Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Egyelőre iskolások tanulnak az új sepsikőröspataki óvodában

Egyelőre iskolások tanulnak az új sepsikőröspataki óvodában Kovászna megye

A kicsik helyett még jó ideig iskolás gyerekek fognak tanulni a sepsikőröspataki korszerű óvoda épületében, amíg sor nem kerül a község általános iskolájának felújítására. A tanulóknak decemberben kellett költözniük, miután a korábbi létesítménynek megvonták a működési engedélyét kétséges szerkezeti állapota miatt.

[reklam

Az impozáns épületre 2018-ban nyert pályázatot a helyi önkormányzat, az építést azonban csak két évvel később tudták elkezdeni. A több mint 600 ezer eurós értékű óvoda munkálatait 2022-re fejezték be, azóta viszont üresen állt egészen decemberig, amikor végre megszerezhették a tűzvédelmi engedélyt. Az intézményt azonban azóta sem vehette igénybe a község 40 óvodása, helyüket a Kálnoky Ludmilla Általános Iskola 150 tanulója vette át egyelőre meghatározatlan időre.

Életveszélyes az iskolaépület

A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásának összeomlása után Háromszéken is szigorú ellenőrzésnek vetették alá a tanintézmények épületeit, a Kovászna Megyei Népegészségügyi Igazgatóság ezért a sepsikőröspataki iskola engedélyét is megvonta. „Teljesen jogos volt a döntés, mert a gyerekek ténylegesen veszélyeztetve voltak” – nyilatkozott Kisgyörgy Sándor polgármester, aki szerint az 1891-től fennálló létesítményt már rég fel kellett volna újítani, a folyamatot pedig el is indították, az viszont kudarcba fulladt. Mint elmondta, a javításokra már 2016-ban pályázatot nyertek és a tervek is készen állnak, csakhogy az évek során egyetlen kivitelező jelentkezett a munkálatok elvégzésére, és az is visszalépett hosszas időhúzás után.

FNyolc éve várat magára az iskola felújítása. Fotó: Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség

A polgármester szerint jelen pillanatban előnyt élveznek az iskolások, mert sokkal többen vannak, mint az óvodás korú gyerekek, az oktatás pedig nem állhat le. A diákokat egy hét alatt költöztették át az új épületbe, ami megfelelően tágas ahhoz, hogy kényelmesen, modern körülmények között tanulhassanak. „A gyerekekre is pozitívan hatott a költözés, tetszik nekik a modern környezet, és fokozatosan megtanulják, hogyan vigyázzanak erre az értékre” – számolt be Kisgyörgy Sándor, kiemelve, már az is siker, hogy a régóta felépített intézménynek végre hasznát vehetik a gyerekek.

Az óvodásoknak még várniuk kell

„Előkészítettük az új tervet, és ha sikerül megnyerni a támogatást, hozzá fogunk látni a kivitelezéshez” – fogalmazott a község elöljárója, az önkormányzat ugyanis sürgősen nekilátna az iskola felújításának. Az óvodások ugyanis nem foglalhatják el a nekik szánt épületet egészen addig, ameddig a tanulók ki nem költöznek onnan. A kisgyerekekkel az előző óvoda lebontása óta egy másik létesítményben foglalkoznak, és ez nem is fog változni addig, ameddig el nem készül a nagyobbaknak szánt tanintézet.

A jelenlegi szerepétől függetlenül az óvodát kifejezetten a kicsik oktatására tervezték, így is lett elkészítve. „Teljes napköziotthonos ellátás lesz az intézményben. Konyharészleg, ebédlő, mosókonyha, és délutáni pihenőszoba is van, ahol aludhatnak a gyerekek” – sorolta az korszerű építmény adottságait. Reméli, hogy a kisebbek a lehető leghamarabb birtokba vehetik a nekik szánt intézményt és az iskolások is biztonságosan visszatérhetnek majd a padokba.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás