Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Haranglábavatás és ballagás a református kollégiumban

Haranglábavatás és ballagás a református kollégiumban Kovászna megye

Pénteken a kézdivásárhelyi Dr. Csiha Kálmán Református Kollégium udvarán a kicsengetés alkalmával haranglábat avattak.

Hirdetés
Hirdetés

A református kollégium ajándékba kapta az elnéptelenedett Nagyercse műemléktemplomának harangját. A szentkatolnai Bogdán-Páll család férfitagjainak munkáját dicsérő harangláb elkészítéséhez szükséges összeghez adományaikkal többek között a kollégium egykori diákjai és pedagógusai is hozzájárultak.

A tanintézetből elballagó végzősök utolsó osztályfőnöki óráját követően az iskolaudvaron felállított harangláb előtt Bartos Károly iskolalelkész köszöntötte arendhagyó ballagási ünnepség főszereplőit, a tanárkollégákat és a szülőket. „Ezután már ez a harang fogja hívogatni iskolába a diákokat, tanárokat. Köszönjük szépen mindenkinek, aki közreműködött abban, hogy itt legyen a harang és elkészüljön a harangláb!”

Fotó: Daczó-Hodor Barna

Péter Nóra és Borcsa Zsombor diákok énekét, illetve szavalatát követően főtiszteletű Szegedi László, a brassói Reménység Háza lelkipásztora, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora szólt az egybegyűlekhez, majd áldotta meg a harangot. „Ez a kis harang egy ideig egy garázsban árválkodott. De íme, megkerült a helye és hiszem azt, hogy mindahányszor felcsendül, azt mutatja, hogy Istennek terve van a mi életünkben, az egyházunkban, az iskoláinkban és amiként egy templomban hívogatott és figyelmeztetett, ugyanezt a hivatását tölti be majd évszázadok múlva is itt, ebben a református kollégiumban” – hangzott el beszédében.

A folytatásban a végzősök, tanáraik és a hozzátartozók a frissen felavatott és új rendeltetési helyén először megszólalt harang hangjára vonultak át a református templomba, a két osztály 59 végzősének ballagási ünnepségére. Az évfolyamelső Szántó Kriszta XII. A. osztályos diák mind a négy líceumi tanévet 10-es általánossal zárta.

Ugyancsak pénteken ballagott el a kézdivásárhelyi Gábor Áron Műszaki Oktatási Központ 115 végzőse, az évfolyamelsőnek járó díjat Gál Zsolt XII. A. osztályos tanuló vehette át.

Fotók: Iochom István

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás