Biztos a tanár a tanulókat jó magaviseletük miatt „jutalmazta”
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Bántalmazás miatt vettek 24 órára őrizetbe egy tanárt, aki több gyereket is megütött az iskolában – tájékoztat a megyei rendőrség sajtóosztálya. A rendőrség iskolai biztonsággal foglalkozó részlegét október 7-én értesítették az esetről, miután egy kiskorú az orvosi rendelőben jelentkezett a fizikai bántalmazást követően. A rendőrség vizsgálni kezdte az ügyet és kiderült: a gyereket iskolában, tanórán bántalmazta egy 39 éves tanár, aki három másik diákot is megütött ugyanabban a tanintézetben. A rendőrség munkatársai bűnügyi eljárást indítottak az ügyben, a férfit 24 órára őrizetbe vették. A kivizsgálás folytatódik, a rendőrök a bántalmazó magatartás körülményeit vizsgálják. Mint írták, míg a kivizsgálás tart, a férfit megilletik a bűnügyi eljárás során meghatározott jogok, illetve az ártatlanság vélelme.
Kiss Imre, a Kovászna Megyei Főtanfelügyelőség vezetője megkeresésünkre elmondta: az általa vezetett intézmény egyelőre nem kompetens az ügyben, amíg a rendőrségi kivizsgálás zajlik, addig nem avatkozhatnak bele. A tanfelügyelőség nevelési tanácsadója, aki a fegyelmi problémákkal foglalkozik tartja a kapcsolatot a rendőrséggel és az érintett iskola is vizsgálódik. Kiss Imre annyit elárult, hogy az incidens egy vidéki iskolában történt, nem tartja annyira súlyosnak a történteket, de meg kell várni a rendőrségi vizsgálat eredményét.
A kézdivásárhelyi ügyészség szerdai közleménye szerint a tanár által bántalmazott 12 éves fiú 3-4 napon belül gyógyuló fejsérülésekkel került kórházba múlt pénteken. A bíróság mellett működő ügyészség bűnvádi eljárást indított a 39 éves S.Z. ellen, aki egy vidéki iskola tanára és az eddigi vizsgálatok szerint október 7-én még három diákot ütött meg tanóra közben.
A Kovászna megyei diáktanács képviselői szerint a bántalmazások a torjai általános iskolában történtek.
Biztos a tanár a tanulókat jó magaviseletük miatt „jutalmazta”
Mostani gyerekek is el vannak indulva övék a világ
Régen amikor iskolába jártunk meg ha tenyerest kaptunk és nem egyet , ha haza mentünk ,meg sem mertünk volna mondani a szülőknek,mert még jobban megvertek volna.Most rendőrségi ügyet csinálnak belőle, lesz ezekből egy generáció!
Ha ezt sem veszi sulyos meg tortent esetnek Fotanfelugyeloseg mi kel ahhoz hogy komolyan vegyek
És is voltam diák,és volt,hogy néha nyakon vágott a tanár,vagy kaptunk egy kormost vagy tenyerest.De azért mert meg érdemeltünk.Viszont ez mindig az iskolába maradt másnapra már el is felejtettuk.Nem hívtuk a rendőrséget és ezért senkit nem pereltek be.Na de most más világot élünk most a diák az úr az iskaloba
Vissza kellene adni a tanároknak azt a jogot,hogy körmöst adjon,tenyerest,esetleg pofont si ha a diák tiszteletlen.Nem lehet ilyen nagy demokráciával gyereket nevelni,hogy a tizenéves mondja meg mit akar csinálni az óra alatt.A szülő gondolom azért küldi a gyereket iskolába,hogy tanuljon nem pedig azért,hogy szabad foglalkozást űzzön,mert ezt otthon vagy bárhol megteheti de ettől még nem lesz okosabb.Én nem vagyok tanár de valamikor minket is megfenyítettek ha helytelenül viselkedtünk,de nem futottunk sem az orvoshoz látleletért sem a szülőhöz panaszra.És láss csodát embert faragtak belőlünk a tanáraink,szüleink és mai napig felnézek rájuk és tisztelem Őket.Nem vagyok az erőszak híve de vannak gyerekek akiknél kesztyüs kézzel nem lehet rendet tartani,ugyanakkor ezek a diákok zavarják azokat is akik valóban tanulni mennek az iskolába,jól neveltek és nem szórakozni,hőbörögni.
Így van, azért küldöm a gyereket az iskolába, hogy biztonságban tanuljon, nem azért, hogy megverje ott a tanár.
Egy tanàr sem jogosult arra hogy egy gyereket bàntalmazon akàr milyen rossz is az a gyerek. Es mèg le is bangòza a kedves tanàr ùr màs gyerekèt is .
dehat ha azok?!
Ez most melyik generacio is? X,Y, W, &?
Lényegtelen, el van b.szva.
Ami régen volt az akkor volt. De hogy meri megütni a gyermeket ? Ha nem tudja magát kontrolálni most viselje a következményeket .Az ilyen ember hogy akar tanítani ,nevelni ? Veréssel ?
Ha a mi időnkben is így lett volna… annyi pofont, tenyerest meg miegymást kaptunk. Még akkor sem mertünk semmit csinálni ha netán ártatlanul kaptuk. Most meg rendőrségi ügyet csinálnak belőle.
Egyáltalán nincs joga utni a gyerekeket plane nem a fejuket hogy jott o ahoz .Agyanak a tanarok körmöst tenyerest regen is kaptunk.Te ugyelsz a gyermekedre s ep egesegesen fell neveled s egy tanar uti a fejitt met neki nem jo napja van .Szegyelje magat de ha az o gyermekit potyolna valaki edig be lene zaratva ugye .Mindenkinek van véleménye
Először is meg kellene tanulni irni, mert igy az irása alapján eltudom képzelni milyen nevelést kaphat a gyereke otthon. Ijesztő milyen magas szintekre nőt az irástudatlanság kies vidékünkön
Nos, csak akkor oktassuk ki a másikat nyilvánosan, ha részünkről minden rendben van. Példának okáért: elképzelem és el TUDOM képzelni, nőt – nőtt stb.
Nos, mások helyesírását kritizálni csak akkor ér, ha a sajátunk makulátlan. Példának okáért: elképzelni, de el TUDOM képzelni, nőt helyett nőtt, ijesztő után vessző stb.
Nézze, ha az orvos jelentette a rendőrségnek azok meg 24 órára letartoztatták akkor nem egy tenyeresről van szó. Tudom, régebb minden jobb volt.
Az a tanár tanított engem is aki ellen most így föl vannak látva az egyének, érdekes hozzám sose ütött, és más rendes csendes tanulohoz sem nyúlt egy ujjal sem. Nagyon el vannak indulva a diákok. Mindenik úgy van vele hogy a kötelessége semmi, jóga annál több! Milyen világot érünk? Mi zajlik egy egy iskolában? Néhány fiatal tanárnőt ki készítenek idegileg ezek a tanulók, azt senki nem veszi jegyzőkönyvbe, de a kicsi pofatlan porontyhoz ne üssön senki. Elmegy az a tanár hogy tanítsa meg a neveletlen kis taknyost, mindezt kevés pénzért és azt kapja cserébe, hogy a diák úgy pofazik mintha fizetnék. Hajrá szülők, mikor a kis neveletlen beteg ágyatokon veletek fog pofátlanul viselkedni, akkor jusson eszetekbe, hogy volt aki megprobált nevelni, de ti rendőrségre futattok ahelyett kiderítenétek, miért is kapta amit kapott. Gratulálok minden mai szülőnek, tisztelet a kivételnek
Bár engem nem tanított, de tökéletesen egyetértek, ha a jószándékú napos tevékenységet zavarok a figyelmeztetés ellen is zavarognak. Fölös az olyan kölyköknek iskolába menni, csak hátráltatják a többieket. A sok szülő azt gondolja, ha a tanár kütővíze felforr, akkor rossz napja van. Nem, szinte naponta kényszer robbanhatna.
