Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hamisíthatatlan lett a román útlevél

Hamisíthatatlan lett a román útlevél Kovászna megye

Szinte lehetetlen hamisítani az új román útlevelet, közölte szombaton Mirel Toancă, az országos útlevél-igazgatóság vezetője, aki szerint „egyet léptünk a jövő felé” az új, biztonságos útiokmánnyal.  Nagyon mutatós, tiszta és biztonságos, jellemezte az új okmányt Alina Ioniţă, a sepsiszentgyörgyi szolgálatot vezető rendőrbiztos.

Hirdetés
Hirdetés

– Kivitelre is szép, hiszen számos stilizált rajzot, Románia legszebb természeti és építészeti látványosságait tartalmazó oldalai vannak, többek között a Gyilkos-tó, a Duna-delta, az aranyosfői (scărişoarai) jégbarlang, Segesvár látképe kapott helyet benne, ami reklámnak sem utolsó. De ennél is fontosabb talán az, hogy számos biztonsági elemmel bővítették, ebből a szempontból világszinten is előkelő helyet foglal el. Külön meg szeretném említeni, hogy jóllehet előállítása nyilvánvaló módon sokkal többe kerül, az állampolgárok által fizetett díj nem változik – mondta a fiatal parancsnok.

Néhány évvel ezelőtt a román útlevelek kerültek a legkevesebbe a feketepiacon, miután – állítólag – gyerekjáték volt hamisítani. Ezt a kétes értékű első helyezést több lépésben, de megszüntették. Mirel Toancă „gyakorlatilag hamisíthatatlannak” nevezte most az okmányt.

– A biztonsági elemek egy része szabad szemmel is látható, másik részük azonban csak különleges technikával ellenőrizhető. Ezek közé tartoznak a stilizált rajzok, a mikroszövegek, a különböző nyomtatási technikák és változó optikai elemek és néhány nanotechnológiai megoldás. Ugyanakkor különböző féle biztonsági tintákat használunk, vízjelt és fémszálat, háromszínű zsinórt, amelyből az egyik fluoreszcens. A lapokba fluoreszcens fémszálat inzertáltunk, amely a ráeső ultraibolya-sugárzásban három színben, vörösben, sárgás-zöldben és kékben csillog – részletezte.

Alina Ioniţă ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy bár ők „nyitottak és segítőkészek”, és „útlevelet akarnak adni, nem problémát kreálni”, a törvény nagyon megnehezítette az ideiglenes útlevelek kiadását.

– Az új rendelkezés szerint csak és kizárólag akkor állítható ki legtöbb három nap alatt ideiglenes útlevél, ha egészségügyi, családi vagy szakmai okokból haladéktalanul meg kell jelennie az illetőnek egy másik országban, ám ezt a tényállást románra lefordított dokumentumokkal kell bizonyítania – magyarázza a parancsnok.

Az ideiglenes, egy évig érvényes, biometriai adatokat nem tartalmazó, ezért mindenütt el sem fogadott útlevél 96 lejbe kerül, az elektronikus okmányért 234, illetve 258 lejt kell fizetni. A különbség onnan adódik, hogy a 12 év alatti gyerekek elektronikus útlevele csak három évig érvényes, ez 234 lejbe kerül, a 12 és 18 év közötti fiatalok útlevele öt évig érvényes, ezért már 258 lejt kell fizetni, és ugyanennyibe kerül a 18 évnél idősebb személyek útlevele is, ezek érvényessége tíz év.

Kovászna megyében tavaly mintegy 11.200 elektronikus útlevelet állítottak ki, ebből több mint hatszázat a román diplomáciai képviseleteken igényeltek külföldön élő háromszékiek.

 

Az új útlevél mutatós, tiszta és biztonságos, állítja Alina Ioniţă (balról, a prefektus mellett)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások