Felelős turizmus szükséges

Felelős turizmusra van szükség a Szent Anna-tónál, hogy ne romoljon tovább a víz minősége – kongatta meg a vészharangot a Sapientia EMTE csíkszeredai karának oktatója, Máthé István környezeti mikrobiológus, aki az Sapiophile ismeretterjesztő videósorozat legújabb adásában indokolta meg részletesen állításait.

A Szent Anna-tóról köztudott, hogy egy olyan krátertó – egyetlen Közép-Kelet-Európában –, amelyet nem táplál folyóvíz, és lefolyása sincsen, tehát egy különleges, zárt ökológiai rendszer, amelynek nagyon érzékeny egyensúlya felborult az utóbbi időkben. Ennek mindenki által látható következménye, hogy a tó vize zöldre színeződött, átlátszósága is csökkent, mert feldúsult benne a zöld algák mennyisége. Ez 2017-től igen látványos, mert azokat a zoo­planktonokat, amelyek ezeket az algákat fogyasztották, a tóba egy évtizede különös módon bejutott és ott elszaporodott ezüst kárászok elfogyasztották. A megoldás csak az lehet, hogy lehalásszák az igencsak elszaporodott halállományt.

Nemrég azonban egy ilyen, kísérleti jellegű halászat során más meglepetést is tartogatott a tó kutatóinak, természetvédőknek. Nemcsak termetes ezüst kárászok, hanem fejes domolykók is kerültek a hálóba, ami felveti a gyanút, hogy halászok szándékosan, többszöri alkalommal engedték szabadon a tóban e halak példányait. A tóban elszaporodott a szerves üledék is, a vízmélység csökkent, a 100 évvel ezelőtti 12 méteres mélység helyett ma 6–6,5 métert lehet mérni.

Mit tehetnek a felelős turisták Székelyföld e gyöngyszeméért? Csak a kijelölt illemhelyeket használják, és ne rövidítsenek a tóhoz lefelé menet, mert az ösvények mentén eróziós árkok alakulnak ki, amelyeken nagy esőzésekkor gyorsabban mosódik be a föld a tóba – fogalmazta meg ajánlásait a Sapientia docense.
A Máthé István által elmondottak kapcsán megkerestük a Pro Szent Anna Egyesület képviselőjét, Dósa Leventét is, aki több érdekes adalékkal szolgált. Az utóbbi évtizedek során évente minimum 10 tonnányi emberi ürülék jutott be az esőzésekkel a tóba az évi százezer látogatónak köszönhetően, illetve hát annak is, hogy 2007-ig közvécék egyáltalán nem léteztek a tó körül. A közeli erdők lombjából is rendszeresen nagy mennyiség kerül a vízbe bemosódással vagy a szél által. Ezek bomlása révén a tó fenekén nagy mennyiségű metángáz (és nem csak) halmozódott fel, amit leszorítva tart a mintegy másfél millió köbméternyi víztömeg. Ez egy olyan tényező, ami késleltette a lehalászást – az illetékes hatóságok, természetvédelemmel foglalkozó intézmények engedélyének megszerzése mellett. Nincs ugyanis egy olyan procedúra, amely már a világon valahol máshol bevált volna ilyen esetben, és amelyet követhetnének, magyarázta Dósa Levente.

A Szent Anna-tó annyira egyedi ökológiai rendszer, hogy abba csak nagyon óvatosan lehet belenyúlni. A halászat során nem kavarhatják fel az iszapot, mert a felszabaduló metángáztól összeomlana a tó algapopulációja, ennek következményeként beposhadna a víz. Ezért varsás halászattal próbálkoztak, de az nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Most a kopoltyúhálós megoldással próbálkoznak, de a tél beállta kompromittálja az igyekezetüket, no meg a költségek, amelyek a szakcég munkálataival járnak – számolt be lapunknak az egyesület képviselője.