El a kezekkel a néptánctól!

Az a kisebbség, amelyik a (homoszexuálisokat, transz- és semlegesneműeket, „furcsákat” tömörítő) LMBTQ-mozgalmat a társadalmi közbeszéd előterébe behozta, nemrégiben a néptánc berkeiben is helyet keresett magának. Egyelőre nem nálunk, hanem Budapesten tartottak reform-táncházat az új nézetek szellemében, mely szerint a táncban nem feltétlenül a férfi a vezető és a nő a vezetett, illetve a „szexista” csujogatásokat is újra lehet gondolni… Mi erről a kezdeményezésről a háromszéki néptáncosok, néptáncoktatók véleménye? – tettük föl a kérdést.

Nem látja realitását annak, hogy hozzánk begyűrűzzön ez a mozgalom, „nincs ahogy”, a néptánc nem lehet ennek terepe, nem az a műfaj, ahol ilyen hülyeségeket lehet csinálni, fogalmazott Deák Gyula, a Háromszék Táncegyüttes vezetője. – Kár is szót fecsérelni rá – zárta rövidre beszélgetésünket. Hasonlóképpen gondolkozik a HTE tánckarvezetője, Melles Endre is, aki részletesen kifejtette, miért is lehetetlen, hogy e nézetek szellemében „megreformálják” a néptáncot.

– Igaz, hogy eddig is voltak komolyabb-tréfásabb alkalmak, amikor a nők férfitáncokat táncolhattak, szabadon figurázhattak, a férfiak pedig (főleg farsangkor) nőnek öltözve kipróbálhatták a női táncokat, és az is igaz, hogy van a néptáncnak egy maszkulin, „hetero orientatív” jellege, mert a párválasztásban is szerepe volt annak, hogy a tánccal felhívták magukra a figyelmet, és elindulhatott egy komolyabb udvarlás. A nő technikailag képes ugyan megtanulni például a legényes figuráit, de azt az energiát, erőt, nem tudja közvetíteni. És a férfinak sem állna jól egy fogós táncban pörögni… Nem ettől a kezdeményezéstől lesz nyitott a kultúránk, a tánc­házaink eddig is befogadók voltak – mutatott rá a 16 éves táncosi múlttal rendelkező férfi.

– El a kezekkel a néptánctól! – jelenti ki határozottan a Romániai Magyar Néptánc Egyesület vezetője, Virág Endre, aki három korosztályban tanít népes csoportokat tánc­hagyományainkra és népi kultúránkra. – Régebben a tánc közösségépítő mozgalom volt, esküvőkön, bálokon, farsangokon találkoztak a fiatalok, és ekkor volt megengedve, hogy a fiú és a leány egymáshoz érjen, megölelje egymást. Akkor is voltak más irányultságú emberek, de az akkori zárt közösségek kivetették őket magukból. Vannak ugyan olyan néptáncok (főleg körtáncok és leginkább a Balkánon), és voltak régebben is rituális táncok, ahol azonos neműek megfértek egymás mellett, de néhány közülük igen kirekesztő volt, például a férfiak táncába a fiatalabb fiúkat, a nőkébe a szüzeket nem engedték be. A táncházmozgalom, mely nagyon mély gyökerekkel rendelkezik, konzervatív e téren és olyan sémái vannak, amelyek nem tűrik meg az LMBT-jellegű megnyilvánulásokat. Néhány ember nem szabhatja át az évszázadok alatt kikristályosodott néptánchagyományt – vélekedik a néptáncoktató.

Marthi Jenő, a Perkő Néptáncegyüttes koreográfusa sem ért egyet a magyarországi mozgalommal.
– A néptánc, a táncház nem akar kirekeszteni senkit és semmit, foglalkozik a nemzeti kisebbségek befogadásával is stb., de vannak határok, amelyeket nem kellene, nem is szabadna átlépni. A szexista vádakkal nem értek egyet, hiszen a táncban a férfi sosem több, a nő sosem kevesebb, együtt alkotnak egyfajta harmóniát, tökéletességet. A néptáncot nem szabadna újraértelmezni, átformálni, hiszen ez a hagyományunk egy része, ami így van jól, ahogy van. Nem mi találtuk ki, nem véletlenül alakult úgy, ahogy, és nem lehetünk mi azok, akik megpróbáljuk újraformálni – hangsúlyozta.