Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Diák bántalmazásával vádolják az Apor Péter Szaklíceum egyik tanárát

Diák bántalmazásával vádolják az Apor Péter Szaklíceum egyik tanárát Kovászna megye

Kivizsgálás indult a kézdivásárhelyi Apor Péter Szaklíceumban, miután egy 12. osztályos diák panaszt tett, hogy az iskolában tanító egyik tanár a hátizsákjánál fogva megrángatta, majd torkon is ragadta.

Hirdetés
Hirdetés

Az eset a hétfőn, december 13-án történt. A 19 éves, román tagozatos diák állítólag húsz percet késett az iskolából, majd az intézménybe belépve egy számára ismeretlen tanár bántalmazta. A tanár szemrehányást tett a diáknak, amiért késett, és mert nem engedte előre, amikor mindketten beléptek az iskola épületébe.

„A diák bocsánatot kért. A tanár azonban fenyegetni kezdte, majd torkon ragadta diáktársunkat. Mindezen eseményeknek szemtanúja volt három másik diák is, akik megerősítették a fentieket. A 12. osztályos tanuló megdöbbenve azon, ami az iskola területén történt vele, ahol a diákokat minden veszélytől meg kellene védeni, úgy döntött, hogy beszél az Apor Péter Szaklíceum igazgatónőjével. A diák szerint bár az oktatási intézmény vezetője kezdetben felháborodott a történteken, nem tett lépéseket az ügyben. Ehelyett minden diákot emlékeztettek, hogy nem szabad késniük az órákról” – áll a Kovászna Megyei Diáktanács közleményében.

A bántalmazott diák még aznap panaszt tett a rendőrségen, mivel elégedetlen volt azzal, hogy a történteknek nem volt következménye.

A Kovászna Megyei Diáktanács a tanár munkaszerződésének felbontását követeli, azzal érvelve, hogy „ilyen viselkedést semmilyen körülmények között nem lehet tolerálni, különösen nem olyantól, akinek a jövő generációit kellene formálnia”.

Kiss Imre főtanfelügyelő elmondta, hogy a tanfelügyelőség tájékoztatást kért az ügyben az Apor Péter-líceum vezetőségétől. Az iskola fegyelmi bizottsága belső vizsgálatot indított, és dönteni fog arról, hogy kell-e szankciókat kiszabni a tanárral, illetve a tanulóval szemben. Az érintett tanár egyébként műszaki tárgyakat tanít az iskolában.

„Csak csütörtök délután értesültünk az esetről. Az ügy onnan indult, hogy ki lép be először a kapun, a tanár vagy a diák. A diák nem engedte előre a tanárt, aki dühös lett, hogy nem adták meg neki a tiszteletet, és a hátizsákjánál fogva megrántotta a diákot. Ha nyomozás indul, a tanár és az eset szemtanúi vallomást fognak tenni. Ez teljesen abnormális, mert etikának, tiszteletnek kell lennie, amikor valaki belép egy épületbe: először a hölgyek lépnek be, az idősek, és az intézményben fennálló hierarchiát is tiszteletben kell tartani. Ha egy tanár bejön velem, mint diák, egyértelmű, hogy előreengedem. Egyértelmű, hogy a tanár is hibázott, de hogy mennyire rángatta meg a diákot, vagy tette rá a kezét, nem tudom, mindenesetre ez elfogadhatatlan. Az iskola szintjén vizsgálat indult, a tanuló felhívta a 112-t, és ez azt jelenti, hogy a rendőrség is ki fogja vizsgálni az ügyet. Ha a tanár hibázott, az iskola fegyelmi bizottságnak szankciót kell kiszabnia, de ez időbe telik, nem oldódik meg egyik napról a másikra. Úgy gondolom, hogy a tanuló is hibázott, beszélni fogunk az iskola vezetőségével, hogy kiderítsük, pontosan mi történt, de sajnálatos, hogy az alapvető etikai normákat és a jóérzés szabályait sem tartják be” – nyilatkozta Kiss Imre a We Radiónak.

Az iskola aligazgatója, dr. Constantinescu Herman közölte, jövő hét elején ülésezik az iskola erőszakmegelőzési-, illetve etikai bizottsága, és meghallgatják az érintetteket. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a tanár vagy a diák tévedett, a szankciók az írásbeli megrovástól és a figyelmeztetéstől a fizetéslevonásig és a magaviseleti jegy levonásáig terjedhetnek.

Az igazgatóhelyettes elmondta, hogy bár az iskola megpróbálta békés úton rendezni az ügyet, miután a tanuló panaszt tett a rendőrségen, az eset valószínűleg a bíróság elé fog kerülni.

