Éjjel és nappal is áramkiesések voltak a napokban Sepsiszentgyörgyön. Némi balsejtelemmel – a tavaly nyári hosszú áramszünetekre emlékezve – ezek okáról kérdeztük Józsa Csabát, az Electrica szolgáltató háromszéki egységének igazgatóját.
Tavaly az augusztusi forróságban félnapos, helyenként kétnapos áramszünet okozott rendkívüli bosszúságot a sepsiszentgyörgyi lakosoknak. Mint kiderült, a középfeszültségű vezetékek nem bírták a terhelést, és a transzformátorok közül több is meghibásodott. Akkor úgy nyilatkoztak, hogy folyamatban volt (van) a középfeszültségű vezetékhálózat cseréje, de ez többéves és rendkívül pénzigényes munkálat.
Az elmúlt kánikulai napokban ismét több rövid áramszünet volt a háromszéki megyeszékhelyen. Bár nem tartottak sokat, az éjjel megszólaló riasztóberendezések miatt kellemetlenségeket is okoztak, illetve bizonyára a háztartási gépeknek sem tettek jót.
Józsa Csaba érdeklődésünkre elmondta, a transzformátorházak nem bírják a nagy meleget, ráadásul ők maguk is hőt bocsátanak ki, így néha csődöt mondanak. Meghibásodásuk esetén szükség van arra, hogy egy másik útvonalat választva vezessék az áramot a fogyasztókhoz. Eddig ez a művelet legalább negyven percet tartott, de most, amikor már automatizálva van a folyamat, a diszpécser elektronikusan átkapcsolja egy másik szakaszra a fogyasztókat.
Összesen tíz hosszabb és két rövidebb középfeszültségű vonal biztosítja Sepsiszentgyörgyön az áramellátást, ezekből kettő van kicserélve: a Dohány, illetve Munkás utca környékén, az áramállomásról oda húztak be két új vezetéket. Nehézkes a haladás, mert a város sok utcája frissen aszfaltozott, így az utak mellett, zöldterületen kellene vinni a vezetékeket.
A régi vezetékhálózat pedig azért is sérülékeny, mert pár évtizede, a régi rendszerben egy-egy új építményhez egyenes vonalban vezették oda az áramot, későbbi építkezési területeken is. S mikor azokat onnan át kellett helyezni, a régi kábelek átvágásával, toldásával megannyi gyenge pontja lett a hálózatnak.
Az áramszolgáltatónak van egy terve egy olyan hálózatra, amelyben a kábeleket két és fél méteres mélységbe helyezik le műholdas rendszer által irányítva, a többi vezeték, illetve csatorna alá. A kérdés csupán az, hogy erre mikor lesz pénz, hiszen még legalább húsz másik terv is kivitelezésre kész állapotban van, csak éppen pénz nincs rájuk. Óriási értékről van szó, és ezt most, az új rendszerben nehezebb megkapni.
Az új felosztás szerint Háromszék már nem a hét megyéből álló Dél-Erdélyi Régióhoz tartozik, hanem a 19 megyét összesítő Észak-Munténiai, Dél- és Észak-Erdélyi régiókat magában foglaló egyesített területi egységhez.
Éppen Józsa Csabával való telefonbeszélgetésünk alatt újfent megszólalt a közelben lévő iskola riasztóberendezése. És igen, ez egy újabb áramszünet miatt volt, mint megtudtuk, a központban, a Mihai Viteazul-szobor környékén egy régebbi tömbház vizes pincéjében lévő transzformátor vezetékei hibásodtak meg, mert a párás levegő nem tett jót nekik. Ezt a hibát 2–3 óra alatt sikerült kiküszöbölni.
Ahhoz képest, hogy más megyékben mennyi áramkiesést okoztak az elmúlt napok heves viharai, Kovászna megye olcsón megúszta, nem kellett sok meghibásodást elhárítani az ármaszolgálató dolgozóinak – mérlegelt Józsa Csaba.
Képünk illusztráció.
Fotó: Barabás Ákos
Mar valamennyi penzt vissza is kellene fordittani a rendszerbe nem csak kizsigerelni a lakosokat a draga villanyarammal !