Előfordulhat-e ma az Romániában, hogy valakit maszkos házkutatók vernek fel álmából, miután legalább egy hónapig lehallgatták a telefonját, utána több mint egy évig sakkban tartják, majd közlik vele, hogy puszta tévedés történt? A kézdivásárhelyi Marthy család esetéből az következik, hogy a válasz igen, bármikor bárkivel előfordulhat. Ez ugyan nem nyugtat meg, de legalább érdemes elgondolkodni rajta.
Majdnem napra pontosan két évvel ezelőtt a kézdivásárhelyi Marthy család hangos ajtódöngetésre ébredt reggeli álmából. Hamarosan kiderült, hogy a Kovászna megyei gazdasági rendőrség emberei tették náluk tiszteletüket bejelentés nélkül, köztük az akciót vezető rendőrtiszttel és annak kollégájával, két maszkos legénnyel, míg az ötödik a házkutatás folyamatát filmezte. Merthogy a Marthy Áron nevére kiállított házkutatási paranccsal érkeztek, amiben viszont nem szerepelt sem annak oka, sem az, hogy tulajdonképpen mit keresnek. Ez már eleve súlyos procedurális hiba, de bár csak ez lett volna az egyetlen!
A háziak kérdésére közölték, hogy egy bizonyos, Európai Unión kívüli céggel kötött szerződés érdekli őket, amit Marthy Júlia készséggel átadott a rendőrnőnek – mivelhogy a szerződést ő, és nem férje írta alá a Tirex Kft. nevében, amelynek egyébként mindketten egyenjogú ügyvezetői. Szabály szerint a házkutatásnak ebben a pillanatban véget kellett volna vetni, ám nem így történt. A maszkosok folytatták a kutakodást, míg vezetőjük hirtelen Marthy Áronhoz fordult, követelve, hogy vegye elő a szerencsejátékos nyereményeit igazoló nyugtákat. Indoklása szerint ugyanis kevés a valószínűsége („puțin probabil”) annak, hogy valaki három év alatt tisztességes körülmények közepette annyi pénzt nyerjen.
A szerencsés (?) házigazda hiába magyarázta, hogy ilyen esetben a nyereményeket nem nyugta kíséretében adják ki, később az állami lottótársaság mindkét kézdivásárhelyi egységét megszállták, azt felételezve, hogy valamelyik munkatársa összejátszott a nyertessel. A nyomozásvezető kedélyeit majd csak a lottótársaság bukaresti vezetőségének írásban elküldött álláspontja hűtötte le, amelyben kereken kimondták: a nyerés kizárólag szerencsén múlik, azt sem emberi huncutsággal, sem valamiféle számítógépes szoftverrel nem lehet befolyásolni.
De térjünk vissza a Fenyves utcai házkutatáshoz, ahol hiába kapták kézbe a keresett szerződést, emellett – jegyzőkönyv kíséretében – elvették a házaspár mobiltelefonjait, Júlia laptopját, sőt az egyik fiókban talált készpénzét is, merthogy hirtelen nem tudta papírokkal igazolni annak eredetét. Hangsúlyozzuk: mindezt olyan körülmények közepette, hogy a házkutatási parancs Áron nevére volt kiállítva, a keresett szerződést Júlia írta alá, és az elvett pénz is – bevallása szerint – az ő tulajdonát képezte (korábban osztalékként vette fel a cégtől).
A nyomozást vezető rendőrnő azt írta a Marthy Áron nevére már 2021 januárjában megnyitott iratcsomóba (dosar), hogy az inkriminált szerződés értelmében kiállított, és a külföldi fél által bankon keresztül törlesztett számlát a Tirex Kft. nem vezette be a közpénzügyi hatóság (ANAF) nyilvántartási rendszerébe. Ennek alapján kérte, és a bíró jóvá is hagyta a gyanúsított személy megfigyelést, telefonjának lehallgatását stb. Ez akkor derült ki, amikor Marthy Áronnal a házkutatás után jó két hónappal közölték, hogy pénzügyi csalás gyanújával nyomoznak ellene, és kikérhette az időközben 1300 oldalasra duzzadt iratcsomóját. Ezt készséggel le is másolták neki 650 lej ellenében…
Időközben az is nyilvánvaló vált, hogy a lavinát elindító számla a megfelelő időben, annak rendje és módja szerint szerepelt az ANAF nyilvántartásában. Lapunknak neve elhallgatását kérő volt rendőr mondja: a gyanút fogó hatósági illetékesnek ezt lehetősége lett volna az irodájából, pár kattintással ellenőrizni – rejtély, hogy miért nem tette. Azt is homály fedi, hogy a kutakodást miért nem a cég székhelyén kezdték (ahol azóta sem jártak), miért kellett hajnalosan házkutatást tartani, számítógépeket, telefonokat, készpénzt lefoglalni, embereket megfigyelni, a lottótársaság munkatársait zaklatni; miért kértek a házaspár anyagi és pénzügyi helyzetére vonatkozó adatokat külföldi hatóságoktól, és még sorolhatnánk.
Mivel bizonyíték hiányában nehéz lett volna vádat emelni, a „dosar” lezárása hónapokig váratott magára. A nyomozást kezdetben felügyelő ügyészt időközben áthelyezték, az utódja nem foglalkozott vele, vagy nem akart belemászni, végül a harmadik elemezte kellő alapossággal, és állapította meg idén januárban (!) a bűncselekmény hiányát. A házaspárnak időközben, miután lemásolták róluk az összes adatot, bírói utasításra visszaadták a telefonjaikat, de Júliának a pénzét azóta sem. Rejtélyes okból kifolyólag a férje számlájára utalták, de az egy másik, ettől független ügy miatt éppen zárolva volt, így onnan „elúszott”.
Happy end? Nehéz lenne annak nevezni, miután a Kézdivásárhelyen közismert vállalkozóknak számító, többek között a Bujdosó vendéglőt is működtető Marthyékat alaposan megviselte az ügy, hiszen a náluk megejtett házkutatás híre annak idején futótűzként terjedt szét a kisvárosban, mindenféle találgatásokhoz szolgáltatva táptalajt. Marthy Júlia azért döntött esetük nyilvánosságra hozatala mellett, mert tudatosítani szeretné a társadalomban, hogy a magát jogállamnak tekintő Romániában valami nem stimmel.
„Felháborítónak tartom, hogy – amint az iratcsomóból kiderül – egy rendőrségi nyomozás elindításához elég legyen annak feltételezése, hogy egy kisvárosi cég eleve nem üzletelhet törvényesen jelentős külföldi céggel. Miért, csak bukaresti cégek köthetnek komoly szerződéseket? Nem rendjén való, hogy miközben szesz- és cigarettacsempészek bratyiznak leplezetlenül rendőrökkel, és munkakönyvvel soha nem rendelkezők építenek cifra palotákat maguknak, a hatóságok olyan vállalkozókat vegzálnak, akik emberek tucatjainak biztosítanak munkát, és naprakészen befizetik az egekig emelt adókat és illetékeket – tör ki belőle a keserűség. – Nem rendjén való az, hogy ebben az országban bárkit, bármikor megfélemlíthetnek, meghurcolhatnak minden ok nélkül, ráadásul az adófizetők pénzén, és utána senkit sem lehet felelősségre vonni, mert a rendszer megvédi az embereit, megvédi önmagát.”
Ez utóbbit annak tükrében mondja, hogy a nyomázást szerinte alaptalanul és rosszhiszeműen elindító rendőrtiszt ellen hiába tett feljelentést hivatali visszaélés okán a Brassói Táblabíróság Melletti Ügyészségen, ezt úgy ejtették, hogy még csak meg sem hallgatták az érintett feleket. Hasonlóképpen járt el a főügyész is, akihez ezt követően fellebbezett. Most utolsó lehetőségként a Kézdivásárhelyi Bíróságon támadta meg a főügyész határozatát, a tárgyalás december 20-ra van kitűzve. Akkor talán kiderül, hogy a jogállamiságból maradt-e bár egy fikarcnyi – ha egyáltalán létezett is valaha.
Fotó: Kocsis Károly
Szép