Rengeteg rosszindulatú kommentet olvastam. Szegény gyerek, ő csak egy áldozat volt. Az első ilyen megnyilvánulása figyelemeztető kellett volna legyen a szüleinek. Kezeltetni kellett volna, nem pedig erőltetni és titkolózni.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A szerkesztőségünkhöz érkezett rendőrségi közlemény szerint a fiatal rendőr még élt, amikor társai megtalálták, így ellátásához mentőt hívtak. Először azt közölték, hogy súlyos, kómás állapotban utalták kórházba, később viszont azzal egészítették ki a közleményt, hogy a rendőr a kórházban meghalt. Mi úgy értesültünk, hogy a fiatalembert rohammentővel akarták Marosvásárhelyre szállítani, ám a mentősök útközben már hiába próbálták újraéleszteni, nem jártak sikerrel, így visszaszállították Barótra. A rendőrségi közleményben az áll, hogy „sajnálattal közöljük, hogy a rendőr a kórházban elhunyt. Együttérzésünket fejezzük ki családjának.”
A barótiak is meghökkenve állnak a tragédia előtt. Lapunk érdeklődésére kiderült, hogy a fiatalt már kiskora óta sokan ismerték, és nem is gondolták volna, hogy olyan komoly problémái lehetnek, olyan súlyos gondokkal küszködhet, amelyek miatt öngyilkosságra adná fejét. Az elhunyt édesapja is rendőrként munkálkodott, amíg betegség miatt nem nyugalmazták, illetve édesanyja is betegeskedik. A megkérdezettek elmondták, tisztelettel gondolnak az elhunyt fiatalra, nem volt iszákos, nem lehet rosszat mondani rá.
Az elhunyt 2019-től volt a Kovászna megyei rendőrség alkalmazásában, miután elvégezte a rendőrképző iskolát. Az eset pontos körülményeinek kivizsgálását az ügyészség még folytatja, de a rendőrségi közlemény leszögezi: az első jelekből ítélve öngyilkosság történt.
Rengeteg rosszindulatú kommentet olvastam. Szegény gyerek, ő csak egy áldozat volt. Az első ilyen megnyilvánulása figyelemeztető kellett volna legyen a szüleinek. Kezeltetni kellett volna, nem pedig erőltetni és titkolózni.
Elképesztő, hogy mekkora méreteket ölt a rendőrgyűlölet egyesekben. Ő is csak egy ember volt, aki, sajnos egy eléggé vitatott családból származik és ennek lett az áldozata.
Nagyon sajnálunk Robika erősseb kelet volna légy ,nemszabadott volna ilyen szörnyű halált válasz.Nyugodjál békében ,te nemvoltál hibás !
Sajnos 3 órán át várták a rohammentőket meg a marosi helikoptert!3 órán át küzdött az életért és feladata a küzdelmet!A Brassói rohammentősök a baleset után 3 és fél órára érkeztek meg,mikorra a beteg már halott volt!Ez a Romániai egészségügy!Gratulálok nekik!