Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hároméves kórházfelújítás közepén járnak a barótiak

Hároméves kórházfelújítás közepén járnak a barótiak Kovászna megye

A közművek cseréjével, a járóbeteg-rendelő és a belgyógyászat épületének felújításával folytatódik a baróti kórház fejlesztése idén. Hamarosan új orvosok is munkába állnak, de több területen továbbra is hiány van szakemberekből.

Hirdetés
Hirdetés

Tizenöt éve még a bezárástól kellett menteni, mára kettes besorolású egészségügyi intézménnyé fejlődött Barót város és egyben Erdővidék egyetlen kórháza. A soron következő munkálatokról és fejleményekről a polgármestert és a kórházmenedzsert kérdeztük.

Áprilisban folytatódik a munka

A helyi és megyei önkormányzat együttműködésében megvalósuló, három évet felölelő felújítási munkálatok egyharmadát az első évben sikeresen elvégezték: beszerelték a víztartályokat, telepítették a generátor-állomást és a víztisztító-berendezést is. A második esztendőben a közművek cseréje és minden »földalatti« munkálat sorra kerül, jövő évben pedig az aszfaltozás, a zöldövezetek kialakítása következik. Ha forrást kapunk rá, akkor már az idén szeretnénk ezt a részét is befejezni” – magyarázta Benedek-Huszár János polgármester.

A kórházudvar felújítási munkálatai három évet ölelnek fel. Fotó: Tuchiluș Alex

Ez azt jelenti, hogy április elsejétől elkezdik a víz- és szennyvízvezetékek cseréjét, föld alá helyezik a villany-, telefon- és internetkábeleket, valamint megépítik az esővízelvezető-rendszert is a kórház udvarán. Ezzel párhuzamosan hamarosan elkezdik a járóbeteg-rendelőnek és a belgyógyászatnak helyet adó épületszárny energetikai korszerűsítését is, amelyre az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) keretében nyertek finanszírozást. Az építkezési engedély már rendelkezésre áll, a közbeszerzési eljárás pedig jelenleg zajlik. Várhatóan április végéig megkötik a kivitelezési szerződést és nyáron el is végzik a munkálatot.

Szakorvosokat keresnek

A tavalyi év egyik legnagyobb sikere, hogy a kórház fennállása óta először megkapta a kettes fokozatú akkreditációt (egyes fokozattal egyelőre egyetlen intézmény sem rendelkezik az országban). Újabb négy évre akkreditáltatták a laboratóriumot, így júliustól az ingyenesen elvégezhető vizsgálatok a bennfekvő és a küldőpapírral érkező betegek számára is elérhetők. Váncza Gabriella kórházmenedzser pozitív fejleményként számolt be arról, hogy március 6-án sikerült betölteni a labororvosi állást, továbbá tavaly újraindult a gasztroenterológiai szakrendelés is, és rövidesen új sebészorvos is munkába áll.

A baróti kórház azonban továbbra is küzd a szakorvoshiánnyal. Elsősorban állandó altatóorvosra lenne szükség, mert jelenleg a kórház csak időzítve tud műtéteket végrehajtani, hetente egyszer. Sürgősségi eseteket emiatt nem tudnak ellátni, csak olyanokat, ahol nincs szükség altatásra. Ezenkívül meghirdették a sürgősségi- és röntgenorvosi állásokat, de továbbra is hiányzik gyermekorvos, neonatológus és kardiológus. „A kardiológiai szakrendelés iránt óriási az igény. A várólisták már addig is két hónapra előre telítettek voltak, amíg volt orvosunk, ezért két szakemberre is szükség lenne” – magyarázta a kórházmenedzser.

Következik a jelenlegi járóbeteg-rendelő és belgyógyászat épületének energetikai felújítása. Fotó: Tuchiluș Alex

A kórház számára rendkívül fontos lenne a szakorvosok helyben tartása és idevonzása, ebben segítene az a 12 orvosi szolgálati lakás, amelynek építésére az önkormányzat korábban nyert támogatást a PNRR keretében. Csakhogy a pályázatot nulla önrésszel hirdették meg, és most már négymillió lejt kell hozzá előteremteni. „Ebben a pillanatban ez most függőben van, kérdés, hogy hogy is tudjuk megvalósítani, hiszen ez óriási megterhelést jelent a költségvetésünk számára” – magyarázta ennek kapcsán Benedek-Huszár János.
Napelemes rendszerrel spórolna a kórház

Váncza Gabriella beszámolt arról is, hogy sikerült beszerezni egy gasztroszkópot, valamint hét új életfunkció-monitort is vásároltak az erdővidéki települések önkormányzatai és Barót város támogatásával. Jelenleg is folyamatban vannak projektek, ilyen például na fotovoltaikus rendszer kiépítésére irányuló, elbírálás alatt álló pályázat, amely jelentősen csökkenthetné az intézmény energiaköltségeit. A kórház ugyanis több tízezer lejt fizet havonta az áramért. Az áramellátás stabilizálására – amire a napelemes rendszer kiépítéséhez is szükség van – egy transzformátorállomást telepít a városi önkormányzat, így a kórháznak többé nem lesz gondja az áramszolgáltatással, ráadásul sikeres pályázat esetén gond nélkül telepíthető az új rendszer.

Amire még várni kell

A járóbeteg-rendelő új épületének finanszírozására benyújtott pályázat jelenleg pénzügyi elbírálás alatt áll, tavaly óta nem történt előrelépés. Benedek-Huszár János szerint az önkormányzat már elindította a közbeszerzési eljárást a műszaki tervek elkészítésére és a kivitelezésre, vagyis ha megnyerik a támogatást, azonnal megkezdődhetnek a munkálatok. A négymillió euró értékű beruházásra az európai beruházások és projektek minisztériumában pályáztak. A tervek szerint – alagsorral és tetőtérrel együtt – ötszintes, közel 364 négyzetméteres létesítmény épül majd, ahol laboratóriumok, 18 rendelő és kezelőhelyiségek, személyzeti szobák kapnak helyet.

A járóbeteg-rendelő új épületének finanszírozására benyújtott pályázat jelenleg pénzügyi elbírálás alatt áll. Fotó: Benedek Huszár János/Facebook

A kórház teljesen új épületszárnyának megépítését uniós forrásokból finanszíroznák. Az elképzelés az, hogy a létesítmény a sebészeti, intenzív, szülészeti-nőgyógyászati és újszülött osztály számára biztosít helyet, ugyanakkor felszerelést is a teljes körű ellátáshoz. Az erre irányuló 30 millió euró értékű pályázatot 2024 decemberében nyújtották be, de azóta semmilyen visszajelzés nem érkezett.

Mivel a Kossuth utca korszerűsítése még zajlik, továbbá a kórház udvarán is folytatni fogják a munkát, Váncza Gabriella az intézmény nevében elnézést kért az ebből adódó kellemetlenségek miatt, és arra kéri a baróti lakókat, legyenek türelemmel. „Nagyon reméljük, hogy jövő év közepére már egy teljesen más, modern és kellemes környezettel várjuk a betegeket, úgy a környező utak szempontjából, mint a kórházudvar szempontjából” – összegzett.

Fotó: Tuchiluș Alex

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás