Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Idősek napja másképp

Idősek napja másképp Kovászna megye

A sepsiszentgyörgyi Zathureczky Berta Központban a Covid19-járvány miatt idén zártkörű ünnepség keretében ünnepelték meg az idősek világnapját.

Az ünnepi program Klárik Mária intézményvezető köszöntőbeszédével kezdődött, amit az evangélikus egyház lelkészének istentisztelete követett. A Zathureczky Berta alkalmazottai verssel, történetekkel kedveskedtek az ünnepelteknek, a figyelmességet egy-egy szál virág és emléklap kézbesítésével is fokozták. Az ünnepséget megelőzően a munkatársak a nappali foglalkoztató központ kedvezményezetteit is meglátogatták saját otthonukban.
A rendezvény legjelentősebb mozzanataként egy „hálafát” növesztettek az ebédlőben, amelyre az idősek és az alkalmazottak egyaránt hálájukat kifejező üzeneteket aggattak, ez az elmúlt esztendőt tekintve az átlagosnál is nagyobb nyomatékot kapott.

Hirdetés
Hirdetés

A Zathureczky-központban már márciusban felfüggesztették a nappali foglalkoztatást a bejáróknak, a respiro központ pedig újraindult. A bejutás feltételei között szerepel az előzetes tesztelés, illetve 14 nap elkülönítés. Az idén 5 időstől búcsúztak, és szintén 5 új idős találta meg új lakóhelyét a központban. Jelen pillanatban harminc állandó lakójuk van, amelyből páran ágyban fekvők. Annak ellenére, hogy továbbra is alacsony a személyzeti szám, idáig sikerült emelt színvonalú szolgáltatást nyújtani, és az időseket biztonságban tartani.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. október 1., 9:27
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Honapokig nem talalkozhattak a csaladjaikkal, erre fel fel volt ajanlva, hogy hazavehetik , akik akarjak az idos hozzatartozoikat. Nulla jelentkezo…Sokat mondo adat…