A koszorú negyedik gyertyáját is meggyújtják
A Jézus eljövetelére való várakozás és lelki felkészülés időszakának vége felé tartu...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
– Bemutatkozna pár mondatban?
– Medgyesen születtem, 30 éves vagyok, két kislány édesapja. Tizenegy éve élek Sepsiszentgyörgyön. Kezdetben a Sepsiszentgyörgyi Magyar Diákszövetségben (SMDSZ) kaptam tisztséget, ezt követően a Háromszéki Ifjúsági Tanácsnak lettem az alelnöke, majd elnöke. Jelenleg a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke, megyei tanácsos, illetve az RMDSZ ifjúsági főosztályának ügyvezető alelnöke vagyok.
– Miért tartja fontosnak az EP-választásokra való jelölését?
– Fontos, hogy ne csak jelképesen legyünk a listán, hanem elképzelésünkkel, konkrét kérésekkel forduljunk az RMDSZ felé. Az elmúlt 10 évben egyesek készpénzként kezelték, hogy az EP-választásokon a fiataloké az ötödik hely, ami értelemszerűen nem bejutó.
– Miért érzi magát megfelelőnek a jelölésre?
– Több név is szóba került, hiszen a MIÉRT-ben számos olyan fiatal van, aki érdemben el tudná látni a jelöltséggel járó munkát, végül a szervezet úgy gondolta, nagyobb súlyt adna a MIÉRT-nek, ha a szervezet elnöke indulna. Rajtam kívül több mint tíz fiatal lesz a listán. A fiatalok jövője a legnagyobb tétje az EP-választásoknak. A többi jelölt is erről kommunikál, és ez rendben is van, ám jómagam köztük élek, mozgok, ez a fő tevékenységem.
– Az idei választásokon „kiemelt” téma a migráció. Ön hogyan látja ezt a kérdést?
– A fiatalok jóval liberálisabbak, mint a társadalom átlagos része. Bár Háromszéken senki nem találkozott egy migránssal sem, a közvélemény-kutatásokon látszik, hogy az erdélyi magyarok szkeptikusabbak az EU migrációs politikájával szemben, mint például az erdélyi románok. Ezen kell változtatnunk. A migránskérdés szerintem túl van lihegve. Nekünk az a dolgunk, hogy a fiatalokat elfogadásra, a megoldások megtalálására neveljük. Ha az EU-nak fontos ez a kérdés, akkor nekünk arról kell meggyőzni őket, hogy az őshonos kisebbségek helyzetével is legalább ennyire komolyan foglalkozzanak.
– Mennyire népszerűek a politikusok a fiatalok körében?
– A politikusi pálya nem örvend nagy népszerűségnek, viszont a különböző közösségi rendezvényekkel azon dolgoztunk, hogy közelebb hozzuk a fiatalokat a közéleti szerepvállaláshoz. Összeállítottuk azt a tíz pontot, amit a fiatalok elvárnak az EU-tól, ez újabb kapocs köztük és a közéleti kérdések iránti érdeklődők között. Pár éve, az alacsony bérezés miatt, az önkormányzati munka sem volt vonzó a fiatalok számára, ez mostanra normalizálódott.
Kedves Oltean ur, Onnek nincsenek tortenelmi es tarsadalomtudomanyi ismeretei. Szep dolog a liberalizmus, es remelem gyerekei megerzik a sajat borukon, amirol beszel es elmeselik majd Onnek.
Amugy szedje meg magat gyorsan mig az rmdsz el.
Nagyon szomoru, hogy a politikaba az vesz reszt ma, akinek sem jelleme, se elve nincs. Magyaran eladna az anyjat 5 lejert. On is ezt fogja tenni!