Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Erdély legjobb pálinkáját keresik

Erdély legjobb pálinkáját keresik Kovászna megye

Második alkalommal ad otthont Sepsiszentgyörgy a Transylvanian Spirit című erdélyi pálinka- és párlatversenynek. A megmérettetésre novemberben kerül sor, nevezni október 23-áig lehet.

Hirdetés
Hirdetés

A Kovászna Megye Tanácsa és az AGROSIC Közösségek Közti Társulás együttműködésében szervezett versenyre hétfőn 16 óráig lehet benyújtani a mintákat. Magánfőzőktől fajtánként legalább fél liter, kereskedelmi főzdéktől fajtánként legalább két 0,35 literes mintát várnak a gyűjtőpontokra. A cél idén is az, hogy ösztönözzék a minőségi termékek előállítását és népszerűsítsék a kulturált pálinkafogyasztást.

Az első kiadáshoz hasonlóan a zsűri elnöke Takács László pálinkabíró, a verseny igazgatója János András Előd okleveles nemzetközi pálinkabíró lesz. Igyártó Réka, az AGROSIC igazgatója jelezte, hogy idén apró változtatások lesznek a zsűri összetételében, de ugyanúgy lesznek romániai és magyarországi pálinkabírálók is a zsűrielnök és az igazgató javaslatai alapján.

A szervezők kilenc fő kategóriát hirdettek meg, amelyekre a termelők nevezhetnek. Ezek között szerepelnek például a csonthéjas magvú gyümölcsök, amelynek kiemelt alkategóriájába tartozik a szilvapálinka is, illetve lehet küldeni egzotikus gyümölcs, sőt, akár zöldségpárlatokat is. A novemberi díjátadón a legjobb magánfőzőt, kereskedelmi főzdét és a legjobb pálinkát is jutalmazzák, kiosztanak kiemelt nagy- és különdíjakat, továbbá oklevelekkel és érmekkel is méltányolják a résztvevők törekvéseit.

A mintákat kizárólag üvegpalackban szabad leadni, a címkén feltüntetve a termék nevével, évjáratával és alkoholfokával, valamint rá kell írni, hogy érlelt vagy ágyas pálinka. A nevező telefonszáma, neve és a település is szükséges. Az október 23-ig leadott párlatok elbírálására október 28. és 30. között kerül sor a háromszéki Kommandón. Az eredményhirdetés november 17-én lesz a sepsiszentgyörgyi Panoráma Rendezvénysátorban.

A következő gyűjtőpontokon lehet leadni a mintákat: Sepsiszentgyörgyön (Tourinfo iroda – Szabadság tér, 1 sz.), Csíkszeredában (Székely Gazdaszervezetek Egyesülete – Petőfi Sándor u. 36. sz.), Gyergyószentmiklóson (Testvériség sugárút 1/A, a valutaváltónál), Székelyudvarhelyen (II. Rákóczi Ferenc u. 44. sz.) és Székelyhídon (Bihar megye, Nagy Botond – 0742908047). Futárszolgálattal is lehet küldeni Sepsiszentgyörgyre: Tourinfo iroda, Szabadság tér, 1. sz., Kovászna megye, 520003.

Fotó: Kocsis B. János

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások