Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

„Fizetést” kapnak érte

„Fizetést” kapnak érte Kovászna megye

Hétfőn délután először teremtett alkalmat arra a sepsiszentgyörgyi önkormányzat az érdeklődő közönségnek, hogy egy minikonferencia keretében megismerhesse a polgármesteri hivatal által hallgatói ösztöndíjban részesített végzős egyetemisták, mesterizők, doktoranduszok érdekes diplomamunkáit, a korábbi gyakorlat szerint ugyanis csak a városi tanácsban mutatták be azokat.

A Sapientia előadótermében hatan személyesen, ketten online foglalták össze dolgozataik lényegét, ketten pedig később fogják megtenni.

– Minden társadalomban elsőbbséget kellene élvezzen az oktatás. Romániában ez nem jellemző, de a városi önkormányzat sok programot működtet a közoktatás színvonalának növelésére – említette meg köszöntő szavai után Sztakics Éva alpolgármester a bölcsődéket, a délutáni oktatást és az egyetemistákat támogató intézkedéseiket. Legnagyobb nyomatékot azonban az egyetemistákat hazahívó szavainak adott: „Nem tudunk 2–300 eurós fizetést ígérni, de egy jó közösséget, a gyermekneveléshez egy jó miliőt, otthont tudunk biztosítani”.

– A program 2014-ben indult – foglalta össze ezt követően az ösztöndíjrendszer történetét Zsigmond József városi tanácsos és ötletgazda. – Tavaly módosult a módszertana, régebben a megyeközponttal kapcsolatban írt dolgozatok szerzői kaphattak támogatást, az utolsó kiírás szerint viszont szentgyörgyi lakcímmel rendelkező diákok bármit kutathattak, a város területén kívül lakók, más vidékekről származók pedig Szentgyörggyel kapcsolatos dolgozatokkal pályázhattak az ösztöndíjra.

Az is változott, hogy eddig meghatározott számú végzős kaphatta meg a négy hónapig járó pénzösszeget, most viszont a kötelező minimum, azaz a 40 pont elérése esetén akárhányan a 100 ezer lejes keretösszeg kimerüléséig, erre egyébként még nem volt példa. Alapképzősöknek 300, mesterképzősöknek 500, doktoranduszoknak 1000 lejt folyósít négy hónapig a város, és ez azért nagyszerű lehetőség, mert külön munkát nem igényel a pályázat, a diplomadolgozatot úgyis meg kell írni – emelte ki Zsigmond.

Hirdetés
Hirdetés

Ezt követően nyolc végzős diák mutatta be dolgozatát. Bolgyán-Bora Zsuzsánna (BBTE)a matematika második osztályosoknak szóló integrált oktatásáról beszélt, aki egy saját munkafüzetet is összeállított a kutatásai alapján. Mihálcz Szende Beáta (BBTE) a klímaváltozás hatásait vizsgálta a sugásfürdői erdőkben, különös tekintettel a vízháztartásra és talajra igen érzékeny lucfenyőkre, Kovács-Ungvári Rebeka (BBTE) a romakérdést járta körül az Unióban. Kopacz Hanna (Moholy Nagy Művészeti Egyetem, Budapest) egy antropológiai kutatással pályázta meg az ösztöndíjat, a hallgató három napig beköltözött egy váradi gáborcigány családhoz, és a világlátásukat vizsgálta az építészet tükrében. Erdei Anita a népmesék világába kalauzolta el a hallgatóságot, kiemelve a népi hiedelemvilág erdélyi lakosok életére gyakorolt hatását. Sala Beáta a Székely Nemzeti Múzeum bevételeit modellezte matematikai szempontból. Farkas Orsolya a fogászati eljárásokban használt teleszkóprendszerek súrlódását kutatta, Kelemen Fruzsina pedig az öreg gyermek motívumát vizsgálta a 16-18. századi szenttörténetekben.

Csütörtökön ismét benyújtják a programot a városi tanácsban, ha jóváhagyják az önkormányzati képviselők, akkor 2018/19-re ismét meghirdetik. Talán akkor többen igénylik majd, hiszen eddig nem volt, de most van végzős, negyedéves évfolyam a szentgyörgyi Sapientia-egyetemen is.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások