A 2022–2023-as időszak komoly áttörést jelenthet a sepsiszentgyörgyi roma közösségek életminőségének javítását, derűsebb jövőképük felcsillanását tekintve. A városban három olyan létesítmény épül-készül, amelyek a roma családok, illetve a köztük szintén szegénységben élő más nemzetiségűek társadalmi beilleszkedési esélyeinek a növelését fogja szolgálni.
Jelenleg a Csíki utcai, Csíki negyedi integrációs központ áll a legjobban az előkészületekkel, az átadására, használatba vételére már jövő év elején sor kerülhet, addig még zajlik a berendezkedés, a kellékek beszerzése, vásárlása.
A korábbi hetekben, hónapokban gyakran volt sajtótéma az őrkői roma közösségi központ létesítése, működésbe helyezése. Az építők számára szűk egy év a határidő, de az önkormányzat és önkéntes segítői azt szeretnék, ha a beilleszkedési, felzárkóztatási programban előírtakat jóval korábban elkezdenék, erre a polgármesteri hivatal által megvásárolt nagy ingatlan – átmeneti szociális lakás – tágas földszintje megfelelő helynek mutatkozik. Az őrkői roma közösség számára elképzelt fejlesztések tervezésében, kivitelezésében oroszlánrészt vállalt a GAL Sepsi egyesület, amely európai uniós pályázatokon szerzett jelentős összegű támogatásokat a szegénység felszámolására, nyomortanyák lakói életminőségének javítására, társadalmi beilleszkedésük elősegítésére. Az ilyen jellegű célirányos felhasználásra az uniós pályázatokon és támogató cégektől kapott pénzösszegek nagyságának a szempontjából és általában a tevékenység eredményességének alapján a GAL Sepsi az ország első tíz civil szervezete között van!
A harmadik sepsiszentgyörgyi roma közösségi központ Szépmező városrészen létesül, a polgármesteri hivatal jövő év elején írja ki a közbeszerzési pályázatot az építkezésre.
A három közösségi létesítményben nagyon aktív tevékenységi programot terveznek, szakmai képzésekkel, egészségügyi és pszichológusi tanácsadásokkal. Az érintetteket segítik különféle hivatali ügyek rendezésében, lesz foglalkozás gyermekeknek és felnőtteknek is, a szülők számára lehetőség nyílik a gyermekeikkel együtt tanulni, tökéletesíteni a betűvetést.
Ha sikerül, akkor javasolni fogom a,, Kutyából nem lesz szalonna! „közmondás hatályon kívül helyezését… De ettől nem kell tartani, sajnos!