Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Csákány Attila próbálkozik

Csákány Attila próbálkozik Kovászna megye

Csákány Attila volt alpolgármester az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) polgármesterjelöltje Gelencén. A jelöltet Kézdivásárhelyen mutatták be a sajtó képviselőinek.

Hirdetés
Hirdetés

Esztelnek polgármesterjelöltje után a gelenceit is bemutatta a Magyar Polgári Pártból és az Erdélyi Magyar Néppártból összeállt EMSZ. A jelölt bemutatkozása előtt Bálint József az EMNP részéről beszélt a két párt összefogásáról, majd az 1977-ben született, jelenleg a községházán kataszteresként dolgozó, 2012–2016 között Cseh József mellett alpolgármesterként tevékenykedő Csákány Attila mutatkozott be, ismertette programját.

A polgármesterjelölt már javában zajló munkálatok folytatására tett ígéretet, így kiemelte a Bodor György Művelődési Otthonnál zajló felújítást, a csatornarendszer bővítését, távlati célként a községi és a mezei úthálózat felújítását és karbantartását, a teke- és sportpálya korszerűsítését, járdák és hidak építését, erdei utak visszaszerzését, a csatornahálózat befejezését jelölte meg, de említést tett a tulajdonjogok tisztázásáról is.

Ezt követően az EMSZ alpolgármester-jelöltjeként Kocsis Géza korábbi gelencei RMDSZ-es alpolgármester (1990-től 2012-ig töltötte be a tisztséget) mondott pár szót.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás