Éjszaka a múzeumban

A Székely Nemzeti Múzeumban a nyári napfordulókor immár évtizedes hagyománnyá vált a gyűjtemény éjfélig tartó, díjmentes megtekintésének a biztosítása. Az ilyenkor idelátogatókat pedig különleges programokkal is megörvendeztetik. Nem volt ez másképp ebben az esztendőben sem, hiszen szombaton nemcsak tárt kapuk, hanem gyermekfoglalkozások, tematikus előadások, képzőművészeti tárlatvezetés, tánc és filmvetítés várta az érdeklődőket. Öröm volt megtapasztalni, hogy a szervezők fáradozása nem volt hiábavaló, mert az est folyamán nagyszámú résztvevő sürgött-forgott a különféle helyszíneken.

A Múzeumok éjszakája néven világszerte elhíresült rendezvény idei, sepsiszentgyörgyi tematikája a hagyomány és értékőrzés, valamint ezek továbbörökítése volt, melynek ötletét a Szinte Gábor (1855– 1914) rajztanár, gyűjtő, fényképész életművét bemutató időszakos tárlatból merítették.

Első résztvevői a különböző korosztályokhoz tartozó gyermekek voltak, akik benépesítették és élettel töltötték meg a múzeumkertet. A legkisebbek Várkonyi Eszter Kántor Péter verseire megálmodott zenés–mesés–bábos előadását tekinthették meg 18 órától, illetve tetszés szerint bele is kapcsolódhattak, ezáltal a történet szereplőivé válva. A közös mókában résztvevő emberpalánták csillogó szeme és kipirult arca azt bizonyította, hogy méregdrága herkentyűk és ámító díszletek nélkül is le lehet kötni a figyelmüket, sőt boldoggá lehet tenni őket, ha a szív és lélek hullámhosszán szólunk hozzájuk.

A nagyobbakra 19 órától kézműves-foglalkozások vártak, melyek megteremtették annak lehetőségét, hogy az érdeklődők Szeles József restaurátor irányításával és segítségével fagylaltos pálcikákból székelykapukat állíthassanak össze. Ugyanakkor pedig a festészet titkaiba is belekóstolhattak.

A felnőttek számára szervezett programsorozat Sztáncsuj Sándor József régész Régi idők múzeuma címet viselő előadásával indult. Ennek során a szakember idő és tér korlátait lebontva vezette végig szép számú hallgatóságot a múzeumok történetén, különös hangsúlyt fektetvén az eseménynek otthont adó intézmény létrehozásának, múltjának, jelenének és elképzelt jövőjének az ismertetésére. Így többek között megtudhattuk, hogy a Székely Nemzeti Múzeum alapanyagát képező Zathureczky-gyűjtemény első rendszerezése és leltárba vétele Vasady Nagy Gyulának köszönhető. Ezt később egy gyarapodási jegyzőkönyvvel is kiegészítették, melyet az előadó ez alkalomból meg is mutatott a jelenlévőknek. A széles látókörű kolozsvári filológust az özvegyen maradt Cserey Jánosné Zathureczky Emília hívta meg a múzeumalapítás évében (1875) Imecsfalvára, hogy fiai magántanára legyen. Vasady, aki végül társalapítója és első őre lett az intézménynek, egy értékes ókori érmegyűjteménnyel is rendelkezett, melyet a bárónő megvásárolt tőle és szintén a múzeumnak adományozott.

Az est következő mozzanata Kinda István néprajzos Jelek, fejfák, sírkövek Székelyföldön címmel megtartott, szintén vetített képes előadása volt, melynek során a szakember egy nagyon szomorú folyamatra, a régi síremlékek megsemmisülésére hívta fel a figyelmet. Ennek egyik oka a gazdátlanul maradt és ennek következtében gondozatlan síroknak és temetőknek az időjárás viszontagságai, valamint a növényzet elburjánzása miatt bekövetkező pusztulásában határozta meg. A másik pedig elárvult síremlékeknek az újabbak létrehozásához történő felhasználása. Bármi is legyen azonban a pusztulás oka, ezzel sajnálatos módon múltunk egy szelete is az enyészetté válik. Kellő odafigyeléssel, akarattal, szervezőkészséggel viszont mindez megelőzhető, amint ezt a havadtői régi temető megmentése is ékesen bizonyítja. Itt ugyanis Kinda István kezdeményezésére és vezetésével (2013 – 2015) között a falu lakói, valamint az ide érkező önkéntesek 421 sírkövet szabadítottak ki a növényzet fogságából és állítottak újra.

Mindezek után Sántha Imre Géza művészettörténész tárlatvezetése következett, ami jó alkalmat teremtett a múzeum gyűjteményében, valamint különböző helységeiben található több mint 2000 képzőművészeti alkotás némelyikével kapcsolatos tudnivalók felfrissítésére, illetve megszerzésére. Gyárfás Jenő Gábor Áron halála című, nagyméretű (294×356 cm), a múzeum 1848-as termében található festményéről kiderült például, hogy a művész 30 éven át festette azt, de mégsem fejezte be, hogy ne kelljen megválnia tőle.

Sántha ugyanakkor arra is rámutatott, hogy az intézménynek otthont adó épületet – a toronytól az utolsó kilincsig – megtervező Kós Károlynak a lépcsőházban található mellszobra Vágó Gábor (1894 – 1968) méltatlanul mellőzött kolozsvári művész 1930-ban készült alkotása. Ez Csutak Vilmos múzeumigazgató felkérésére készült, és jellegzetes módon nem szemből, hanem a fejét és tekintetét kissé elfordítva ábrázolja a polihisztort. A szakember szerint erre csak az igazán nagy tehetségek képesek.

Amire az érdekes tárlatvezetésnek vége szakadt, a múzeumkertben kezdődött az Életünk a tánc, avagy ki mit tud című, humoros elemeket is tartalmazó rendhagyó táncjáték. Ennek különlegessége abban állt, hogy bemutatásával Dezső Tibor református lelkész, Mocsel Tibor Rémusz őrkői hagyományőrző, valamint Tőkés Zsolt néptáncoktató és hozzátartozóik minden kétséget kizáróan és mesteri fokon érzékeltették, hogy a tánc akár családon belül is összekötő kapoccsá és közös örömforrássá válhat.

A MuKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület jóvoltából az est filmvetítéssel ért véget, melynek során a nézők megismerkedhettek Sós Ágnes Szerelempatak című dokumentumfilmjével, mely dr. Balázs Lajos néprajztudós Csíkszentdomokoson végzett kutatásait vette alapul.

Utólag elmondható, hogy színes élményeket nyújtó, szórakoztató, valamint tanulságos és éppen ezért sikeresnek mondható újabb rendezvénysorozatot mondhatnak magukénak a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum munkatársai. Kár, hogy az intézmény termeinek felújítása, átalakítása és korszerűsítése miatt az elkövetkező években nem kerülhet sor hasonlóra. Vigasztal azonban a tudat, hogy majd a kor követelményeinek megfelelő és színvonalán álló múzeum fog a rendelkezésünkre állni.