Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Erdőkitermelők célkeresztben

Országos kampány részeként egy nagyszabású tájékoztatási, ellenőrzési akcióba fogott a háromszéki munkaügyi felügyelőség is: a Kovászna megyei ellenőrök az erdőkitermeléssel foglalkozó cégeket vették célkeresztbe.

Hirdetés
Hirdetés

Ördög Lajos, a megyei munkaügyi felügyelőség vezetője elmondta, csupán véletlen egybeesés, hogy Háromszéken már az év elején erdőkitermelés során történt halálos munkabalesetet vizsgálnak, ennek semmi köze az éppen zajló ellenőrzéssorozathoz, tájékoztatási kampányhoz.

– Fél évig tartó, országos tematikus kampányról van szó. Fakitermeléskor számos tragikus munkabaleset történik, ezzel is magyarázható a kezdeményezés. Annak ellenére, hogy Romániában a legutóbbi statisztika szerint a banki szektorban történik a legtöbb halálos baleset (utazások közbeni balesetek és a stressz miatt – szerk.) – fejtette ki.

Ördög rámutatott, a felügyelők elsőre a cégek székhelyeire mennek kontrollálni, sok esetben pedig csak az itteni speciális járgányok segítségével tudnak eljutni a havas erdőkben zajló munkálatok helyszínére.

– Az iratok mellett a munkások szerződéseit is ellenőrizzük, a helyszínen esetleges szabálytalanságok észlelésekor igyekszünk megoldásokat találni. Pár éve előfordult még, hogy egy-egy munkaadó nem biztosított védőfelszerelést, munkaruhát alkalmazottainak. Ez mostanra már kiküszöbölődött, legfennebb azt tapasztaljuk, hogy az alkalmazott megkapta ugyan, de nem használja, de ezt is a cég hi­bájaként könyveljük el. Rendszeresen, de a halálos munkabalesetek után is újra ki kell képezni az alkalmazottakat – összegzett.

Hangsúlyozta, Háromszéken – erdőkitermelésben – a legtöbb munkabaleset főképpen az első havazások után történik, hiszen bár ilyenkor is rutinosan dolgoznak az alkalmazottak, még nem alkalmazkodtak kellőképpen a csúszós terephez, a téli körülményekhez. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások