Cserecsapat készül

Interjú Bálint Józseffel, az Erdélyi Magyar Szövetség megyetanácselnök-jelöltjével. (Folytatás szeptember 4-i számunkból.)

– Orvosolandó gondokat vázoltam fel jelöltségem ismertetésekor is, ezek nem annyira anyagi vonzatúak, inkább felfogásbeli változást igényelnek a vezetésben. Sok megyebeli településen rendetlenség és gondatlanság uralkodik. Körbejárva a megyét, sok vasúti átjáró nincs felújítva, sőt kimondottan veszélyes, a kilátást itt is gaz akadályozza, az utak széle egy hónapja valamivel jobban néz ki, de legtöbbször kaszálatlan – melyik határon túli település nyújt ilyen szégyenteljes képet? Még az eldugottabbak sem. Az úthálózat jó része megyei és községi kezelésben van, ne várjuk, hogy más megyeiek javítsanak nekünk utat vagy hidat. De még ha a vasúttársaság a felelős egyes dolgokért: nem a mi életünk feltételeiről van szó? Mire várunk? Épített örökségünkről szép szavak szólnak, de számos épületünk siralmas állapotban van: a park mögötti ideggyógyászat például, ahol a javítás abban állt, hogy kiírták: hullik a vakolat, vagy a romos tüdőkórház, vagy a tíz éven át emlegetett fogorvosi poliklinika, melyről már vita sem folyik, de épület sincs maholnap.

– Sok beruházás kisiklott…

– A Borvizek útja program nyomán született épületek működőképesek voltak egy ideig, óriási pénzekért, de ma csődközeli állapotban vannak, ráadásul nem minden háromszéki vállalkozó kapta meg, amit oda befektetett. Kérdés, nem szándékosan juttattak-e nehéz helyzetbe egyeseket. Jó pár útszakaszt úgy aszfaltoztak le, hogy egy-két év alatt szétrongyolódott a burkolat. Volt baj az angyalosi, a lisznyói bekötőutakkal, ha egyszer az aszfaltréteg vastagsága 12 centis, az útszélesség öt és fel méteres kellene legyen, a szerződéses kötelességet számon is kellene kérni. Megvalósítás-e az, ha egy kisebb híd (Illyefalván) négy év alatt épül meg? Az ókori egyiptomiak ennyi idő alatt piramist emeltek.  A csigatempóra a közmunkálatok terén sok példa van.

– Elkelne egy építészmérnök a megye élén.

– Málnásfürdőn szinte tétlenül nézték végig, amíg összeomlottak az épületek, aztán megvásárolták a telkeket, és ami maradt, felújítást ígértek, de tíz éve semmi. Bácstelek fele aszfaltoztak, de a vasúti átjárónál ötven méterre csak zúzott kő jutott, talán hogy emlékeztessen a régi állapotokra. Nincs számonkérés, hangzatos tervekkel akarjuk elkápráztatni a választót, a vidombáki repteret, a leendő autópályát emlegetjük már hányadszor – ebből gyűlne a politikai tőke?

Békejobbot nyújtana a készülő cserecsapat

– Javítandó továbbá az önkormányzatok munkastílusa, nekem célom az ellenséges viszony felszámolása a lakosság körében is. Tapasztaltam, nemegyszer, hogy ellenségként kezeltek, nem ellenfélként, s ezt nem szeretném viszonozni. A politikai ellenfélre tisztelt versenytársként kellene tekinteni, miként elejét venni annak is, hogy a románokat és a magyarokat egymás ellen uszítsuk, mivel mindnyájunknak jogunk van az egyenlő bánásmódra. Álljunk ki jogainkért, de a másokét se tapossuk lábbal. Mind a románsággal, mind a cigánysággal javítható a viszony, kihasználva, hogy az egyik országosan több kapcsolattal rendelkezik, a másik sok helyen nyomorban él, felemelni kellene őket magunkhoz, nem megvárni, amíg növekvő számarányánál fogva ő húz le minket magához.

Jogkiteljesítésre, gyarapításra van szükség az önrendelkezési, a nemzeti régióépítési kezdeményezések mentén, de a létező jogainkat sem aknázzuk ki mindig kellő módon.  Kereskedelmi egységekben kérhetjük a többnyelvű kiszolgálást, viszont ahol mi döntünk, ott be is vezethetjük. A városi tanácsülések évtizedek óta magyarul folynak, tolmácsolással kiegészítve, mindenki az anyanyelvén szól hozzá. A megyei tanácsban ezt MPP-s kollégák 2008 óta kérik, mindmáig hiába.  Bekerülve a városi tanácsba, a harmadik ülésen bevittem a tanácsterembe a székely zászlót. Ott is volt a mandátum végéig, ma hiába keresik. Lekerült a városháza és a megyei tanács épületének homlokzatáról is.  Nem csak zászlóból áll a napi ebéd – de hol a bátorságunk? Ne a kifogást keressük, hogy miért nem lehet, hanem a megoldást. Akárcsak a himnuszéneklés tilalmának ügyében, amit sikerült visszavernie az éneklő tömegnek.

– Említette egy alkalommal, hogy kiszámította: négyszer olcsóbban tudott egy hasonló megrendelést teljesíteni, mint a győztes pályázó.

– Háromszék a gazdasági mutatók szerint a kullogó megyék közé jutott. Húsz éve tapasztalom, hogy a helyi vállalkozók jó részét elijesztették, nem bántak velük megfelelő módon. Közbeszerzési pályázatok esetén, de egyéb üzleti ügyekben is. Az önkormányzat nem léphet fel nagyvállalkozóként persze, a törvényeket sem ő szabja meg, de lehetősége van arra, hogy visszacsábítsa, segítse azokat a cégeket, melyek megelégelve az itteni körülményeket, eltávoztak. A megyei tanács elég kevés vállalkozót foglalkoztat, és nagyjából mindig ugyanazokat. Nem ártana egy tisztességesebb verseny, mert nem elég ünnepnapokkor nagy szónoklatot tartani és a „feliratos” szívünket mutogatni. Az említett számítás alkalmával átláttam azt, amit addig csak sejtettem. A közbeszerzések eredményessége sok esetben megkérdőjelezhető. Túláraznak, nem azt választják ki, aki megfelelő minőségű munkát végez, gyenge a felügyelet is.

– Többedik mandátumukat töltik a riválisok, hátrányt jelent-e ez az Ön számára?

– Nekem határozott elképzelésem van, én mindenképpen egy mandátumban gondolkozom, elsődleges célom pedig az árkok betemetése, valamint ama gödröké, melyek nemcsak a közlekedést, de az életünket is megnehezítik, s közben olyanokat magam mellé emelni, akik azt továbbviszik majd szakszerű lendülettel. Óvakodjunk minden személyi kultusztól. Feladatom tehát egy új csapatot helyzetbe hozni, a jövő generációt felkészíteni a munkára. (x)