Egy összefogás eredményei

Egy lelkes kis csapat igyekezetének köszönhetően, belátható időn belül újra használhatóvá válik a Felsőlemhény közelében található Büdöskút fürdőkúrára alkalmas kénes gyógyvize. Erre már ebben az esztendőben sor kerülhet, amennyiben a kezdeményezők erőfeszítéseit az eddigieknél szélesebb körben támogatják.

A Büdöskutat tápláló forrás vize festői környezetben, a Feketeügy és almásréti patakok völgye között, fenyők szegélyezte lombhullató erdő ölében fakad. Pontosabban az 1203 m magasságú Pószkár-tető alatt nyújtózkodó Nagynyíres-gerinc oldalából eredő Farkaspatak középfolyása tájékán. Nevét a kéntartalma miatt kotlóstojás szagú, messziről bűzlő vízéről kapta a megye más szegleteiben előforduló azonos tulajdonságú forrásokhoz hasonlóan.

Kisgyörgy Zoltán hidrogeológussal beszélgetve megtudtuk, hogy Kézdiszentlélektől déli irányba, Háromszéket egy óriási törésvonal szeli át. Ettől nyugatra 150 millió évesre tehető krétakori, míg keletre mintegy 80 millió éves, világossárga paleogén homokkő övezet található. Ez utóbbiból faragják például a kézdiszentléleki sírköveket. Ezt azért fontos megemlíteni, mert az egymástól eltérő homokkő-övezetek mélytengeri üledékeiből kétfajta, alacsony és magas kénhidrogén tartalmú gyógyvíz tör fel. A farkaspataki a második típushoz tartozik a Kézdimartonos fölött találhatóval együtt. Jótékony hatásukat a kénnek köszönhetik, amely ívókúra esetén a gyomron át, fürdőzéskor a bőrpólusokon keresztül a vérsavóba jutva, serkenti az anyagcserét. Lúgos jellegüknek köszönhetően pedig a gyomorsavat is semlegesítik. 

A „büdösvizek” gyógyhatása évszázadok óta ismert mifelénk is. Mikes Kelemen (1690–1761) például egyik törökországi levelében említi a zágoni Domokos-patak völgyében feltörő forrást. Nyáron a helyszínen fürödtek ennek összegyűlt vizében, a hideg időszakban pedig facsebrekbe merve elszállították, és tűzben megforrósított kövekkel melegítették fel. A dálnoki határban csordogáló Kenderes-patak völgyében található a szintén Büdöskút nevű gyógyforrás, amely mellé 1900 körül Pótsa József közjegyző fürdőtelepet létesített. Napjainkban Száraz András vállalkozó ennek összegyűjtött és felmelegített vizével beépített fürdőmedencét táplál. Az ugyancsak Dálnok határában található kisebb hozamú kénes források vizét ivókúrára használják. Ezekhez hasonlók megyeszerte találhatók az egykori, vagy még mindig használható „népi feredők” is.

Dr. Málnási Géza marosvásárhelyi orvosprofesszor mindezek tudatában állította fel és alkalmazta a sulfo-terápia néven elhíresült, de mára sajnos feledésbe merült sikeres gyógymódot. Így nem véletlen, hogy dr. Bányai Árpád néhai lemhényi körorvos elkészíttette a Büdöskútnál létesítendő fürdő tervezetét, amelynek a megvalósítására azonban sajnálatos módon már nem került sor.

Az Almásrétet átszelő Farkaspatak völgyében található Büdöskutat a lemhényiek szerint már az 1700-as években fürdőként használták, ugyanis többféle bántalom kezelésére alkalmas gyógyvize messzi földön híressé tette. A 2008-ban körülötte létesült vadaskert területe azonban a régi, oda vezető utat is magába foglalta, így a fürdőt többé nem lehetett megközelíteni. A következményeket pedig nem csak a vizében megmártózni vágyók, hanem a környező erdők tulajdonosai is megsínylették, hiszen a fakitermelés is ellehetetlenült.

Ennek az áldatlan állapotnak akart véget vetni Bíró Attila, Bíró Erika, Miklós Barna és Lukács Botond, amikor elhatározták egy új, a fürdő használatát ismét lehetővé tevő út megépítését. Kérdésünkre az ötletgazdák elárulták, hogy feltett szándékuk megvalósításához a saját akaraterejükön, kitartásukon, illetve a közösségi összefogásba vetett bizodalmukon kívül csupán a helyi tanács támogatási ígéretére támaszkodhattak. A medencét és közvetlen környékét magába foglaló, egy árnyi terület ugyanis a 19. század végétől telekkönyvileg a Lemhényi Polgármesteri Hivatal tulajdonaként szerepel, így a rendbetételéhez való hozzájárulásuknak nincsen akadálya.

Hogy milyen nagy fába vágták a fejszét, csak akkor derült ki, amikor az elmúlt év október 3-án nekirugaszkodtak a kitűzött cél eléréséhez. Az összesen 1,7 km hosszú erdei út elkészítéséhez ugyanis 500 teherautónyi kőre, kavicsra és homokra, valamint 10 átereszre, munkagépekre, szállítóeszközökre, üzemanyagra, emberekre, pénzre, illetve több mint egy hónapon át tartó megfeszített munkára volt szükség. A merész terv hozadéka azonban nemcsak a gyógyvíz áldásaiból való részesülésben mérhető, hanem az ennek érdekében megvalósult összefogásban is. Hiszen újra bebizonyosodott, hogy ősei példáját szem előtt tartva, a székely ma is képes időt és energiát áldozni a közös jó érdekében. Hogy közvetlen gondjainkra az a legjobb gyógyszer, ha panaszáradat és meddő várakozás helyett megoldást keresünk és nekirugaszkodunk a kivitelezésnek. Hogy az alulról jövő kezdeményezésnek még mindig van foganatja, és az összefogás sem csupán a múlté, ha van, aki megszólítsa, és példát mutatva ösztökélje a közösséget. A már említett személyek irányításával és cselekvő részvételével végzett munkálatokat ugyanis a lemhényi és almási tanácson kívül sokan támogatták a két község lakói közül, sőt még Sárfalváról is kaptak segítséget. Volt, aki a két keze erejével, más pénzzel, üzemanyaggal, ebéddel, kávéval, teával, vagy uzsonnával járult hozzá a megvalósításhoz. A felmerült költségekből viszont 47.000 lej még mindig szervezők zsebét terheli.

Ennek rendezése és a fürdő újraindítását célzó terveik kivitelezéséhez további segítségre van szükségük, amiben az út létrejöttében közvetlenül érdekelt 48 magánerdő tulajdonoson, falus feleiken és az elöljárókon kívül, a gyógy turizmust szívügyüknek tekintőkre is számítanak megyeszerte és nem csak. Annál is inkább, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseik között a forrás megtisztítása, a medence felújítása és esetleges befödése, valamint az ülőfürdőzés megoldása szerepel. Továbbá parkírozó létrehozása a forrás közelébe vezető út végén és onnan gyalogösvény kialakítása, illetve a kisautók közlekedésének a medencéig történő biztosítása. Ez utóbbi a gyógyvíz házi használatra történő elszállítását tenné lehetővé, az immár több mint két évszázados hagyomány jegyében. A természeti egyensúly megtartása érdekében azonban a vízhozam és a medence méreteinek megnövelésével nem próbálkoznak.