A koszorú negyedik gyertyáját is meggyújtják
A Jézus eljövetelére való várakozás és lelki felkészülés időszakának vége felé tartu...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A program 11 órától szentáldozat-bemutatással kezdődött, amelyen részt vettek a gyerekek és szüleik egyaránt. Hölgyes Pál Zsolt helyi plébános a szentcsaládot állította a gyerekek elé példaként, és igyekezett rámutatni Mária alázatosságára, József szerénységére és munkájára, valamint a gyermek Jézus szeretetére. Ezekkel érzékeltetve, hogyan kell élje mindennapjait egy család.
A gyerek résztvevők miatt az előadások rövidek és élvezhetőek voltak, egy hétgyerekes édesapa és édesanya a nagycsaládos élet gyönyörű pillanatairól beszélt, majd ezt követően egy háromgyerekes édesanya is betekintést nyújtott a mindennapjaikba.
– A hiteles, őszinte és megélt tanúságtételek azok, amelyek képesek ma is megváltoztatni az emberi életeket – nyilatkozta Hölgyes Pál Zsolt az előadásokkal kapcsolatosan.
A szervezők fontosnak tartották azt is, hogy a felnőttek is bekapcsolódjanak a programokba, ezért közösen „Szeretett befőttet” készítettek, különféle szórakoztató vetélkedőket szerveztek számukra: nagycsaládi-papucsban versenyeztek, kötelet húztak, gólyalábon tanultak járni, lovagoltak. A közös programok mellett a gyerekeknek számos tevékenység állt rendelkezésükre, így senki nem unatkozhatott egy pillanatig sem.
A résztvevő családok számáról a szervezők sem tudtak pontos adatot mondani, de tény hogy sok éhes száj megfordult, hiszen a nap végére a hetvenliteres bogrács teljesen kiürült. Voltak olyanok, akik csak egy órára tudtak benézni, voltak, akik részt vettek az egész napos rendezvényen, de nem számított az idő, mert mindenki értékes pillanatokkal gazdagodhatott.
– Igazán hálás vagyok ennek a közösségnek, jó volt megtapasztalni az összefogást. Ezúttal is köszönöm a társszervezőknek a helyi polgármester hivatalnak, az RMDSZ helyi nőszervezetének, a Lemhényi Ifjúsági Szervezetnek, az iskolának, és persze a sok jó szándékú támogatónak – fejezte ki háláját Hölgyes Pál Zsolt, majd hozzátette, közös akarattal rengeteg szép dolgot el tud érni egy olyan közösség, amely élni akar, amely szebb jövőt szeretne, és amelyben a legfontosabb a család.
Kérdésünkre, hogy mit ad egy ilyen nap a családok számára, a plébános egy szót mondott: szeretetet.
– Látva a gyerekek és szülők háláját, hagyománnyá szeretnénk tenni az ehhez hasonló napokat. Lemhény egy nagyon jó közösség, Istenben élni akaró emberek laknak itt, így fontosnak tartom, hogy lelkileg többször feltöltődjünk – zárta a beszélgetést a plébános.