Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fontos az elesettek és idősek segítése

Fontos az elesettek és idősek segítése Kovászna megye

A szociális szolgáltatásokat nyújtó civil szervezetek által megpályázott összegekről is beszélt a tegnapi Megyeinfón Tamás Sándor. A 17. alkalommal meghirdetett eseményen a megyei tanács elnöke az elmúlt időszakban elfogadott tanácshatározatok hátterét foglalta össze.

Hirdetés
Hirdetés

Tamás Sándor elmondta: pénteken délben aláírták a szerződést azokkal a szociális szolgáltatásokat nyújtó szervezetekkel, amelyek támogatást nyertek a megyei tanács által meghirdetett pályázatokon. Az elbírálás rekordsebesség alatt történt azért, hogy a szervezetek legalább június elsejétől felhasználhassák ezeket a pénzeket.

– Vannak olyan szociális területek, amelyeket sem az állam, sem az önkormányzatok nem tudnak maradéktalanul ellátni, és hála a Jóistennek, vannak olyan szervezetek, amelyek ezen a területen tevékenykednek. A megyei tanács idén egymillió lejt osztott szét ezek között, ez tízszer annyi, mint tíz évvel ezelőtt, és 25 százalékkal több, mint tavaly – részletezte Tamás Sándor.

A legnagyobb összeget, 625 ezer lejt a több mint 1500 embert érintő otthoni beteggondozásra fordítják. Ebből a Diakónia Alapítvány 250 ezret, a Caritas 240 ezret, a Vöröskereszt 100 ezer lejt kap, az Izabella Alapítványnak 35 ezer lej jut. A fennmaradó 350 ezer lejből nappali központokat működtetnek. A legnagyobb összeget a dévai Szent Ferenc Alapítvány kapja, amely a megyében négy gyerekotthont tart fenn (Kovászna, Esztelnek, Kézdiszentlélek, Sepsibükszád), és ebbe a kategóriába tartozik a Laura-ház is, amely Erdővidéken működtet hasonló központokat. A megyetanácselnök köszönetet mondott a szociális tevékenységet folytató egyesületek alkalmazottainak „áldozatkész és jószándékú” munkájukért. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás