A koszorú negyedik gyertyáját is meggyújtják
A Jézus eljövetelére való várakozás és lelki felkészülés időszakának vége felé tartu...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Az előttünk álló téli időszakban is legtöbb öt hónapon át – november elejétől március végéig – kaphatnak fűtéstámogatást az arra jogosultak, ehhez azonban az egyes önkormányzatok által meghatározott időpontig szükséges benyújtani az igényléseket. Aki kicsúszik a határidőből, csak egy hónappal később részesülhet támogatásban.
Fűtéspótlékot azok a családok kaphatnak, ahol az egy főre eső havi átlagjövedelem nem haladja meg az 1386 lejt, egyedülálló személy esetében pedig a havi 2053 lejt. A megítélt támogatás értéke az energiaszolgáltató által kiállított számlán lesz feltüntetve.
A támogatást lakásonként csak egy fűtésére használt rendszerhez nyújtják, legyen az gázzal, villanyárammal, vagy egyéb szilárd, illetve folyékony fűtőanyaggal működő rendszer, és csak azok családok vagy egyedülálló személyek részesülhetnek benne, akik más formában nem kapnak támogatást otthonuk fűtéséhez.
A fűtéstámogatás igényléséhez számos irat benyújtása szükséges. A kitöltött formanyomtatványhoz csatolni kell a kérvényező, valamint a családtagok személyazonossági igazolványának másolatát (14 éven aluli gyerekek esetében a keresztlevél másolatát), a lakás tulajdonjogát igazoló iratot (adásvételi szerződés, bérleti szerződés stb.), az utolsó gáz- vagy villanyszámla másolatát (adott estben), jövedelmi igazolást (fizetésigazolás, nyugdíjszelvény, saját felelősségre adott nyilatkozat stb.), a mezőgazdasági területekre vonatkozó igazolást, gépjármű tulajdonosok esetében a törzskönyv vagy a forgalmi engedély másolatát. Esetenként további iratok benyújtása is szükséges lehet, így az iratcsomó iktatása előtt ajánlott személyesen érdeklődni a polgármesteri hivatalok szociális irodáiban.
Nem kaphatnak fűtési támogatást azok, akik rendelkeznek bizonyos, a törvény által meghatározott javakkal, többek között az állandó lakhelyen kívüli épülettel, 10 évnél fiatalabb-, illetve egynél több, 10 évnél idősebb személyképkocsival vagy motorkerékpárral, 3000 lejnél nagyobb összegű banki betéttel, 1000 négyzetméternél nagyobb belterülettel városon vagy 2000 négyzetméternél nagyobb belterület vidéken, mezőgazdasági tevékenységből megvalósított jövedelemmel: 1000 euró/év egyedül álló személynél, vagy 2500 euró/év családoknál.
Sepsiszentgyörgyön október 16-tól fogadják a kéréseket az önkormányzat szociális igazgatóságán. A támogatás teljes időszakra való megszerzéséhez a kérelmeket legkésőbb november 20-ig kell iktatni. A formanyomtatványok, a támogatás odaítélésének küszöbértékeit tartalmazó táblázat, valamint a lakásfűtési támogatásból való kizáráshoz vezető javak listája megtalálható az intézmény honlapján.
Kézdivásárhelyen október 16-tól lehet benyújtani a kéréseket a polgármesteri hivatal szociális igazgatóságán hétfőn, kedden és szerdán 8 és 16 óra, csütörtökön és pénteken 8 és 14 óra között. Ahhoz, hogy a teljes téli időszakra folyósítsák a juttatást, az iratcsomót legkésőbb november 17-ig szükséges iktatni. A típuskérések, a jövedelmi határértékek és kizáró lista elérhetők az önkormányzat weboldalán.
Kovásznán október 10-től várják a fűtéstámogatáshoz szükséges iratcsomókat az önkormányzat szociális igazgatóságán. Az igénylőket hétfőn és szerdán 8.30 és 13 óra között, kedden és csütörtökön 13 és 15.30 között, pénteken 8.30 és 12 óra között fogadják. A támogatásnak a teljes, öt hónapos időszakra való folyósítása érdekében a dokumentumokat november 20-ig szükséges benyújtani. A formanyomtatványok igényelhetők a szociális irodában, vagy letölthetők a polgármesteri hivatal honlapjáról.
Baróton is október 16-tól fogadják a kérelmeket az önkormányzat szociális irodájában hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken 9 és 12 óra, szerdán 9 és 14 óra között. Azoknak, akik a teljes fűtési idényre szeretnék megkapni a támogatást, legkésőbb november 10-ig kell leadniuk az iratokat. A típusnyomtatványok a szociális irodából, vagy az intézmény weboldaláról szerezhetők be.
Fotó: Haáz Vince