Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Csemetekertészek gálája

Április 21-én, csütörtökön a zabolai Mikes-birtokon tartotta évtized-értékelő, egész napos rendezvényét a Diakónia Gyermek- és családsegítő ágazat munkaközössége. Az egynapos találkozó a Csemetekertészek gálája nevet kapta.

Hirdetés
Hirdetés

A jelenlévőket Makkai Péter, a Munkaügyi és Szociális Védelmi Minisztérium államtitkára, a Diakónia Keresztyén Alapítvány fogyatékkal élők, gyermekjóléti és családsegítő ágazatának korábbi háromszéki igazgatója köszöntötte.

A köszöntőbeszédek után Torma Vera, a gyermek- és családsegítő ágazat igazgatója, valamint Apor Zsuzsánna projektkoordinátor mutatta be az elmúlt 10 év tapasztalatait, kihívásait, megvalósításokat, illetve a jövőbeli terveket.

– Kezdetben 15 kisdiákkal indult a program, mára már közel 600 diáknak, kisiskolásnak biztosítunk délutáni foglalkozást és napi meleg ebédet. Hálásak vagyunk azért, hogy e népes munkaközösségnek egy a célja: oktatni, nevelni, segíteni, támogatni a jövő nemzedéket. Külön öröm számunkra, hogy az iskolaigazgatók, településvezetők, a megyei önkormányzat és nem utolsó sorban a szülők is partnereink ebben, és közösen tervezhetjük a jövőt is – nyilatkozták a szervezők.

A visszatekintő után Bába Bertát, mindenki „Berta mamáját”, a munkaközösség legrégebbi tagját díjazták, akinek lelkiismeretes munkája követendő példaként szolgál a segítő közösség minden tagjának.

A programot egy délutáni műhelymunka is színesítette, majd a rendezvényt egy közös hálaadással zárták.

A szervezők örömmel nyugtázták, hogy a programon a délutáni oktatásban résztvevő iskolák igazgatói, illetve a partnertelepülések polgármesterei is tiszteletüket tették, és megerősítették az együttműködés fontosságát és a folytatást is.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás