyett 1,3 millió lejből újíttatta fel az önkormányzat 2016 és 2018 között, a kivitelező bodzavásári cég ezzel az értékkel nyerte meg a licitet. Bár már tavaly ilyenkor készen voltak, a nem eléggé igényesen végzett munkát a község vezetője nem vette át, ezért került sor csak most, október 18-án a kultúrközpont avatására.

A nagy előadóterem mellett itt konferenciaterem, könyvtár is helyet kapott, a falubeli kézműveseknek jutott nemezelő-, illetve faragóműhely, a néhai Kerezsi János és felesége által alapított Bikkmakk Egyesület több gyűjteményének kiállítótér, valamint Péter Alpár képzőművésznek is, akinek három évszázadot átfogó kályhacsempe-gyűjteményét a pincében lehet megtekinteni: ebben barcasági, kalotaszegi, dunántúli, székelyföldi darabok találhatók. Természetművészi, a bikfalvi Naptelephez és az iráni Rah rezidens központhoz kötődő kortárs művészeti tevékenységét szintén kiállítás dokumentálja a földszinten. Az Erdélyi Művészet és Örökség Egyesület is berendezkedett egy irodában, de a bikfalvi közbirtokosságnak is itt lesz a székhelye.

Nem mondanak le róluk!

Sem a célokról, sem az értékes emberekről – hangsúlyozta Ráduly István. A célok között elsőrendű fontossággal bír, hogy Bikfalvát a világörökség részévé tegyék, és az ehhez teljesítendő feltételeket sorban kipipálják. Másodsorban a faluban lakó értékes, a közösség érdekében is cselekvésre hajlandó embereket szeretnék itt tartani oly módon, hogy nekik erre és az alkotásra lehetőséget teremtenek.

A nyitó rendezvénysorozat szervezői is közülük kerültek ki, Péter Alpár művészettörténész és felesége, Várallyai Réka bikfalvi lakosok, lokálpatrióták, éppúgy mint a kézműves Demeter Miklós és felesége, Petrova Anasztázia, akik lányukkal egy zenés-énekes momentummal is színesítették az avatóünnepséget. Sajnos, a közelmúltban elhunyt Kerezsi János, a falu művelődési életének egyik alapembere már nem érhette meg ezt az eseményt.

– Uzon község többi településén is meg fogjuk teremteni a lehetőséget az értékes emberek kibontakozásra, mondta a polgármester, előrevetítve, a jövőre Uzonban avatandó, a most felújítás alatt álló Pünkösti-kúriában helyet kapó kultúrközpont is a bikfalvihoz hasonlóan igényes és szép lesz – vagy ha lehet, még rá is licitálnak majd.

Ellentmondás-e a modern csempekályha?

A tűz, a sugárzó hő zsigeri igénye az embernek, ezt minden előadó megerősítette, ezért nyilván ma is szükségesnek nyilváníttatott a csempekályha, amelyet alapos tudással a faelgázosító kazánok teljesítményét megközelítő hatékonysággal is meg lehet építeni. Ez hangzott el azon a kétnapos, szombaton és vasárnap zajló konferencián, amelyen a csempekályhát járták körül tudományos igénnyel, és amelyen a Magyarországi Cserépkályhások, Kandallóépítők és Gyártók Országos Ipartestületét (MACSOI) három vezetőségi tag képviselte: Nagy András elnök, Henszelmann Imre anyagmérnök, titkár és Sápy László népi iparművész, kályhásmester. A közönség javát a háromszéki mesteremberek adták, de tanulni vágyó laikusok is akadtak köztük.

Egy történeti áttekintő után a tűzterek méretezése, égésköre, a tüzelőanyagok, az érvényes szabványok is terítékre kerültek, és nagy érdeklődéssel próbálták ellesni a résztvevők a legújabb öko-tűztér építésének titkait. Ez egy alulról bevezetett levegővel működő, osztrák fejlesztésű zárt kályha, amely a legújabb környezetvédelmi szempontú szabványoknak is megfelel: ezt Sápy László részletes magyarázattal kísérve a helyszínen modellezte. A 17–19. századi erdélyi kályhacsempékről Várallyai Réka művészettörténeti szempontból beszélt, miután a bikfalvi építkezéseknél, kúriafelújításoknál (saját házuknál is) előkerülő számos csempetöredéket kézbe véve személyesen is „érintett” volt e témában. A habánok által kedvelt terülő mustrás (körökből, körívekből kialakított kompozíció) minta éppúgy fellehető az erdélyi csempéken, mint a szászoktól kölcsönvett angyalfejes minta, illetve a keleti beütést mutató virágcsokros ornamentika.

Ezután került sor Péter Alpár Sárba égettetett – Az erdélyi kályhacsempék művészete című könyve bemutatójára, mely tízéves kutatás eredményét összegezi. Néprajzi indíttatással már ifjú korában áldottan szintén a személyes érintettség folytán fordult figyelme ez irányba, de a néprajzosoktól eltérően a gyakorlatban is elmélyült, hiszen saját maga is gyárt csempéket a töredékek alapján rekonstruált mintával.

Séta a kúriák között

Gyönyörű napsütésben invitáltak kúrianézésre a szervezők, Várallyai Réka „fogta kézen” az érdeklődőket, hogy Bikfalva 25 kúriájából megtekintsenek néhányat. Saját házuk, a Kóréh-kúria izgalmas felfedezésének és felújításának történetével kezdte. A kaput Kós Károly régi fotója alapján építették újra a hajdanvolt oromfallal. Mivel a ház első perctől elárulta, hogy díszítőfestés rejlik a vakolat alatt, csak nagyon óvatosan nyúltak az igen leromlott épülethez, és több motívumot sikerült szépen kibontani: két gyökérrel rendelkező oszlopot az utcafronton, az ablakok körül is egy szép keretet.

A tető háromszögében egy, a vakolat alól kiszabadított, bekarcolt felirat árulta el a ház valódi korát és tulajdonosát: 1791, Isten segedelme volt velem anno diae, Kóréh István. A néhai Kóréh a falu igen tisztelt embere volt, lófő székely. Még ezek után is tartogatott a birtok meglepetéseket, a földből 17. századi csempedarabok kerültek elő, így vélhetően korábbi alapokra épült a ház a 18. század végén.

A séta során érintettük a szépen felújított Zátyi-kúriát, amelyen az új vakolatra festették vissza a régi kváderköves mintát, valamint az aktuális tulajdonosai által szintén körültekintő óvatossággal felújított Komán-kúriát, ott közelebbről is körülnézhettünk. A falubeli termékeny kultúr- és közösségi élethez Isten áldása is fölöttébb szükséges, ezért a nyitóünnepségen Barti Ferenc Róbert református lelkész és Elekes Szabolcs uzoni plébános is megáldotta létesítményt, a rendezvénysorozatnak pedig része volt a vasárnapi ünnepi istentisztelet is.