Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ebben a táborban többet kaphatunk, mint terveket és stratégiákat

Ebben a táborban többet kaphatunk, mint terveket és stratégiákat Kovászna megye

Hogyan lépjünk a tettek mezejére, hogy ne csak tervekkel, stratégiákkal maradjunk – erre keresi a választ a sepsiszentgyörgyi Junior Business Club (JBC) augusztus 22-25. között megszervezett hagyományos gazdasági műhelytábora.

Hirdetés
Hirdetés

A JBC szakmai táborának jelentős múltja van, idén ugyanis tizenötödik alkalommal szervezik meg az eseményt. A Sugásfürdőtől néhány kilométerre fekvő Benkő Vendégházban szervezett eseményre fiatal vállalkozókat, egyetemistákat és minden olyan érdeklődőt szívesen látnak, akik otthonosabban szeretnének mozogni a vállalkozói-gazdasági közegben.

A klub elnöke, Karácsony Zsolt a tábort beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón előrebocsátotta: idén is olyan előadókat, szakértőket hívtak meg, akikre büszke a vállalkozói közeg, és akiktől sokat tanulhatnak a résztvevők.

Andrei Noémi és Karácsony Zsolt harangozták be tábort. Fotó: Tuchiluș Alex

A tábor kulcsmentora Nagy Zsolt cégvezető, volt romániai távközlési és informatikai miniszter, de az előadók között szerepel többek között Kelemen János (a Dragonfly Gardens Brassó és a NEST Wagons megálmodója), Farkas Levente (a Marketingiskola.ro alapítója), Barta Vilmos (a kézdivásárhelyi Nexxon Kft. ügyvezető igazgatója), akárcsak Besenyei Sarolta (az IncubCenter ügyvezető igazgatója, az Európai Bizottság szakértője). Az előadók teljes listája a tábor honlapján elérhető.

Hűen a mottóhoz

Az idei tábor mottója: Tervezésből tettekbe – nem véletlen, a 15 év alatt ugyanis a JBC rengetegszer beszélt a tervezésről, azonban úgy érzik a fiatal vállalkozókon, hogy nem cselekednek időben.

„Tulajdonképpen a Workshop Tábor erről fog szólni, hogy hogyan lépjünk a tettek mezejére, hogy ne csak tervekkel, stratégiákkal maradjunk” – fogalmazott Karácsony Zsolt. Lesz csoportos műhelyfoglalkozás és konferencia, de a táborélményhez híven lesz csillagnézés, borvízlátogatás is.

A négy nap alatt 13 előadótól tanulhatnak a résztvevől. Fotó: Kocsis B. János

Közel 60 fiatalt, fiatal vállalkozót várnak, viszont az előadásokra akár 100 résztvevőt is tudnak fogadni. A JBC táborainak eddig több mint 700 résztvevője volt, 150 előadó osztotta meg a tapasztalatait, köztük döntéshozók, tapasztalt és fiatal vállalkozók.

„Itt van a helye annak, hogy sikeres üzletemberekkel találkozz, kapcsolatokat építs akadályok nélkül” – fogalmazott Andrei Noémi, a JBC tagja és az esemény szervezője, hozzátéve, hogy nemcsak a négynapos rendezvényre, hanem a klubhoz is várják a fiatal, tenni vágyó fiatalok jelentkezését.

Hagyományos tábori programokkal is készülnek a szervezők. Fotó: Your Creative Side

 A Workshop Táborba július 26-ig kedvezményes áron lehet regisztrálni, a részvételi díjak tartalmazzák a szállást vagy a sátorhelyet és a napi háromszori étkezés költségeit, a szünetek alatti kávézások költségét, valamint a programhoz szükséges fogyóanyagok költségeit. Legkésőbb augusztus 18-ig várják a jelentkezőket.

Címlapfotó: Kocsis B. János

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás