Elégedetlenek a szotyoriak

Az önkormányzattól senki ide nem dugta az orrát, hogy elmondja, hogy mire számíthatunk, senki meg nem kérdezte, hogy szerintünk hogy lenne jó, vagy legalább kevésbé rossz, hanem kegyesen megüzenték, hogy ha valami nem tetszik, akkor pereljünk az országutasokkal. Ilyen és ehhez hasonló beszólásokkal tarkított megbeszélésre került sor Szotyorban a sajtó és azon gazdák képviselői között, akiknek a sepsiszentgyörgyi terelőút miatt várhatóan kisajátítják a földjét.

A találkozót Miklós András „lejárt mandátumú falufelelős” kezdeményezte azzal, hogy „legalább a sajtó hallgassa meg a gazdák panaszát, ha már mások nem teszik”. A faluból mintegy hetven család földjét „mocskolja meg” a terelőút, tizenketten jöttek el a találkozóra, köztük Donáth Anna, Donáth László, Imreh Sándor, Nagy János és Rápolti Béla.

Az emberek azt mondják: „belátják, hogy kell a fejlődés, kell az út”, de úgy érzik, hogy – szó szerint – „buldózerrel gázoltak bele az életükbe”.

– Nagyon szép szöveg, hogy a fiatalok maradjanak itthon. Mire maradjanak? Miből éljenek meg? Ha a földem vécépapír áron kisajátítják, mit hagyok én rájuk? A földből megélhetnének, itt vannak, szeretik és tudják is művelni, csak nem lesz, amit – mondja az egyik háromgyerekes gazda.

– Amikor egy lej adóval el vagy maradva, akkor tudnak küldeni egy öt lejbe kerülő levelet, s a választások előtt is elértek SMS-ben, Facebookon, WhatsAppon, mindenképpen, de most, amikor arra készülnek, hogy elvegyék apáink földjét, akkor sehogyan sem sikerült felvenniük velünk a kapcsolatot – mondják mások.

– Nagyon kedves a polgármestertől, hogy megüzente, ha nem tetszik a négyzetméterenként kétlejes ár, akkor pereljünk. A tanács nem akarja eladni a szotyori földjét? Négyzetméterenként két lejért szívesen megvesszük – hangzik az ajánlat.

– Annyit legalább megtehettek volna, hogy 3–4 helyi emberrel kimennek a határba, hogy – ha már itt jön az út – ne hetven, hanem csak negyven család földjében tegyenek kárt. A telekcsere – elvben – elfogadható lenne, de a kétlejes árból nem jut a papírmunka árára sem – mondták mások.

– Az a gond, hogy a városvezetésben egyetlen olyan ember sincs, aki szeretné a földet, és tudná, hogy miből jön ki megművelni. Hiába marad meg nekem az út túloldalán néhány száz négyzetméter háromszög alakú földem, mert az csak arra lesz jó, hogy követeljék az adót utána, akkor sem tudnám megművelni, ha rendesen meg tudnám közelíteni – érveltek.

A helyenként a személyeskedés határát súroló megjegyzésekben ez volt egyébként az egyik visszatérő téma: ha nem lesz falunként legalább egy alul- vagy felüljáró, amelyen legalább egy cséplőgép át tudjon hajtani, és tíz kilométert kell kerülni, hogy elérjék a földet, veszteségessé válik a megművelés.

Tóth-Birtan Csaba alpolgármester megkeresésünkre elmondta: a tanácsnak nincs a birtokában megvalósíthatósági tanulmány – az utat az országos infrastruktúráért felelős társaság (CNAIR) építi –, de körforgalom Kökös és Szotyor, illetve Szotyor és Kilyén között is lesz (igaz, Kilyénnek kedvezőbb helyen), ami használható minden olyan járművel, ami kimehet a közútra. Az átírási költségek fedezése „erkölcsileg jogos kérés”, megvizsgálják, hogy törvényesen megoldható-e. A megfelelő kapcsolattartás hiánya kétségtelenül felróható, ám ez – meglátása szerint – elsősorban a falufelelős feladata lett volna. Hozzátette: mezőgazdasági szempontból lehet elértéktelenedésről beszélni, viszont az út közelsége olyan lehetőségeket teremt, amitől a föld értéke nem csökken, hanem ellenkezőleg, nő.