Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Falunapok Polyánban

A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan, az idén is május első hétvégéjén, május 4–5-én rendezik meg a kézdiszentkereszti faluünnepet, amely a 17. kiadásához érkezett. A kétnapos rendezvény szervezői színes és változatos programokkal várják az érdeklődőket, amelyet alább ismertetünk olvasóinkkal.

A falunapokat szombaton 10 órakor a sportpályán nyitja meg Páll Endre polgármester, 10.10-kor már rajtol is a minifoci-bajnokság, ahol a fiatalok az öregfiúkkal mérik össze erejüket. 16 órától a kultúrotthonban Gábor Judit tanítónő és Páll Endre polgármester szervezésében megkezdődik a VII. Felsőháromszéki Népdaltalálkozó, amelyen idén hat település, Bélafalva, Csomortán, Kézdialmás, Kézdiszentkereszt, Kézdiszentlélek és Lemhény kórusai lépnek fel. Közben az iskolaudvar sem lesz kihalt, ugyanis 19 órától Gyergyai Anita ismert magyar slágerek éneklésével szórakoztatja majd a közönséget. 20 órától pedig a Bojtorján együttes koncertjén vehetnek részt az érdeklődők, amelyet szintén az iskola udvarán redeznek meg. 21.30-tól kezdődően retró buli zárja a napot.

Hirdetés
Hirdetés

Vasárnap 11 órától a katolikus templomban Vatány Gábor plébános celebrálja a jubileumi szentmisét. Délben az iskolaudvaron a 25., 30., 40. és 50. házassági évfordulójukat ünneplő házaspárokat köszöntik. 16 órától a kézdiszentkereszti Trefán Leonárd Általános Iskola diákjai adják elő ünnepi műsorukat ugyancsak az iskola udvarán. A tanulók szereplése után, 18 órától a kézdiszentkereszti Tisztás Néptáncegyüttes jelentkezik ünnepi előadásával. 20 órától az Unikum együttes koncertjét hallgathatja végig a közönség. 22 órakor tűzijáték és szórakoztató zene zárja a kétnapos ünnepet.

Peti Botond

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás