Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ember a fehér köpeny mögött

Ember a fehér köpeny mögött Kovászna megye

A rosszul működő romániai egészségügyi rendszer „árnyékában” egyre ritkábban gondolnak a fehér köpenyek mögött rejtőző emberekre a betegek, ha az orvosok kerülnek szóba. Pedig a szakma, a munka, az elkötelezettség mindig egy érdekes személyt kísér: ez legutóbbi interjúnk során is igazolódott. Lapunk arra volt kíváncsi, miként éli meg munkanapjait, milyen szabadidős tevékenységeknek hódol, és milyen képet alakított ki a megyeközpontról az év elején Sepsiszentgyörgyre érkezett, 32 éves dr. Dénes László bőrgyógyász szakorvos. Arról is faggattuk, szeretne-e maradni a megyeszékhelyen, vagy csupán dobbantóként használja a megpályázott állást.

– Bemutatkozna röviden?

– Csíkszeredából származom, nagyapám az ottani kórház sebészeti osztályának alapítója, az intézmény első igazgatója volt. Valamilyen szinten beleszülettem ebbe a környezetbe: körülbelül 6-7 éves koromban a csíksomlyói Szűz Máriánál azt kívántam, legyek orvos.

– Mesélne gyermekkori éveiről?

– Szerény, visszahúzódó gyerek voltam. A Márton Áron Gimnáziumba jártam, középiskolában kosárlabdáztam a suli csapatában. Sosem vágytam más szakmára, mindig orvos akartam lenni. Az említett iskola komoly alapot adott, az első egyetemi éveim alatt – amikor lefektetődtek a medicina alapjai – könnyebben megértettem a biokémiát, biofizikát, az anatómiát, mint a más környezetből érkező kollégák. Marosvásárhelyen két helyre sikerült a felvételim: az általános orvosi és a fogorvosi szak közül kellett választanom, végül az általános orvosi maradt. Hat év egyetemi tanulás alatt keveset szórakoztunk, sokat tanultunk. A háziorvosi ág vonzott a legjobban, hiszen az egészben látja az embert. Hat év után elvégeztem újabb 3 év háziorvosi képzést, és már a szakvizsga előtt álltam, amikor rájöttem, hogy csapdába kerültem: mindenhez értettem, de mindenhez csak egy kicsit. Ez nagyon zavart, így több okból kifolyólag a bőrgyógyászat felé orientálódtam.

– Részletezné, miért választotta a bőrgyógyászatot?

– Vizuális alkat vagyok, elég komoly szinten fotózom. A bőrgyógyászatban a diagnózis leginkább a szemmel való megfigyelésen alapszik. Egy másik szempont volt, hogy családcentrikus ember lévén, nem szerettem volna belekeveredni egy olyan szakágba, ahol kötelező módon az ember fél élete a kórházban telik. Természetesen a saját magam képzésére ráfordítom a szükséges időt, ám nem szerettem volna, hogy ez kényszerhelyzet-szerű legyen.

– Mikor kezdődött a fotózás iránti vonzalma?

– Érettségi után kezdtem el fotózni, autodidakta módon fejlesztettem magam, főként az internetes szférában jelentettem meg tájfotóimat, de a Székely Kalendáriumban is több felvételem jelent meg. Ezzel társul egy másik hobbi, amely már életmóddá fejlődött: a hegymászás. Majdhogynem profi alpinistának számítok. Egy erdélyi szintű társaságot (Fotomontan Club) is vezetünk, célunk, hogy külföldi expedíciókra menjünk, és megmutassuk az embereknek, hogy csodálatos helyekre bárki eljuthat egy kis rákészüléssel.

– Egyetemi évei után Sepsiszentgyörgyöt választotta. Miért nem tért vissza szülővárosába?

– Tavaly novemberben szakvizsgáztam, és a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház posztját választottam ki, pályáztam meg. Nem akartam az elődeim árnyékában élni, önerőből akartam érvényesülni: nem szerettem volna rosszízű pletykák tárgyává válni, miszerint Csíkszeredában „alám volt téve egy szék”.

– Miként fogadták Sepsiszentgyörgyön? Mik az első benyomások?

– Már választásom pillanatában tudtam, hogy olyan csapatba, környezetbe kerülök, ahol fiatalítás van, és az sem mellékes, hogy itt friss kórházfelújítás történt, továbbá lakást is biztosítanak a pályakezdő, fiatal orvosoknak. Nagyon kevés helyen láttam ilyen hatékony vezetőséget, orvosi csapatot, mint a sepsiszentgyörgyi. Rosszat egyelőre valóban nem tudok megfogalmazni. Míg máshol hatalmas méreteket ölt az intrika, itt teljesen más a hozzáállás, jól működik a kollegialitás. Valamilyen szinten kíváncsian várom, hogy mikor jön egy számomra is kellemetlen pillanat, de egyelőre nem úgy néz ki, hogy ezzel szembesülnöm kéne. A város számomra nem idegen, rokonaim is laknak itt. Úgy tervezem, hogy innen megyek nyugdíjba.

– Mit szól ehhez a marosvásárhelyi párja?

– Szeptemberben lesz az esküvőnk, aztán jöhetnek a gyerekek is, hiszen amint már említettem, családcentrikus ember vagyok. Szerencsére párom olyan szakmában dolgozik (informatikus, programozó), amely nem föltétlenül helyhez kötött. Mivel nagyobb hegymászó, mint én, ezért vonzó volt számára a Brassó melletti hegyvidék közelsége.

– Ha változtatni kéne bármin is, mivel kezdené, hogyan tenné hatékonyabbá a betegellátást?

– Mivel egyelőre kevés háziorvos ismer, hozzám zömében a nagyon sürgős esetek kerülnek. Azt vettem észre, hogy nagyon kevés páciensnek van egészségügyi biztosítása: sajnos, a baj beálltakor először a bürokráciát kell lerendezni, és csak utána tudunk a beteg egészségével foglalkozni. Ezen változtatni kéne. A kórház működésén nem módosítanék, persze bizonyos osztályokon szükség lenne szakorvosokra, korszerű gépekre. A betegeket helyben szeretném ellátni, és nem más városokba küldözgetni. Nem rám tartozik, de a háromszéki közszállítás infrastruktúráját is javítanám, hiszen van egy-két település, ahonnan rendkívül nehéz bejutni Sepsiszentgyörgyre: az embereknek sokszor nagyobb gondot jelent az utazás, mint maga a betegség.

További fotók itt.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. július 11., 23:34
    ÉRTÉKELÉS: 2

    „Majdnem profi alpinistanek szamitok” ….bator kijelentes . A majdnem profi es a profi kozott akkor oriasi kulombseg van mint a szinte nyerteres es a nyeres kozott 🙂 nem?

    • User
      Dátum: 2017. július 12., 18:42
      ÉRTÉKELÉS: 3

      Nem, de neked az mindegy. Ezt csak az tudja megítélni, aki már kóstolta a sziklát, a jeget, a havat, a szelet. Ha a doki úgy érzi, hogy ő majdnem profi, akkor az úgy ís van.