„Csütörtökön átiratot küldtünk a tanfelügyelőségnek az esetről. Az incidenst követő napon összehívtuk a vezetőtanácsot, december 20-án, hétfőn az etikai és erőszakellenes bizottságok is ülésezni fognak, az összes érintettet beidézzük, és nyilatkozatot fognak tenni. Egyelőre semmi konkrétumot nem tudunk, csak annyit, hogy a diák feljelentést tett a rendőrségen. A szankciók, ha lesznek, a tanár esetében írásbeli megrovás vagy fizetéslevonás, a tanuló esetében pedig a magaviseleti jegy levonása, vagy figyelmeztetés lehet. Megpróbáltuk békésen megoldani a problémát, de úgy tűnik, hogy már túl késő” – nyilatkozta az aligazgató a We Radiónak.

A Kovászna megyei rendőr-főkapitányság szóvivője, Radu Stroe közölte, bűnügyi eljárást indítottak az ügyben, a nyomozás a kézdivásárhelyi ügyészség irányítása alatt folytatódik.

„December 13-án értesítették a kézdivásárhelyi rendőrség munkatársait, hogy egy helybéli oktatási intézmény egyik diákját fizikailag bántalmazta egy oktató. A bejelentés nyomán a rendőrök bűnügyi eljárást indítottak, az ügyben visszaélésszerű viselkedés vádjával folytatódik a nyomozás a kézdivásárhelyi ügyészség irányításával.

Az ügy részleteire hétfői lapszámunkban visszatérünk!

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. december 17., 14:37
    ÉRTÉKELÉS: 106

    Meg vagyok győződve, hogy a tanár nem hiába rángatta meg!
    Az Apor Péterben a diákok nagy részének hiányzik az otthoni nevelés.
    Ha valaki kételkedik tegyen látogatást szünetben az iskolában és meggyőződik róla.

    • User
      Dátum: 2021. december 17., 18:53
      ÉRTÉKELÉS: 28

      Na most kellene visszatérni legalább 5 évet a diktatúrába….bár nem volt jó,de tiszteletet tanulni,normálisan viselkedni megtanított.Nem ártana néhány elkényeztetett taknyosnak a lecke.És a „legénykéknek”sem,legalább 16 hónap sorkatonaság.Ott megoldanák a problémájukat etikai bizottság nélkül.

  • User
    Dátum: 2021. december 17., 16:11
    ÉRTÉKELÉS: 24

    Sajnos , a mai diákok felüllnek a tanár fejére ! Szomorú !!! Lopnak , köpködnék , lógnak , pofátlanok s még sorolhatnám! Persze tisztelet a kivétel !!! Mi is logtunk annak idelyén de azért a tiszteletet megadtuk! Volt körmös , térdelés…. Mégsem haltunk bele, és pszichológusa sem szorultunk! Most a tanárok keze meg van kötve … mar megszidni sem szabad a szegény diákot mert az nyomba felkötni magát …. Könyörgöm !!!! Mi vagyunk a legnagyobb hibásak !!! Ilyen nemzedéket nevelünk ! Aztán mikor megöregszünk szembesülünk azzal hogy a gyerek akinek kinyaltunk a …… nem fog egy pohár vizet adni mert az is nehezére fog esni! Szomorú valóság !

    • User
      Dátum: 2021. december 20., 10:25
      ÉRTÉKELÉS: 1

      Lehet még sem ártott volna a pszihológus.. mert hát látszik, hogy kitőr Önből, az, hogy támogassuk az iskolai erőszakot. Bármi is történt, a tanárnak tanárnak kéne maradjon, és nem alacsonyodhat le erre a szintre. Persze, a kommunizmusban más volt.. de a tiszteletet ne keverjük össze a megfélemlítéssel.

  • User
    Dátum: 2021. december 17., 17:45
    ÉRTÉKELÉS: 24

    Minden nap ott járok el, úgy mennek a diákok az úton hogy dofnek fel. Tisztelet a kivétel de többsége agymosott, cigi, telefon, fel sem emelik a fejüket úgy elwannak, az oltozekukrol, modorukrol ne is beszélve. Biztosan nem véletlenül borult el a tanár agya….és egy román diákkal szembe Ő fogja sajnos a rövidebbet húzni…

  • User
    Dátum: 2021. december 17., 18:53
    ÉRTÉKELÉS: 21

    Az Apor Péter diákjai 90%át én is megrángatnám ha tanár lennék. Mocsok neveletlen pofatlan ok szinte mind kivétel nélkül. Remélem nem lesz gondja a tanárnak ebből, de persze a diákok a diák oldalára állnak mindig.

  • User
    Dátum: 2021. december 17., 20:01
    ÉRTÉKELÉS: 17

    Megdöbbentő! A pofátlan és neveletlen diák feljelenti a tanárt. Lassan eljön az a pillanat amikor a sok „okos” diákot reggel a kapuban várja majd az igazgató, és miután homlokon csókolta, rohan majd a tanáriba, hogy felhívja a tanerők figyelmét „viselkedjenek rendesen a tanulni és dolgozni vágyó ifjúsággal”.

    • User
      Dátum: 2021. december 18., 12:48
      ÉRTÉKELÉS: 10

      Nemkell egy kalap ala venni mindenkit ez igy igaz, de a tiszteletet azt kivetel nelkul minden diak megkellne adja a tanaroknak, mi koze az igazgatonak ehez? Annyi esetleg hogy tulsagosan sokat megengednek a diakoknak, ha nemkapta meg az a diak az otthoni 7 ev nevelest, akkor az iskolaba kell megnevelni,megerdemelne a rendorsegtol egy jo verest es egy jo buntetest, hogy ilyen dologert hivja a rendorseget!

  • User
    Dátum: 2021. december 18., 9:21
    ÉRTÉKELÉS: 22

    Szerintem a tanárnak van igaza, mert a mai fiatalok nagyon szemtelenek (tisztelet a kivételnek) de kevés a kivétel!!!!!!!!

  • User
    Dátum: 2021. december 18., 10:11
    ÉRTÉKELÉS: 23

    Itt nem kell a tanárt hibáztatni, sőt neki van igaza. Az a diák szemtelen volt ha ismerte ha nem a tanárt, de nem hiszem, h nem. Az idősebbeket különben is meg kell adni a tiszteletet. Régen a tanár az Tanár volt. Most nagy lábát adnak a diákoknak. Mi az, h felhiv ja a 112.Egyszoval szemtelen és neveletlen. Neki jár a büntetés nem a tanárnak. Túl nagy liberalizmus van megengedve.

  • User
    Dátum: 2021. december 18., 11:58
    ÉRTÉKELÉS: 22

    A helyzet az hogy mar nincs meg a az a tisztelet diak es tanar kozott ami regebb volt. Diak korunkba ha tenyerest kaptunk,otthon meg sem mertuk mondani,mert akkor jott a folytatasa.Tiszteltuk tanarainkat,a buntetest nem ok nelkul adtak. A demokraciaba melegebb eghajlatra is elkuldi a diak a tanarjat,ha pedig valamit szol a tanar akkor ot veszik felesosnek.Egy kicsit megvaltozott a vilag………
    B.Zoltan

  • User
    Dátum: 2021. december 18., 13:20
    ÉRTÉKELÉS: 16

    Erdemes elnezni, ahogy reggelente az autoval szallitott diakokat hogy putyukaljak a szulok, csokolgatas, simogatas, mintha legalabb 16 honapra katonanak mennenek….Logikus, hogy az ilyen simizett nebulok az egekben kepzelik magukat, leneznek mindent maguk korul, egyszoval tojnak a vilagra, szulokre, tanarra, mindenkire.

  • User
    Dátum: 2021. december 18., 14:08
    ÉRTÉKELÉS: 0

    A tisztelet az kölcsönös , nem kikövetelni kell hanem ki kell érdemelni. Ez nevelés kérdése . Van az élébe is de van a fokába is . Itt tartunk sajnos .

  • User
    Dátum: 2021. december 18., 14:52
    ÉRTÉKELÉS: -4

    A sok mai fiatalozónak és a régebb más voltozoknak.igen más volt, amit akkor lehetett most nem lehet. A társadalom szabályai és a törvények változnak. Szerencsére. Aztán ne higyje, hogy az akkori öregek nem azt mondták a fiatalokról, vagyis magukról és rólunk, hogy bezzeg ezek a mai fiatalok milyen szemtelenek.

  • User
    Dátum: 2021. december 18., 18:19
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Ott kell hagyni ezeket a felfordított oktatási
    intézményeket…kabaré központokat lehet csinálni belőlük ,másra amúgy sem hasznosak,a diákok nagy része nem akar tanúlni ,mert azt mondja…né a másik sem tanult aztán tale van pénzzel ,autót hoz be ,ezt-azt csinál ,nem megy 1500 lej fizetésért dolgozni.Tehát a tanulásnak,tudásnak egyszerüen nincs értéke ,az iskolába járás a legtöbbeknek nyűg,a tanárok fásultak,unottak,értelmetlennek tartják amit csinálnak.

  • User
    Dátum: 2021. december 19., 2:32
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Egy vicc jut eszembe: „Egész iccaka isznak, cigerettáznak, drogoznak, aztán másnap idegyünnek, hogy permetes-é az alma!”

  • User
    Dátum: 2021. december 19., 13:10
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Az ilyen piperkőcöknek, mint ez, amelyik a tanárnak nem adott elsőbbséget, szigorúan kellene a 16 hónap sorkatonaság, mert ott megtanulná a rendet és fegyelmet úgy, hogy nem felejtené el soha! Mit kell annyit vizsgálni ezt az ügyet? A diákok nagy része neveletlen, egyáltalán nem ismerik, hogy mi a tisztelet az idősebbek irányában! Mit várunk az ilyenektől? Legtöbb diák az órán is neveletlenül viselkedik, zavarják a tanár előadását! Egy XI. XII.-es diák nem így kellene viselkedjen!