Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elballagtak a BBTE-közgazdászok

Elballagtak a BBTE-közgazdászok Kovászna megye

Elballagtak pénteken a BBTE sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatán a közgazdaság és gazdálkodástudomány kar diákjai, alap- és mesterképzősök, összesen 69-en. Mint az ünnepélyes búcsúztatón a végzősök nevében szóló Balló Szabina Ágnes fogalmazott, ők a „legszerencsétlenebb évfolyam”, mert egyetemi éveiknek közösségi életéből jócskán kiharapott a világjárvány.

Hirdetés
Hirdetés

A pénteki ballagás amelyre az egyetem előterében került sor, a vállalat-gazdaságtan szakon nappalin és távoktatáson magyarul végzettek, a kereskedelem, turizmus és szolgáltatások gazdaságtana szakon románul és magyarul tanulók, illetve a románul mesterizők ünnepe volt.

Fosztó Mónika tanszékvezető beszédében elmondta, a közösség, a hallgatók egymáshoz való viszonya, oktatók és diákok kapcsolata ezen a karon más – meghittebb, bensőségesebb – mint általában az egyetemeken, és itt még van tartalma annak a szónak, hogy „haza”.

A Szózatot idézve arra biztatta a ballagókat, itthon kamatoztassák tudásukat. Majd Balló Szabina Ágnes a magyar vonalon végzettek nevében, Colt Alice pedig a mesterizők képviseletében búcsúzott az évfolyamtársaktól és oktatóktól. Mindketten kitértek az online oktatás tapasztalataira és hatásaira, amelyek közt voltak pozitívak és negatívak is. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás