Télen a kaszálón és saját területeden mikoze másnak
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Tusa Levente polgármester lapunknak elmondta, már reggel korán elindult, és a közösségi rendőrséggel közösen felkeresték a község juhászait. Ellenőrizték, hogy betartják-e a legeltetési törvényt. Mint kiemelte: az olvasónk által megnevezett márkosfalvi juhásznál egy kutyát sem találtak szabadon kószálni, de Szentkatolnán akadt olyan, aki több kutyával terelte a nyájat.
– Felhívtuk minden érintett figyelmét, hogy következőkor nem figyelmeztetést, hanem büntetést kapnak, ha nem tartják be a törvényt, ugyanakkor a novemberben hozott helyi tanácshatározat értelmében mától (szerdától) ezerlejes bírságot rovunk ki azokra, akik a mezőn legeltetik a juhokat – hangsúlyozta az elöljáró.
Ezen legeltetési szigorításra azért volt szükség, mert egyes juhászok fittyet hányva más munkájára, legeltetés közben kárt tettek terményben.
Tusa leszögezte: a normalitás fenntartása érdekében megkér minden községlakót, értesítsék őt, ha rendellenességet tapasztalnak a juhászok részéről, és rövid időn belül megoldja a gondot. <
Télen a kaszálón és saját területeden mikoze másnak
Az , hogy mig a sajat teruletere kihajtja addig a mas teruleteit mind leeszik.
Azt buntesek aki kárt csinál!!
Ez MAR NEM UJDONSAG minden evben ezzel a gondal szembesulunk , fizetjuk az adot a juhos gazdak meg egesz telen jarjak a foldjeinket, a gond az hogy kicsiny falvainban mindenki VEJ, KOMA, SOGOR, JO BARAT stb. es igy a pennabol csak egy FIGYELMEZTETES fussa, nem lessz itt nalunk rend sohase MEGHALT MATYAS KIRALY S ODA AZ IGAZSAG!!!