Alkalmazni kell a törvényt !Hiába partoljátok verekedi nem lehet ! Ilyen egyszerű.
A tanár dolga a tanítás és a tananyag leadása, a viselkedészavaros diák nem az ő feladata. A kedves szülő miért nem nevelte meg az első 7 évben otthon ahelyett? Akkor nem kapna a diák sem. Úgy hogy a szülő sem bír velük. Mert övék a világ. Tanítsák meg a szülők tisztességesen viselkedni otthon a gyereket, amíg nem tud addig ne a tanár legyen hibás. Ők is emberek, véges a türelmük. Ha így bánnak a tanárral s a semmiért így meghordozzak, kíváncsi leszek mikor nem lesz több tanár ki fogja tanítani a gyerekeket
Elkepesztoek a komentek, ha ismernék azt a rozmar embert, ha lehet még annak nevezni. Parasztabb embert mint ez az ökör nem láttam, a kedves feleségével együtt. Ijen és ehhez hasonló tanárok kellenek, hogy nem ezt látta a szülőktől az biztos. Mert ők is tanítottak.
Őrizetbe vették? Ezek normálisak? Két éve egy 18 éves cigánygyerek megszúrt a Sugás áruház előtt két, számára ismeretlen fiatal magyar gyereket. Szabadlábon maradt, az ügyet eltussolták.. Ennyi. Példát kell statuálni.. Az egyszerű állampolgárral mernek csak keménykedni a,, rendőreink”!
A tanárok igen fenthordják az orrukat, pedig nem sokat érnek,látszik az oktatás színvonalán
Velük vagy nélkülük…
Annó nekem is a fejembe vágta a tollat egy tanárnő mert nem volt rendben a házim…
Egy hétig éreztem a szúrás helyét de otthon azt mondtam hogy elestem azért véres a hajam
Tény és való, hogy a diákhoz ütni nem szabad. Ezt sajnos a diákok tudják a legjobban és vissza is élnek vele. A 39 éves tanár vélhetően nem kezdő, 15 éve lehet a pályán. Ha eddig hozzá ütött volna egy diákhoz, akkor most a cikk úgy jött volna le, hogy,, Ismét ütött a diákok réme! „Nem így történt. Tény, hogy elszakadt a cérna nála… Évfolyamok vannak, ahol egy-két értelmi fogyatékosként viselkedő diák rettegésben tartja diáktársait és sajnos nem ritkán tanárait is. Itt ez történhetett, most emberükre akadtak… Ahogy a törvény a bűnözőt védi úgy az ilyen diákok is szentek és sérthetetlenek az iskolában, nincs törvényes eszköz ellenük,a 90 %-ban női tanügy tehetetlen. A kedves szülők miként viszonyulnának a történtekhez, ha kiderülne, hogy a három diák miatt éveken keresztül a saját gyerekeik nem tudtak órán figyelni és tanulni? Ugye most milyen más megvilágítást kap a történet ?
Egy,, ökör tanár ” max 4 órát,, zavarja” a kedves csemetéjét, egy,, ökör” osztalytárs 40 órát. Egy,, ökör ” szülő 168 órát!
Rozmár tanár ütött rozmaring gyereket már megint… Ökör a kedves feleségével együtt… Miért az az érzésem, hogy valamelyik,, sértett „diák apukája vágta ide a kommentet? Mert így a gyerek otthoni 7 évére meg is van a magyarázat!
Sok gyermeket nem érdekel SEMMI. Bármilyen tevékenységről legyen szó. A csintalan diák nem ugyanaz mind a pofátlan diák. Az ilyen neveletlen diákok vagy az uton vagy az interneten lógnak egész késő estig. Keveset alusznak, energiaitalokat fogyasztnak lehet cigarettáznak és azon gondolkodnak , hogy az osztályba ki a gyenge láncszem aki esetleg még tanul is. Nagyon szélsőséges eset az, amikor ártatlan gyermeket bánt a tanár, ez nem az az eset!!!! A cikkben nem írja pontosan, hogy mennyire súlyos a fiú állapota. 10 év múlva szeretném látni milyen pályára került a diák és a szülei büszkék rá? Sok esetben a nevelésre szorulnak a szülők is…………
35 éve tanítok, gyermekhez soha nem ütöttem. Azt viszont szomorúan tapasztalom, hogy egyre több a neveletlen, szemtelen, provokáló gyermek, már a kicsik között is. Olyan trágár szókinccsel rendelkeznek, hogy még egy felnőttnek is szégyenére válna, s nekük ez természetes.Sokszor nem is tudják, hogy mit jelent, amit mondanak , s nem is értik, hogy miért nem illik használni azokat. Nem értek egyet a gyermekek bántalmazásával, de a szülők is meg kellene értsék, hogy a családban kell a gyermeket nevelni, az iskolában tanulni kellene. Hogy tudjon tanítani egy tanár, ha a gyermek nem azért jár iskolába, hogy okosodjon, hanem azért, hogy ne legyen otthon, ne legyen baj vele, kapják a szociális támogatást s mindent elkövet, hogy az se tudjon figyelni órán, aki szeretne? A szüneten történő agresszióról nem is jó beszélni. Egyes gyerekek csak akkor érzik jól magukat, ha valakit tudnak bántani. Ha valami történik az iskolában, csakis a tanárok a hibásak, de azt sokan elfelejtik, hogy az agressziót a gyermek a családban látja, s hoz magával mindent, amit a családban lát és hall. Vagy pedig a szülők annyira beleélik magukat a pénzhajhászásba, hogy a gyerekük az utolsó a fontossági sorrendben.Egyetértek azzal, hogy nem minden pedagógus tökéletes, beleértve engem is, de tegye fel minden szülő a kérdést önmagának, hogy ő vajon tökéletes szülő-e?
Quem dii odere,pedagogum facere.
A leghálátlanabb foglalkozás.Sajnos.Soha nem volt megbecsülve,nemhiába a szólásmondás.A tanár a tudását akarja átadni,nem fegyelmezni…arra jó volt a katonaság,ott nem volt pofázás még a bunkó olténiai káplárral szemben sem.
Menj gyermek az iskolába, de ne azért, hogy tanulj, mert úgysem lesz semmi belőled, hanem azért. hogy mérgesítsed a tanárt addig, amíg hozzádüt, s akkor bepereljük, kérünk egy csomó pénzt. Így legalább neked is hasznodat vesszük.
Én ehhez az egészhez csak annyit fűznék hozza, hogy engem is tanított az illető tanár. Rosszat nem tudnék róla mondani. Én is jelenleg tanárként dolgozom és higgyék el nem valami kiváltságos dolog manapság, persze van jó oldala is, olyan iskolában, ahol mondjuk elit tanulók sorakoznak fel, és elvétve kerül csak egy-két kisebb összetűzés a tanár-diák között (idealisztikus, de még mennyire, tudom). Itt most sokan felszisszennek, s gondolják magukban, hogy akkor: „Menjek el gyárba vagy ide meg oda dolgozni.” Jelentem, amit az életben elértem azt önerőből, sokszor gürcölve teremtettem meg magamnak, avagy pontosabban teremtettük meg magunknak a párommal. Dolgoztunk már külföldön is kétkezi munkásként, de itthon sem szégyen a munka számunkra. Annyit tudok, hogy a tanári pályán lenni most és kitartani nem egy könnyű dolog, óriási elhivatottság kell hozza. Rengeteg a napi szintű szóbeli inzultus, s ha a tanár jóra inti a gyereket szép szóval, az elkezd feleselgetni, s mint a labdajátékokban oda-vissza adogatni. Én sem vagyok egy őskövület, de mi ilyen „játékot” nem űztünk a tanárainkkal. Nem tartom helyesnek, hogy nem lehet a mai pedagógusnak a kezében fegyelmi eszköz, eljárás, ha megszólítod, akár többször is a legtöbb „olyan” diák, mintha meg se hallaná, s folytatja tovább a rendbontást. Ha kipakolod óráról, akkor szintén te vagy a mumus. Ha már netalán tettlegességre kerül a sor: „Jajj, szegény gyermek!” – hangzanak a hülledező szavak sokak szájából. De, az a szegény gyermek, addig meg se akarta hallani a sokadik megszólítást, mellesleg úgy pofázott vissza, ahogy az kitelt tőle, s akkor még a megalázott, önbecsülésében eltiport pedagógus húzza be a fülét-farkát, hogy egyáltalán próbál valamelyest oktatni, màr amennyire „egyeskék megengedik” azt neki. Sajnos ketteskék isszák meg a levét, akik tanulni járnak iskolába, és el kell szenvedjék mondjuk az egyeskék miatt, hogy a tanár nem tud úgy haladni a tananyaggal, emiatt ők is lemaradnak és még folytathatnám ennek a negatív hozzadékát. Ideje lenne felébredni, s nem a tanárokat szapulni! Nevelni otthon is kellene, nemcsak az iskolában!
Hogy mennyi írástudó van . Nem is gondoltam . Félremagyarázni azt tudtok,annyi biztos.
Én aba az iskolában járok és a Tanár senkit se ütött meg erősen, aki meg kórházba került azt október 9ediken láttam motorozni.
Azon kívül 3 gyereket ütőt meg a kórházban lévővel együtt.Egyáltalán nem súlyos a helyzet.
Szomorú ami történt…… 😢
A Rofuip/ Roi vagy minek nevezik egy nagy kalap….. A tanárnak a dolga a nevelés és az oktatás, de rég nem így történik!!!! Ahol be vannak kamerázva az osztálytermek és az udvar, kész komédia! Van iskola ahová kérték, hogy látogasson el a szülő, de nem ért rá!😁 Az milyen dolog, hogy a diák késik óráról, pofátlan, bántalmazza diáktársait, tanárait! órán!!! Minden meg van engedve nekük!!!!! A CES es( copil evaluat special!!!) régen Oltszemen járt, most meg az én gyerekeim közt a „rendes” állami intézményben!!!!
Tény, hogy nem szabad verekedni, de néha egy jó pofon…🤣😁 Igaz nem tanártól!!!!
„A tanárok fent hordják az orrukat” melyik? Mire?! Kb 2500-3000 lejes fizujára, vagy, hogy uton, utfélen kiröhögik a Menő szülők?! Lassan egy falusi rendezvényre sem tud kimenni a tanci, hogy a szülők verbálisan ne bántalmazzák! Olyan eset is volt, h megfogták 1 jegyért a gallérját, de nem mertek feljelentést tenni a menő szülő ellen! Lehet itt is 1 góré fatolvaj, vagy pályázatokból elgazdagodott szülő a mozgatórúgója az eseményeknek!!!!
Szigorúbb törvények kellenének úgy diáknak, mint tanárnak! A 32 év demokrácia😁 agyára ment mindenkinek!!!!
sajnos kedves hozászolok nem tudja senki hogy mi is történt valojàban! akkor tiszta vizet öntök a pohárba hiszen én vagyok a gyerek édesapja. nem egy legyintésről vagy fülhuzás vagy körmösről van itt szó! sem arról hogy mindenért futunk a rendőrségre! hiszen én is egyetértek,hogy csintalanok a gyerekek de van magaviselet vagy hasonlo más eszkőz miként megbüntessük a gyereket nem az ÖKÖL!!!péntek délután a fijam egy fél almanagyságu pupal jött haza a fején semijen túlzás nélkül. akkor döntöttem ugy hogy ezt muszàj egy szakembernek (orvosnak) megmutatom!! ez már durva ami történik holnapután lehet még durvább lesz nem nézhettem tétlenül és gondolom,hogy más szülő is ugyan ezt tette volna !!! (mielőtt elitélne bárki csak tudni kell, ez nem egy felfújt ügy ez sajnos valóság !!!
Nem angyalok a mai diákok egyresze ez igaz, viszont aki ismeri ezt a,, tanárt,, az tudja hogy ez egy nagyképű, paraszt, ökör. Ha nem bírja idegileg mit keres még ott.?Mert jó a fizu? Maradjon otthon, szaporitsa a nyulakat, tojtasa a tyukokat mert ehhez ért.
szép egy tanárról!!! ezt tanulta a pedagógián?remélem megkapja kellő büntetését!! szégyent hoz az iskolára
” a 12 éves fiú 3-4 napon belül gyógyuló fejsérülésekkel került kórházba ” Ebben az esetben nem egy nyaklevesről vagy tenyeresről lehet szó .
Regényt is irhattok , egy szó mint száz :Verekedni nem lehet ! Ennyi.
Imrus is jol kitanulta a semmitmondast. Nyugdijig o is ki akarja huzni a hegyen? Meg 9 ev.
Eleg a sok agymosott dumabol ! Aki gyerekeket ver, annak a bortonbe a helye. Vannak hatosagi szervek akik az olyan gyerekekkel foglalkoznak, kikkel nem lehet birni az iskolaban, oda kellett volna forduljon a tanar ur, es nem onbasaskodni meg boxolo tehetseget fitogtatni, termeszetesen megfelemlitesbol. Meg a bortonokbe is mas modszert hasznalnak ,azokkal szemben akikkel nem birnak. Senki, egyetlen szulo sem azert adja gyereket iskolaba, hogy egy ilyen pszihikailag kiegyensulyozatlan es hatalmat fitogtato „tanar” kezebe keruljon. Dontsuk mar egyszer vegre el, hogy demokraciat akarunk-e vagy diktaturat !
32 eve behozott ugymond demokracia a papnak a nenike diktal az orvosnak a beteg diktalja mit irjon fel a tanarnak a szulo altal kinevelt gyermeke….lehetne fojtatni de senki nem meri mondani mert a penz szamolok mogharagusznak….
A 2022. okt.13., 11.30-asnak . Ha on igy latja, akkor kerjen vizumot Eszak-Koreaba es koltozzon oda ! Ott az orvosnak nem a beteg doktalja, hogy mit irjon fel ! Ott csak egy diktal, a DIKTATOR !!! A tobbinek ha igaza van ,ha nem KUSS a neve !! Jo utat onnek is, es az onnel egy velemenyen levoknak is !
Azt tudja-e, hogy mit jelent a demokrácia?
Például én tudom.A nép hatalma.De ez egy vicc!Hol vol/van néphatalom?A pénzemberek és a politikusok hatalma.Példa Medvécskemami esete a fízerrel(nem a reklám helye) férjestől gyártóstól.A német
miniszter meg kijelenti,hogy NEM ÉRDEKLI
a választók véleménye.Na elég világos voltam.Minden relatív.Még a demokrácia is!
Ezek szerint mégse tudja pontosan. Igen, szó szerint a nép hatalma. Gyakorlatilag egy politikai rendszer (és semmi köze az orvos-beteg, tanár-diák-szülő kapcsolatokhoz), ami a mai nyugati világban parlamenti demokráciát jelent. Vagyis a nép választhat, hogy ki képviseli és ezzel joga van lecserélni a vezetőket. Az, hogy a megválasztott aztán betartja-e a szavát, lop, csal vagy mit csinál már nem a demokráciához tartozik. Ameddig a legközelebbi választáskor le lehet váltani és ő nem akadályozza meg, hogy ezt megtörténjen (pl. a média teljes kontrolljával, a választások elcsalásával, fenyegetéssel, stb.) addig ez továbbra is demokrácia. Ha a német vezetőt nem is érdekli, ha Ursula korrupt is, akkor is ott a lehetőség, hogy megszabaduljanak tőle.
A büdös kölyköket sem ártana lecsukni egy „átnevelő ” éjszakára !!! Utána meggondolnák , hogy hol a határ a tanárral szembeni pimaszkodásban !!!
Itt mindenki csak azt mondja meg, hogy milyen kell legyen a tanar. De milyen kell legyen a gyermek, az mellekes?
A gyerek verekedett vagy a tanár?
A másfél évvel ezelőtt történt késelés (egy nagykorú cigány késelt meg két kiskorú fiút a központban) semmi sajtóvisszhangot nem váltott ki…Három sort írt minden (?) újság. Semmi frissítés, semmi ankét… Az ügyben nem szólalt meg SENKI! És most boldog-boldogtalan csámcsog! Amúgy az összeverekedő cigánygyerekeket akarta szétválasztani,, S. Z”, akik aztán ősi szokásuk szerint nekiestek… Kellett volna hagynia, hogy üssék-vágják egymást? Netán kérjen egy kávét?
Az Amenkha még nem foglalt állást az ügyben? Mert az ilyen esetek 99%-ában,, érintettek”? Ja, nem.Ők majd az ügyvédet állják! De meddig?
Példakép kell legyen és semmiképpen ne verekedjen . Olyan kell legyen . Tanítson , neveljen .
Hogy mi valtotta ki a tanarbol az indulatot, arrol meg nem hallottunk egy szot se , milyen media ezt meg nem tudtak meg?
Ha ugy vesszuk ez a szrencsetlen mai ifjusag se tehet arrol, hogy ebbe a beteg vilagba szuletett bele, ok csak ennek a szintjet mutatjak.
Irja mar meg valaki, mi tortent pontosan, legyen vege a sok talalgatasnak, pletykanak.
Miért betegebb a mai világ a 70,100,500 évvel ezelottinel?
50/100 éve a tanárnak volt autoritása, a tanát tiszteltük, fel nézáünk rá.
Most a diákot nem szabad fegyelmezni, nem szabad kirugni.
Ennek a sok szellemi fogyatékos szülőnek, akik rendőrségre futnak előbb meg kellene tanitani, hogy nevelnek, tanítanak az első hét évben.
50 éve kommunizmus volt, 100 éve pedig csak az emberek egy része járhatott iskolába. Na meg háborúzott az egész világ. Bolond világ volt akkor is.
Igen,gyerekeket tanitson,neveljen.Nem vadallatokat.
Sajnos,ezzel a gyerek ugyan olyan bunkó marad,nem oldódik meg a sorsa.Kirúghatják az egész tanári kart,írathat másokkal védőbeszédet az írástudatlan szülő.Felfújhatja az ügyet a sajtó.Reménytelen generációk sora növi ki magát hamarosan.Az a társadalom,amire egykor oly büszkék voltunk itt Székelyföldön a bunkók,buták,a hatalom és a pénzéhesek vezetése mellet úgy kerül padlóra,hogy innen felállás már nem lesz.Akkor aztán sírathatjuk azokat a tanárokat,amelyek próbáltak egy szem jóindulatot,reményt verni az elkényeztetett,elnevelt ,újgazdag ,semmiházi kölykökbe.
Amelyik gyermeket otthonról nem hergelik hülyeségekkel, áltaéában nem áll szembe a tanárával.
Aki nem szenvedett el tanari fizikai bantalmazast, de mindenki tud nem is egy ilyen esetrol amit latott iskolas koraban. Nalunk a reszeg karbantartok is kezeskedtek, hogy a feszkot a borgoztol kiadjak.
a pofatlansagot a latas hallastalanban kinott szuloktol tanulak….