Ha egyik sem fogyasztottaaa alkoholt, akkor minek a biológiai minta?
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy 72 éves, belga állampolgárságú férfi a 11-es országúton haladt motorkerékpárral Kézdivásárhely irányából Brassó felé, amikor Maksánál egy járműsor előzésébe kezdett és összeütközött egy 61 éves, Tulcea megyei férfi által vezetett gépkocsival. A balesetben a motoros életét vesztette és a gépjármű egy utasát kórházba szállítottak orvosi ellátásra. A 61 éves férfit alkoholszondával vizsgálták, az eredmény negatív lett.
A balesetről a Kovászna megyei tűzoltóság is közleményt adott ki, melynek értelmében a helyszínre irányítottak egy tűzoltóautót, egy rohammentő-egységet (SMURD), valamint egy mentőautót is. A motoros esetében csak a halál beálltát tudták megállapítani, míg a gépkocsi utasát, egy kiskorút agyrázkódás miatt szállították kórházba.
A baleset körülményeinek tisztázása érdekében gondatlanságból elkövetett emberölés és testi sértés miatt indult kivizsgálás.
Nagyjából 20 kilométerre a tragédia helyszínétől, szombat dél körül három autó ütközött össze: a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint egy 22 éves sofőr személygépkocsijával a 11-es országúton haladt Kézdivásárhely irányából Brassó felé, amikor áttért a menetiránnyal ellentétes sávba és összeütközött egy 42 éves férfi által vezetett gépjárművel.
A becsapódás következtében utóbbi gépkocsi a fémkorlátnak ütközött, majd egy 67 éves nő által vezetett, Kézdivásárhely felől Brassó irányába közlekedő gépkocsiba csapódott. A baleset nyomán az autók utasait a helyszínen ellátták, egy 42 és egy 18 éves utast kórházba szállítottak.
A három sofőrt alkoholszondával ellenőrizték, amely egyiküknél sem mutatott pozitív eredményt. Ezt követően biológiai mintát vettek tőlük, hogy megállapítsák a pontos alkoholszintjüket.
Az ügyben gondatlanságból elkövetett testi sértés vádjával indult büntetőeljárás, a rendőrök folytatják a vizsgálatokat a baleset körülményeinek tisztázása érdekében.
Fotó: Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság
Ha egyik sem fogyasztottaaa alkoholt, akkor minek a biológiai minta?
A motorosnak is a savjaban kellene haladni, nem a vonalon két autó között.
A törvény az törvény amit be kell(ene) tartani!Viszont azokkal is baj van akik megtanulták az iskolában hogy a felezővonalig mehetnek és joguk van mindenhez.Saját tapasztalatból mondom hogy azokon az utakon(ahol a baleset történt) ha mindenki huzódik egy keveset 3 autó nyugodtan elfér.
Mert sokan a mintától sem ijednek meg, sőt megtámadják!
Á motorosok, néha tényleg, teljesen váratlan helyen veszed őket észre.!
Igen sajnos de nem minden esetben a motorosok a hibásak nem vagyunk elég figyelmesek velük szemben.