Háromszéki vasúttervek

Az első, Háromszéket is érintő vasútépítési tervet gróf Széchenyi István 1848. január 25-én a pozsonyi országgyűlésen a közlekedésről szóló beszédében terjesztette elő, hangsúlyozva Magyarország és Erdély vasútvonalai fejlesztésének szükségességét. Bemutatott tervezete az erdélyi fővonalat az Arad–Gyulafehérvár–Udvarhely vonalon az Ojtozi-szoroson át vezette át Moldvába. De ez csak terv maradt…

1862-ben Karl Ritter von Ghega miniszteri tanácsos három erdélyi fővonaltervet is bemutat, melyek közül kettő (Aradtól, illetve Nagyváradról indulva) Brassótól a Bodzai-szorosig háromszéki tájakon is áthaladt volna: Brassóból Zajzon, Bodola, Nyén (Keresztvár), Dobolló, Bikfalva, Nagyborosnyó, Nagypatak, Bodzaforduló érintésével a Bodzai-szoroson vezetett volna át Romániába. Valójában ez a kanyargós útvonal jóval hosszabb egy elképzelhető Brassó–Bodzai-szoros egyenesúti lehetőségnél, előnye azonban, hogy így egyrészt elkerülhető az alagútépítés, másrészt pedig a vázolt vonal sűrűn lakott területeket érint. Végül is Magyar Keleti Vasút néven 1867 és 1873 között, némi módosítással csak a Nagyvárad–Brassó szakasz épült fel, elkerülve Székelyföldet, annak ellenére, hogy Orbán Balázs 1872-ben képviselőházi beszédében figyelmeztetett: ennek nem lett volna szabad megtörténnie.

Már az 1870-es évek végétől adataink vannak arra nézve, hogy Háromszék lakosságát is élénken foglalkoztatta a vasút kérdése. Így például a Nemere című napilap 1879. decemberi számai közlik gróf Schweinitz Gyula javaslatát egy háromszék–barcasági vasútvonal létesítésére. Elképzelése szerint ez a következő útvonalon bonyolította volna le a forgalmat: Földvár – Hidvég – Árapatak – Előpatak – Sepsiszentgyörgy – Uzon – Egerpatak – Nagyborosnyó – Zágon – Kovászna – Zabola – Gelence – Haraly – Szentkatolna – Kézdivásárhely – Sárfalva – Szászfalu – Nyujtód – Lemhény – Bereck – Sósmező, illetve Uzon – Kökös – Prázsmár – Nyén (Keresztvár) – Bodola – Tatrang – Hosszúfalu – Derestye – Noa – Brassó – Keresztényfalva – Volkány – Feketehalom (megjegyezzük, hogy Keresztvár és Bodola az 1876-ban létesített Háromszék vármegyéhez tartozott).

Maga Potsa József, Háromszék főispánja is belátta, hogy Háromszék gazdaságán nagyot lendítene egy megfelelő vasúthálózat. Amint a Nemere tudósítója írja, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen is személyesen érdeklődött a lakosság ez irányú viszonyulásáról. Elképzelése szerint Háromszék lakosságának kereskedelmi és ipari szempontból leginkább megfelelne az Ágostonfalva – Köpec– Barót – Nagybacon – Málnás – Sepsiszentgyörgy – Feketeügy mente – Kézdivásárhely – Bereck – Ojtozi-szoros vonal, mely egyrészt a szállítás és kereskedelem szempontjából megnyitná az utat keletre Jászvásár, Galac, majd a Fekete-tenger (Ogyessza), illetve nyugatra az ország belseje felé, másrészt Brassótól függetlenül lehetne lebonyolítani a forgalmat. Megkezdődnek a megvalósításra irányuló törekvések, de ezek a 1870-es évek közepétől bekövetkező pénzhiány miatt eredménytelenek maradnak.

Időközben újabb elképzelések, javaslatok, tervek is születnek, pl.: Udvarhely – Csíkszereda – Tusnádfalu – Olt völgye – Sepsiszentgyörgy, s ennek szárnyvonala: Tusnádfalu – Nyergestető – Kászon völgye – Szentlélek – Kézdivásárhely – Bereck – Ojtozi-szoros. Potsa főispán ezek ismertetésére 1886. február 27-én hívta össze a megye közgyűlését, ahol mindenki egyetértett abban, hogy a vasút kiépítése Székelyföldön elodázhatatlanná vált, ha „ipari és mezőgazdasági mizériánkon segíteni akarunk”. Különböző vélemények csaptak össze, a többség a nyugat-kelet irányú Potsa-elképzelést tartva a legelőnyösebbnek, de olyan álláspontok is elhangzottak, hogy Botfaluból, esetleg Földvárról kiindulva építsenek vasutat (a postaút is tudvalevően a Sepsiszentgyörgy – Előpatak – Hidvég – Földvár irány volt).

Háromszék törvényhatósági közgyűlése 1886. október 9-én tárgyalta az ajánlatokat, s kimondta, hogy Brassó vármegye határától Sepsiszentgyörgyig, s onnan Kézdivásárhelyig, esetleg Sepsiszentgyörgytől Csík megye határáig vezető vasútvonalaknak kiépítését szükségesnek tartja, a megyére háruló költséget megszerzi, s közhozzájárulásként a megye lakosságára 2% pótadót vet ki.

A következő évben hidvégi gróf Nemes János és társai nyújtanak be újabb elképzelést: ők a Zernyest – Barcarozsnyó – Keresztényfalva – Óbrassó (a Bertalan-templomnál létesítendő pályaudvar) – Brassó – Noa – Hosszúfalu – Tatrang – Kökös – Uzon – Sepsiszentgyörgy – Kézdivásárhely (esetleg az Ojtozi-szorosig) vonalat szeretnék megvalósítani. Háromszék elöljárósága e tervhez két módosítást javasol: a Brassó–Sepsiszentgyörgy-vonal egyenes vonalú változatát, valamint a Sepsiszentgyörgy – Eresztevény – Martonfalva – Hatolyka – Szentkatolna – Kézdivásárhely változat mellett tanulmányozzák a Feketeügy bal partján haladó Réty – Cófalva – Nagyborosnyó – Tamásfalva – Zabola – Imecsfalva – Szentkatolna – Kézdivásárhely variánst is.

Végül is Baross Gábor kereskedelmi miniszter a Nemes-féle tervet nagyvonalakban jóváhagyta, 1888. május 22-én pedig Brassó megye is hozzájárult a megvalósításához. Háromszék közgyűlése ez utóbbi változat helyett, hosszas vita után a vasútvonal Háromszék megyére eső, módosított változatát (Kökös – Uzon – Sepsiszentgyörgy – Eresztevény – Nagyborosnyó – Barátos – Kovászna – Zabola – Imecsfalva – Kézdivásárhely) szavazta meg, figyelembe véve a fakitermelés és szállítás fontosságát. A munkálatok így megkezdődhettek, a Brassó – Sepsiszentgyörgy vonalat 1891. október 10-én, a Kézdivásárhelyig terjedő részt pedig november 27-én avatták fel. 1897 áprilisában adták át a székely körvasút Sepsiszentgyörgy – Csíkszereda szakaszát (Dédáig 1909-re jut el a vasút). Bár már 1898-ban Béldi Tivadar háromszéki nagybirtokos Kézdivásárhelytől a határszélig vezető vonalra előmunkálati engedélyt nyert, főként költségvetési hiány miatt a Bereckig terjedő szárnyvonal megnyitására csak 1907. szeptember 10-én került sor. Széchenyi István terve viszont, vasútvonal kiépítése az Ojtozi-szorosig és azon túl, még ma is várat magára.

József Álmos