Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Identitáserősítő ünnepek

Ünnepi öltözetben vonult templomba október 27-én, vasárnap az árapataki magyar közösség, ahol istentisztelettel kezdődtek a Székföldi Magyar Napok. A kulturális műsornak a szorgos kezű árapataki asszonyok kézimunkáival feldíszített kultúrotthon biztosított helyet.

Az esemény megnyitóján Orbán Miklós megyei önkormányzati képviselő tolmácsolta Kovászna Megye Tanácsa vezetőségének üzenetét: „Közös ünnepünk a Székföldi Magyar Napok sorozata, amely az Önök lelkes hozzáállása, kitartása nélkül nem érhette volna meg a hatodik kiadást. Ilyenkor ősszel, a betakarítás idején számba vesszük kincseinket, értékeinket. Erre jó alkalom ez a találkozás is, amikor összegyűlve, egymásból erőt merítve még jobban odafigyelünk hagyományainkra, magyar értékeinkre.”

Fülöp-Gál László református lelkipásztor köszöntő beszédében kiemelte, nagy szükségük van arra az odafigyelésre és támogatásra, amit Kovászna Megye Tanácsától évről évre kapnak. A helyi közösség ezt szeretettel, a Székföldi Magyar Napok ünneppé varázslásával szeretné viszonozni. A lelkész megköszönte az asszonyok díszítő tevékenységét, illetve a vendégek ellátását biztosító finomságokat.

Hirdetés
Hirdetés

Kölcsey Ferenc: Himnusz című költeményével indult az ünnepi műsor, Bakó Pálné előadásában. Ezt követően az árapataki vallásórás gyermekek előadását láthatták az egybegyűltek. A bölöni Kékvirág és Kékvirágocskák néptáncegyüttesek bölöni legényavatót, majd jobbágytelki és felcsíki táncokat mutattak be. A magyar daloktól és néptáncoktól felbuzdult közönség a székely himnusz közös eléneklésével zárta a rendezvényt.

A Kovászna Megye Tanácsa támogatásával, hatodik alkalommal szervezett Székföldi Magyar Napok november 2-án Hidvégen és november 9-én Erősdön folytatódnak. 

(KMT-sajtóközlemény)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás