Gombahajtás a Sugásban

Gombásztúra, ismeretterjesztő előadás, gombás ételek kóstolója, kézműves-foglalkozások a gyermekeknek – a László Kálmán Gombászegyesület évről évre minden korosztálynak nyújt valamit az őszi gombanap alkalmával, melyet a Székely Nemzeti Múzeummal partnerségben szervez. Idén egy kivételesen szép és meleg novemberi szombatra esett az esemény, ennek különösen azok örültek, akik bevállalták a délelőtti gombásztúrát: nem kevesen tették ezt meg, megtelt a Sugásfürdő felé tartó busz.

 Aki gombászni indul, az már valamilyen szinten szakértője a gombának – ezt feltételezve kérte fel Zsigmond Győző egyesületi elnök Csákány Lászlót, a Szemerja–Görgő Közbirtokosság elnökét a túravezetésre, aki más hasznos tudnivalókkal traktálta a rábízott társaságot. Ő volt „otthon”, az ő, illetve a közbirtokosság területén keresték a „kincset” a túrázók. Az erdészeti törvények szerint fejenként 2 kiló gombát lehet begyűjteni saját felhasználásra, ennél nagyobb mennyiséghez a terület tulajdonosától kellene a Környezetvédelmi Hivatal által is láttamozott engedélyt kérni. Érdemes ezt tudni. De ki gondolná, hogy egy csoportos gombászást a hajtóvadászathoz lehet hasonlítani? A túravezetőnk által tartott kis fejtágító azoknak szólt, akiknek ez nem tűnik kézenfekvőnek.

A hajtóvadászat

Hajtást nemcsak vadászat céljából szoktak tartani a vadgazdák, hanem vérfrissítés céljából is: idővel ugyanis bizonyos állatfajták beltenyészetbe kerülnek egy területen belül, a hajtással viszont elvándorlásra késztetik őket, vegyül az állomány. Most ősz végén azonban a sertéspestis terjedése miatt a hatóságok éppenséggel nemkívánatosnak tartják az állatok migrálását, hiszen az kedvezne a kór terjedésének, ezért az állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hivatal vezetőinek, valamint a vadászterületért felelő illetékeseknek az volt a kérése a gombázókhoz, hogy ha állattetemmel találkoznak, azt föltétlenül jelezzék a hivataloknak. A procedúra további részét kissé macerás lett volna végrehajtani, ugyanis kesztyűs kézzel, nejlonzsákba temetve 2 méter mély gödörbe kellett volna elásni a tetemet, nagy szerencse, hogy semmilyen dög nem került utunkba, ami elrondíthatta volna a szombatunkat.

Munkavédelmi szempontból az is hasznos, ha a túravezető egy láthatósági sapkát hord – azaz rikító neonszínű, ezúttal narancs kalapot –, hogy a csapat tudjon igazodni az általa diktált haladáshoz, és ne bóklásszanak el. Csákány hősiesen hordta ugyan a kalapot a nyári melegben, de a csapat fele mégis leszakadt, és Sugásfürdőn várta be a többieket.

De mi a helyzet a medvével?

A szentgyörgyi polgármesterrel nemrég Sugásfürdőn farkasszemet néző medvét befogták, de a város és az üdülőtelep között van az okkal Medvefejnek nevezett erdőrész, meg Szármánypuszta is, aminek a bakmedvéjét szintén sűrűn emlegetik nemzedékről nemzedékre. Köhögni, füttyenteni ajánlatos az erdőben, a medve már 300 méterről észleli a számára nem természetes zajokat, és elvonul az utunkból, nyugtatott meg Csákány. Nagy zajjal azonban nem éri meg stresszelni a nagyvadat, mert attól kiszámíthatatlanná válik a viselkedése. Minden esetre felkészülve medvespray-jel is felszerelkezett túravezetőnk.

Fölöttébb hasznos infónak gondolom azonban, amit a tájékozódásról mondott: ha valaki eltévedne, az erdészeti jelzések értékes támpontot jelenthetnek számára, és az őket kereső hegyimentőknek is: ha talál egyet a fa törzsére festett, függőleges piros jelzések közül, háttal állva megláthatja a következő piros jelzést, így pedig eljuthat egy piros karikával és számmal is jelzett fához. Ezeknek az erdészeti csomópontoknak a koordinátáit ismerik az erdészek, és a hegyimentőknek sem kell potyára átfésülniük több tíz- vagy százhektáros területet.

Gombabolondok és bolondgombák

Van, aki a gombáért, van, aki az erdőért indult a kis túrára, legtöbben mindkettőt erősen szerették. A csapat legifjabbika, a kétéves Zsigmond Tamás, aki hároméves nővérével, Katával együtt kis kosárkájával egészen sokáig bírta a menetelést, de még azután is, de akkor már az apuka nyakában.

Incze Dániel megszökött az arénában megrendezett népzene- és néptánc-találkozóra érkezett csapatától, a Magyar Nemzeti Táncegyüttestől, nem is annyira a gombák, mint a túra kedvéért, hiszen olyan valakiről beszélünk, aki háromszor teljesítette a 100 kilométeres Kinizsi Pál-teljesítménytúrát. Igazából jöttek volna a társai is, ha nem tartott volna hajnalig az előző napi fergeteges táncház… Ellentétben Tóth Margit nénivel, aki már erősen megközelíti a 80. éveét, és aki rendszeresen jár gombászni, ezért is bírta csodálatra méltóan a ritmust a visszafelé vivő buszhoz igencsak szaporán lépő csapattal.

Közben kinek gyorsabban, kinek lassabban telt a kosara, a gombaszakértők többnyire mindig máshol voltak, nem mellettünk, így szedtük, ami elénk került, ha bolond volt, ha nem, mert az ismeretlen gombát majd a délutáni múzeumi előadás előtt kellett beazonosítani, és okulás végett kiállítani. Így a fokhagymaszagú, pipaszárlábú fokhagymagombától a medvegombáig (vargányáig) mintegy 60–70 fajból került a csapat kosarába, köztük ízletes rizike, barna gyűrűstinorú, fenyőpereszke, rózsás csigagomba, nem ehető, de nem is mérgező pókhálósgomba és fakószélű legelőgomba, no meg a fényképek sztárja, a kacér, rikító piros kalapú légyölő galóca is. Nem, nem keveredik az ehetőkkel, csak a gyilkos galóca olyan álnok, hogy egy darabkája miatt ki kell dobni egy egész kosárnyi gyűjtést, mert az az egy is halálosan gonosz.

A körülbelül 10 kilométeres séta során fenyvesből a lombhullató erdőbe értünk, onnan ismét fenyvesbe, érintettük a Görgő-csúcsot, majd a sípályánál leereszkedtünk a völgyben várakozó buszhoz. Eközben begyűjtöttünk még pár medve- és szarvasnyomot, a messze kéklő hegyek látványát, a lombok még világító sárgáját, a kék éget és vérünkbe az összes számunkra elérhető oxigént.

A gombás ételek árát kérjük előre kifizetni!

A Bástya és Park vendéglők jóvoltából a Székely Nemzeti Múzeumban terült asztalka várt gombás finomságokkal: csiperke és laskagomba tokánynak, rántva, rizzsel csillapította a túráról az előadásra érkezők éhét. Nem kérte senki előre az ételek árát, sőt utólag sem, a címet csak koppintottuk egy gombás ételekre specializálódott vendéglőből, ahol viccnek szánták. Aztán megtörtént a délelőtt megszedett kosarak tartalmának átvilágítása is. Az eredményt, mint a vízzel félig telt poharat, nézhetjük erről, nézhetjük arról: egy fogásra való majd mindenkinek maradt annak ellenére, hogy a tartalom kétharmada kukába került (tisztelet a kivételnek).

Húszéves a László Kálmán Gombászegyesület

Zsigmond Győző, aki az idén a 20. évét betöltött gombászegyesületnek ugyanannyi éve elnöke, a nyári és őszi galambgombákról tartott ismertető előadást, különös tekintettel arra, hogyan ismeri őket a néphagyomány.

Többszáz faj tartozik a galambgombák nemzetségébe (Russula), és ezért nehéz azonosítani őket, de Csíkszéken nagyon népszerűek és ismertek, sokkal inkább, mint más vidékeken, és nagyon változatosan készítik is el, tokánynak, olajban sütve, tojással vagy savanyúságnak. Sok ehető van köztük, és jó néhány nem halálosan mérgező, de kellemetlen tüneteket okozó. Színük rendkívül változatos, lehetnek pirosak, sárgák, barnásak, lilába hajlók vagy kékek, zöldek, de közös jellemzőjük, hogy kalapjuk pattanva törik, lemezeik morzsálódnak, törékenyek. Főleg a piros színűeket ajánlott nyersen megkóstolni (ha nincs bakancsuk és gyűrűjük!), ha csípősek, eldobandók. Kifejezetten finom viszont a ráncos galambgomba, nem mérgező, de büdös másik fajtája. Mindenki kedvence a kékhátú galambgomba, ami lehet zöld is, ennek lemezei kivételesen rugalmasak. Jellegzetes csíki elnevezése a fíforgomba, másutt galambicának, a Mezőségen kenyérgombának is nevezik. Szintén sokra tartott galambgombafaj a varashátú, ami foltosan zöld, erről kaptak egy-egy hűtőmágnest is a gombanap résztvevői, akik helyben egyéb gombás kiadványokat is megvehettek, például naptárat, az egyesület Moesia szaklapját, kártyacsomagot.

Eközben a gyerekek Vinczeffy Orsolya múzeumpedagógus segítségével gombát nemezeltek: ez egyáltalán nem könnyű munka, gyorsan, erősen kellett gombóccá simogatniuk a színes gyapjút Tankó Blanka tanci harmadikos tanítványainak, de a megharcolt eredményre büszkék lehettek.

Végül is: kívánhatna valaki ennél többet? Testileg-szellemileg felpakolva mentek haza a gombanap résztvevői.