A választók meghálálják az értük végzett munkát
Az elmúlt évek választásait tekintve, minden alkalommal kitűnik egy felsőháromszéki ...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Ha a talp- meg pártnyalók idejében elkezdtek volna nyüzsögni, természetesen szintén a maguk javára, akár egész éves román ünnepsorozatot is leadhattak volna ránk, 2018. december elseje és 2019 tele között.
Ahogy Románia a maga hasznára fordította az első világháború minden mozzanatát, cudarul ráfizetve ugyan az 1916 nyarán végzett erdélyi, székelyföldi betöréses rablásra, és ahogy a háború végén orvul újból és újból betört iszonyú rabló kedvében sorozatosan Magyarországra, kirabolta Budapestet is… De most a magyar (sosem volt magyar Kun – Kohn – Béla) Tanácsköztársaságról szólnánk röviden. Omlásban az Osztrák–Magyar Monarchia, a magyar hadsereget az új, köztársaság párti kormányok leszerelik, a határok védtelenek, Románia győztesként tolul fel Budapestig, közben kommunista fattyadékként megalakul a Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság, most száz éve már. A rettenetes felfordulásra mi nem ragasztottunk sok kokárdát. Az új király, IV. Károly nem volt hajlandó elfogadni a változásokat, így ragasztottak a Habsburg-címer helyébe egy őszirózsát. Innen a Tanácsköztársaságnak, miegymásnak elkeresztelt hatalom neve. A Magyar Nemzeti Tanács megalakulásától (1918. okt. 24.) csupa halálharangos, rablásos fordulók. Vér nemigen folyt, csak Tisza Istvánt lőtte agyon szobájában egy bérelt csoport, dörzsölte kezeit gyűlöletében Károlyi Mihály, vette és átjátszotta a hatalmat Kohn-Kun Bélának, a szovjeteknél politikában és gyilkolászásban fölnevelkedett kommunista vezérnek. A kommunista párttal szinte egy napon megalakultak a terrorcsapatok, fő ideológus az a Lukács György volt, aki élete végéig végigjátszotta a kommunista vezérszellem egyeduralmát.
Ilyen mocsadék világból nem hozunk át mi, magyarok, százéves évfordulókat. Kunék államosítottak mindent, de mindent, cukrászdát és szállodákat, magánházakat és birtokokat, mindent, ami elérhető volt. Erre emlékeznénk ünnepi alsóneműben? Az Antant, az egyre inkább lealjasodott szövetség jegyzéket küldött 1919 márciusában Vix ezredestől Budapestre, melyben szabad utat és rablást engedett az ország szinte minden területén az ún. utódállamok számára. Román hadsereg szállta meg Budapestet is. Az Amerikai Egyesült Államok Harry Hill Bandholtz tábornokot küldte Budapestre, rendtartás céljával. A tábornok, akinek ma szobra van Pesten, ostorral verte ki a Nemzeti Múzeumból a román tiszteket, akik 16 teherkocsival álltak, kiüríteni akarták a múzeumot.
Drámai év, tragikus élet volt 1918–19 számunkra. A budapesti Nemzeti Múzeum megmaradt. A kommunista rémuralom szintén. Az erdélyi magyar egyetemeink viszont lepusztítva, történelmünk átírva. Percig sem akarom dédelgetni faj- és hittársaimat azzal, hogy még mindig élünk. Nem jégbe, hanem fémbe vésném naponta a kérdést: Még hányan élünk? Még meddig? Valami jobbat nincs kitől várnunk. Szobrokba merevedtek ostoraikkal együtt a tábornokok. Tereinkre ugyanakkor beköltöztek szobraikkal azok az idegenek, akik soha errefelé nem jártak. Erőnkből, erdőnkből lassan már ostorra se jut, nemhogy ünnepelni.