Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Egymillió eurót kérnek

Versenytárgyalás útján értékesítené a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Bodok szálloda épületét. Egy erre vonatkozó határozatot a helyi tanács legutóbbi soros ülésén fogadott el a képviselőtestület.

Antal Árpád polgármester érdeklődésünkre elmondta, az önkormányzat a központi és a helyi sajtóban hirdeti meg az ingatlan eladását, és harminc nap alatt lehet majd letenni az ajánlatokat.
Az induló árat egymillió euróban határozták meg, és ötszázezer eurónyi garanciapénzt is kérnek a vásárlótól, amit öt lépésben kap majd vissza a cég, fűzte hozzá az elöljáró. Az első százezer eurót akkor adják vissza, amikor kiváltja az építkezési engedélyt, újabb százezret, amikor az épület homlokzatának felújítása elkészül, a harmadikat, amikor a működési engedélyt kiváltja, a negyedik részletet, amikor már egy évig működtette szállodaként a létesítményt, és az utolsót, amikor ötévnyi, szállodaként történő működést tud felmutatni.
 „Számunkra fontos az, hogy komoly szándékokkal rendelkező befektető vásárolja meg az ingatlant, ezeket a határidőket azért szabtuk meg, mert a városnak az érdeke, hogy egyrészt urbanisztikai szempontból megváltozzon a képe annak az ingatlannak, másrészt, hogy szállodaként is működjön”, magyarázta Antal Árpád.
A város 2014-ben vásárolta meg a hotelt az Olt részvénytársaságtól. A brassói tulajdonosnak ki kellett fizetnie az évek során felhalmozott, 200 ezer eurós ingatlanadó-elmaradást, így akkor gyakorlatilag 550 ezer euróba került az épület.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás