Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Felfordulás minden szinten

Viharos idők járnak Bukarestben, és nem csillapodnak a viharok a Magyar Polgári Párton (MPP) belül sem – állapította meg némi aggodalommal tegnapi sajtóértekezletén Kulcsár-Terza József. Az RMDSZ támogatásával parlamenti képviselői helyhez jutott politikus célszerűbbnek látná a belső ellentétek mihamarabbi megszüntetését.

A bukaresti kormánnyal kapcsolatban elmondta: a Szociáldemokrata Párt (PSD) által alkotott kormánynak, amely „megszervezte az úzvölgyi incidenseket”, mennie kellett, de „nem látja”, hogy – magyar szempontból – mivel lesz jobb egy, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) köré épülő kabinet. A párton belüli feszültségekről kifejtette: ő maga is aláírta azt a levelet, amelyben Mezei János országos elnököt lemondásra szólítják fel, mert nem tartotta be a „demokrácia elemeit”.

– Ha van egy döntés, amit egy arra hivatott testület meghoz, azt be kell tartani, ha tetszik neked, ha nem – szögezte le saját példáját is felhozva Kulcsár-Terza.

Hirdetés
Hirdetés

A képviselő úgy tudja: ő maga is szerepel a „kirúgandók listáján”; ha így van, „nem fog pereskedni”. Elmondta: kapott pénteken egy levelet az országos elnökségtől, amelyben felszólítják, hogy nyújtsa be az autonómia-statútumot. Mivel nincs dátum rajta, „már ezért is kirúghatnak” – vélekedett a képviselő. Emlékeztetett: felszólítás nélkül is vállalta, hogy idén beterjeszti a statútumot, és meg is fogja tenni, „ha melléje áll az RMDSZ, ha nem”.

Kifejtette: minden képviselőnek levelet küldött, hogy fogadjanak el egy magyar–román megbékélési nyilatkozatot, ám ezidáig senkitől sem kapott választ. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) felhívására, miszerint fogjanak össze országos szinten a jövő évi választásokon, úgy reagált, a néppártnak „haza kell térnie” az MPP-be.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás