Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ez most kicsit más lesz

A nyolcadikosok ma kezdődő képességvizsgáján ország szinten 131.177 diák vesz részt, a megyében 1567. Ma a román nyelvi dolgozattal kezdődik a megmérettetés, csütörtökön, 24-én a matematikával folytatódik, péntekre marad az anyanyelvi dolgozat megírása.

Az előzetes eredményeket június 29-én függesztik ki, ugyanaznap és június 30-én lehet megfellebbezni az eredményt, a végleges eredményeket július 4-én teszik közzé.

Hirdetés
Hirdetés

Azoknak a diákoknak, akiknek valamilyen orvosilag is igazolt indok miatt nem sikerül befejezni a vizsgát, vagy nem vehetnek részt rajta (pl. karanténban vannak, betegek), egy második vizsgaperiódust is kijelölt a tanügyminisztérium a július 5–12-e közötti időszakban. Amennyiben egy diák már megírt egy vagy két dolgozatot, de nem tudta végigvinni a teljes képességvizsgát, a következő vizsgaszesszióban nem kell megismételnie már megírt dolgozatait, elismerik az azokra kapott jegyeket.

Mivel idén a diákok új formában kapják a vizsgatételeket, nem lapra, hanem egy füzetszerű brosúrába kell kitölteniük a személyes adataikat is – ugyanarra, amelyiken a tételek vannak – erre plusz negyedórát kapnak, annak leteltétől számítják az írásbeli kétórás időtartamát. A vizsga 9 órakor kezdődik, de egy fél előtte már mindenkinek bent kell lennie a teremben. A maszkviselés, távolságtartás kötelező, de szűrés nem lesz a vizsgázók iskolába érkeztekor.

Kiss Imre főtanfelügyelő kedd délben közölte, nincs tudomása karanténban levő vagy koronavírusos diákról. A megyében 48 vizsgaközpontban zajlik a kisérettségi, a két javítóközpontot a sepsiszentgyörgyi Váradi József- és Nicolae Colan-iskolákban szervezték meg. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás