Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Éghajlatváltozáshoz alkalmazkodó Kézdivásárhely

Éghajlatváltozáshoz alkalmazkodó Kézdivásárhely Kovászna megye

Kézdivásárhely egyike azon nyolc romániai városnak, amely sikeresen csatlakozott az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra irányuló küldetéshez (angolul EU Mission Adaptation to Climate Change). A részletekről Szilveszter Szabolccsal, a céhes város alpolgármesterével beszélgettünk.

Hirdetés
Hirdetés

A romániai települések közül Kézdivásárhely mellett Brassó, Kolozsvár, Jászvásár, Roman, Szeben, Szucsáva és Fierbinți-Târg csatlakozott az Európai Unió által kezdeményezett projekthez. A hogyanról Szilveszter Szabolcs lapunknak így nyilatkozott. „Egy angol nyelvű csatlakozási kérvényt, egy pályázatot kellett benyújtani, amelyben meg kellett indokolnunk a város jelentőségét épített örökség és természeti adottságok tekintetében egyaránt, emellett a már meglévő és elfogadott fejlesztési stratégiákat is bele kellett foglalnunk. Pályázatunk pozitív elbírálásban részesült, ennek eredményeképpen aláírhattuk az uniós küldetéshez való csatlakozást” – fejtette ki.

Hozzátette, a csatlakozás által Kézdivásárhely olyan hálózatokba kerül bele, ahol a know-how információáramláson kívül a település számára lehetőség nyílik arra, hogy finanszírozást kaphasson zöld és kék infrastruktúra fejlesztésére, ahogy Európai Uniós szintű hálozatépítésre, finanszírozások lehívására is.

„A zöld és kék infrastruktúrák fejlesztésére való pályázás elengedhetetlen felétele a konzorciumok kialakítása, a csatlakozásnak köszönhetően meg jogunk lesz közvetlenül Brüsszelből pályázni különféle finanszírozásokat. Emellett Kézdivásárhely felkerül a nemzetközi városhálózatok térképére, egy olyan adatbázisba, mely révén együttműködésre nyílik lehetőség uniós szinten egyebek mellett pályázatok megírása tekintetében” – hangsúlyozta.

A céhes város zöld (a természetes területek fenntartása, hasznosítása – szerk. megj.), illetve kék (vizekhez köthető elemek – szerk.) infrastruktúrájának fejlesztésére irányuló konkrét lehetőségekről is érdeklődtünk az elöljárótól.

„A levegőszennyezést mérsékelő zöldfolyosók kialakítása, zöld sövények telepítése, fák ültetése, mindez úgy, hogy azok öntözése is meg legyen oldva. Ez az esővíz elvezetése, felfogása és tárolása révén történik meg úgy, hogy az egy zöldövezeten folyjon át, majd, ha már a talaj nem bírja felszívni a többletvizet, azt összegyűjteni valahol, ez a kék-zöld infrastruktúra. A Molnár Józsiás park (fotó) öntözésének megoldása fenntartható módon, a központ esővízelvezetésének megoldása és újrahasznosítása mind ide tartozik. Ugyanígy az elhagyott területek, amelyekben nem lehet infrastrukturális fejlesztést végezni, mint például a zsidótemető környékének parkosítás általi rehabilitálása, de a Dac-tó és környékének szabadidőközponttá alakítása is kék-zöld infrastruktúra. Ezek mind olyan dolgok, melyeknek köszönhetően az épített környezetet megpróbálhatjuk fenntarthatóbbá, zöldebbé tenni” – sorolta.

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. április 20., 10:20
    ÉRTÉKELÉS: 15

    Kezdivasarhely a varjak varosa lett , a varos olyan mint egy kisebb haboru vegig sepert volna rajta , nagyon sok helyt a jardak katasztrofalisak , az utak tele vannak godorrel piszok szemet kutyaszar mindenutt ajanlom a polgarmester uraknak hogy setaljak vegig a varost es hamar rajonnek hogy 100 %-ban igazam van, a Molnar Jozsias park tele van varju szarral , a jatszo terek tele vannak gyanus alakokkal es meg sorolhatnam ezerrel !!!

  • User
    Dátum: 2023. április 20., 14:18
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Majd megtapasztalják a kedves urak a klímaváltozást, mert jönnek a választások, Európában is! Még meddig tartják foglaltan az agyunk minden marhasággal? Szabályszerűen kirabolják a nemzeteket miközben ellenségképeket gyártanak folyamatosan!

  • User
    Dátum: 2023. április 20., 14:48
    ÉRTÉKELÉS: 10

    A faültetés hasznos, a többi a,, hasznos idióták „aktiválásáról szól! Majd megadoztatják a vizet, a földet, a levegőt, mert ugye KLÍMAVÁLTOZÁS! Ez a cél, a többi dumát a szakemberek is cáfolják, az igaziakra gondolok nem a kovid típusú,, szakemberekre”, akikről mind kiderült, hogy kemény pénzeket kaptak a,, véleményükért”!