Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ezerötszáz csemetét ültettek a természetbarátok

Ezerötszáz csemetét ültettek a természetbarátok Kovászna megye

Szombaton a Tulit Éva kezdeményezte és a Háromszéki Közösségi Alapítvány által felpártolt program keretében több tucat önkéntes 1500 csemetét ültetett el Szentgyörgy Sugásfürdő felőli kijáratánál, a tavaly már beültetett területet megnövelve.

Hirdetés
Hirdetés

Mint azt megírtuk, a Napkapu-program részeként már tavaly környezeti nevelési program indult, amelybe több iskola lelkes pedagógusai vonták be a diákokat. 2020 tavaszán az ültetés meghiúsult, az idén április 17-re meghirdetett akcióhoz viszont jöttek az Ady Endre-iskolából, a Mikes Kelemen-líceumból, legtöbben a művészeti iskolából, de kisgyermekes családok, több természetbarát felnőtt is ott volt. Reggel 10-re megérkezett az 5000 csemete egy gelencei faiskolából: 3000 tölgy, 1000 juhar és 1000 vadcseresznye.

Először meg kellett tisztítani a szeméttől a tavalyi ültetvényt, illetve az idén beültetendő területet. A szemetet a TEGA azonnal elvitette. Aztán az összegyűlt önkénteseknek Bereczki Barna elmagyarázta az ültetés mikéntjét, majd Bereczki Kinga, a HKA ügyvezető igazgatója áldást kért a csemetékre és a dolgozókra: mint mondta, a természet sokat szenvedett az emberek miatt, most ebből helyrehoznának valamit, ehhez kérte a Fennvaló segítségét.

Az 5000 csemetéből 1500-at sikerült ily módon elültetni délután 3-ig, a maradékot a baconi közbirtokosság segítségével plántálják majd el a következő napokban. Öröm volt látni, milyen odaadóan, figyelemmel tették földbe a diákok a kis fákat, milyen örömmel hordták a kisgyerekek vödröcskéikkel a vizet a kis csemetékre, mesélte Bereczki Kinga.

Örömmel nyugtázta azt is, hogy a sepsiszentgyörgyi önkormányzat együttműködőnek bizonyult: a takarításhoz nyújtott segítséget éppúgy értékelte, mint azt, hogy biztosított egy ciszterna vizet a locsoláshoz, és a továbbiakban a kis ültetvényes védelméhez is segítséget ígért. A területet körbeásatják, hogy megvédjék attól, hogy átgázoljanak rajta. A közeli Őrkőről erre járó szekerek még a kisebb gondot jelentik, de a motorosok és quadosok megszokott módon a most beültetett területen szórakoztak, ültetés közben is vissza kellett téríteni néhányat közülük.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. április 22., 14:45
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Fikker János:

    Ó, fák…

    Ó fák ti feltartott kezek
    Ég felé nyúló eres tenyerek
    kérges göcsörtös ághegyek
    magányosak rengetegek
    télen némák és csendesek
    hajlottak és egyenesek
    csupaszok és levelesek
    hű őrzők a világ felett
    titeket az ember szeret
    bölcső és koporsó lehet
    minden percben belőletek
    Ó fák ti emberségesek
    megmaradni segítsetek
    harsogjátok az Életet
    jegyezzétek az éveket
    és várjátok a fényeket
    az Idő új Tavaszt teremt…