Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fegyelmi eljárás indult két kovásznai rendőr ellen

Fegyelmi eljárás indult két kovásznai rendőr ellen Kovászna megye

Fegyelmi kivizsgálás indult két kovásznai rendőr ellen, nem megfelelő viselkedés miatt.

Hirdetés
Hirdetés

A felvétel az autó belsejében készült. Ennek tanúsága szerint egyik rendőr kihajol az ablakon, és azt kiabálja egy járókelő nőnek: „Menj át a másik oldalra! Úgy, igen, mert nem látok itt… Túl nagy vagy, nem lát a radart tőled, menj át a túloldalra!”

A felvételen az is hallatszik, hogy a másik rendőr nevet és illetlen kifejezéssel egészíti ki kollégája szavait.

A Kovászna megyei rendőr-főkapitányság közölte: előzetes vizsgálatot rendelt el a két rendőr által elkövetett, fegyelmi vétségnek minősülő tettek kivizsgálására, és a fegyelmi eljárás lezárását követően, a rendőrök jogállásáról szóló számú törvény alapján döntenek az ellenük foganatosítandó intézkedésekről.

Gyerő József polgármester a rendőrök megbüntetését kéri

Kovászna város polgármestere, Gyerő József kérte a megyei rendőrségtől annak a két közlekedési rendőrnek a megbüntetését, akik egy közösségi oldalakon terjedő felvétel szerint egyenruhájukhoz méltatlan, szakmaiatlan magatartást tanúsítottak szolgálatuk teljesítése közben.

A Facebook-oldalán közölt pénteki bejegyzésében Kovászna polgármestere kifejezte felháborodását, és elítélte a két rendőr”gúnyolódó és megalázó” magatartását. Arra kérte a megyei és a városi rendőrséget, állapítsa meg a felvétel valódiságát, azonosítsa a szereplőit, és ha beigazolódik, hogy megtörtént „ez az elítélendő esemény”, akkor részesítse fegyelmi szankciókban a vétkeseket a rendőrök etikai és szakmai magatartási kódexének megsértése miatt.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások