Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Gelence a fejlődés útján

Gelence a fejlődés útján Kovászna megye

„Nem véletlenül tartjuk Gelencén a megyei tanács augusztusi ülését. Azért jöttünk ide, mert Gelence Ilyés Botond polgármester vezetésével a hangsúlyos fejlődés útjára lépett. Ez a község is jó példája annak, hogy a helyi és megyei együttműködés fejlődést hoz” – vezette fel szerdán a kihelyezett tanácsülést Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

Az ülést megelőzően a tanácsosok néhány olyan beruházást is megtekintettek, amelyek megyei önkormányzati támogatással jöhettek létre.

Hirdetés
Hirdetés

Gelence idén nyolc pályázatot nyújtott be a megyei szintű fejlesztési programokhoz. „Nagyon jók ezek a megyei pályázatok, hiszen kisebb volumenű beruházásokat hatékonyan tudunk megvalósítani” – értékelte Ilyés Botond polgármester köszöntőjében.

A községben tavaly Kovászna Megye Tanácsának támogatásával tudták újrafedni a községközpont iskoláját, az orvosi rendelő tetőszerkezetét kicserélni. „Idén nyolc olyan pályázata van Gelencének, ami szintén a helyi embe­rek, főleg a gyerekek és fiatalok érdekeit szolgálja. Három játszótér építését támogatjuk, megújul a haralyi kultúrotthon, a gelencei sportterem és a tekepálya, sporteszközök beszerzésére is pályáztak, valamint támogatásunkkal felszerelik a község tűzoltószertárát is. Ugyanakkor a helyi önkormányzattal közösen, 150 ezer lejjel finanszírozzuk a gelencei nagytemplom tetőszerkezetének és befedésének munkálatait is” – ismertette Tamás Sándor.

A tanácsülésen elfogadtak egy új helyi fejlesztésű pályázati programot, amely a vidéken élő fiataloknak szól. Az ifjúsági tevékenységet szolgáló helyiségek felszerelését támogató megyei program célja, hogy fiatalok számára hozzon létre közösségi tereket, biztosítva a bútorzatot és a műszaki felszerelést. A programra helyi önkormányzatok pályázathatnak, a támogatás értéke legtöbb 15 ezer lej lehet.

„A folyamatos út-, híd-, kórház építése mellett most folytatjuk az otthonteremtést árva és fogyatékos gyermekek számára. Tanácshatározattal kérjük, hogy Gelence községtől és Kézdivásárhelytől vegyünk át egy-egy betelekkönyvezett telket, hogy oda családi házakat építsünk árva és rászoruló gyerekek számára. Ez nem csak építkezés, hanem munkahelyteremtés is, mert mindegyik otthonnak 6 alkalmazottja lesz” – tájékoztatott Tamás Sándor.

A tanácsosok jóváhagyták, hogy Kovászna megye részt vegyen az oxigénszint koncentrációját jelző riasztórendszer tervezését és felszerelését célzó pályázatban, amelyet a Nagy Infrastrukturális Operatív Programból finanszíroznak. A megyei kórház fejlesztését célzó pályázat összértéke 335.324 lej.
Kovászna Megye Tanácsa, együttműködve a Romániai Tájékozódási Szövetséggel, tízezer lejjel támogatja az Országos Tájékozódási Futóbajnokságot, melyet szeptember 11–13. között Réty, Kovászna és Kézdivásárhely körzetében tartanak sprint, hosszútáv, középtáv és váltó kategóriákban. 

(KMT sajtóirodája)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások