Hol marad a jóindulat?

A bibarcfalvi Szabó Pál decemberben már másodjára jött el a baróti tanácsülésre, hogy – falufelelős hiányában – szóvá tegye a település gondjait, melyekből – elmondása szerint – nem kevés van. Ezúttal ismét a futballpálya gondját részletezte, de azt is megemlítette, hogy a faluban a szennyvizet jobb híján sokan az utcára engedik.

A bibarcfalvi futballpálya területe a helyi közbirtokosságé, a sportbarátok bekerítenék, az ott található öltözőt felújítanák, ám a közbirtokossággal való valamilyen szerződés, megegyezés nélkül nem tehetik. Szabó szavaiból azt a következtetést lehetett levonni, hogy a közbirtokosság vezetőivel az ügy előremozdítása érdekében érdemben nem lehet tárgyalni, ezért kérte a városvezetést, szólítsák fel a közbirtokossági elnököt, jöjjön el egy közelebbi tanácsülésre, tisztázni a dolgot.

Volt tanácsos, aki azt mondta, cserét kell felajánlani a közbirtokosságnak, hogy a futballpálya kerüljön vissza a város tulajdonába, más azt mondta, egyáltalán vissza se szabadott volna adni nekik 2003-ban (előtte a városé volt), egy harmadik pedig úgy fogalmazott, vissza kell perelni tőlük a területet, nincs más megoldás. Egy negyedik tanácsos viszont költői kérdést tett fel: „Ha a közbirtokosság a falué, miért nincs annyi jóindulat a vezetőségében, hogy bérbe adja azt a területet a helyi sportegyesületnek, azzal végül is a bibarcfalvi gyermekek javát szolgálva?”

Tényleges döntés, hogy mi is legyen, ez ügyben nem született, és azonnali megoldást Bibarcfalva másik gondjára se tudott senki mondani: Szabó szerint minden második kapunál a szennyvíz folyik ki az útra, ami, főleg nyáron, orrfacsaró bűzzel jár. „Valahogy, valamit intézkedjenek!” – kérte fel a városvezetést.