Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jókor, jó helyen, jó társaságban került sor Máté Bence természetfotó-kiállításának megnyitójára

Jókor, jó helyen, jó társaságban került sor Máté Bence természetfotó-kiállításának  megnyitójára Kovászna megye

Miközben az installációkat a csodálatos természetfotókkal már szerda este felállították a sepsiszentgyörgyi főtéren, szombat estére lett minden úgy készen, hogy az alkotó és a szervezők elégedetten nyugtázhatták a látottakat. A Vértelen vadászat című kiállítás megnyitójára a polgármester, valamint egy fesztiválnak is becsületére váló érdeklődő jelenlétében került sor.

Akinek a sok különleges megörökített pillanatot köszönhetjük: Máté Bence. (Fotó: Klárik Loránd)

Demeter János, a kiállítást Szentgyörgyre szervező Vadon Egyesület vezetőjének köszöntője után Antal Árpád polgármester szólt a rendkívül népes hallgatósághoz a főtéren. Örömét fejezte ki, hogy sikerült jól időzíteni a kiállításmegnyitót, hiszen ma, augusztus 19-én van a fotográfia világnapja, s igen közel van a magyar fotográfia ünnepe is, hogy mindehhez nagyon kellemes nyári időt adott a Fennvaló, hiszen az ország többi részein fenyegetőek az időjárás körülmények, valamint hogy jó társaságban kerül sor az eseményre, amely ráadásul első Romániában és a legnagyobb a maga nemében Sepsiszentgyörgyön. Hangsúlyozta, a fotókiállítással a természetvédelemre is szeretnék felhívni a figyelmet, főleg a fiatalokét. Azt, hogy ennek mi a működésmódja, Demeter János fogalmazta meg: „Máté Bence munkái megtanítanak látni a világban, észrevenni azt a sok csodát, ami mellett csak úgy elmennénk. Látni és láttatni ez az igazi természetfotós küldetés és Máté Bence ezt egyedülállóan jól csinálja.”

A városnak nagy elégtétel, hogy ily módon is a természetvédelemre irányíthatja a figyelmet (Fotó: Klárik Loránd)

A Vadon Egyesületnek nagy érdemei vannak abban, hogy Háromszékre eljutott a lenyűgöző természetfotókiállítás: ennek a története öt évvel ezelőtt kezdődött, mikor Demeter János meglátta azt Gödöllőn. Ám kellett hozzá egy bevállalós önkormányzat is, hiszen, mint Máté Bence is taglalta, kiállítását hetente meghívják különböző városok, ám mikor a polgármesterek szembesülnek a logisztikai nehézségekkel, le is mondanak szándékukról. Ezért a fotós különösen értékelte, hogy másfél év után Sepsiszentgyörgy az első város, amely jelesen végigvitte a projektet, neki és csapatának a válláról sok szervezési terhet levéve.

Csak rendkívüli eseményekkor ilyen mozgalmas a főtér, dehát a kiálíltásmegnyitó is olyan volt. (Fotó: Bodor Tünde)

Röviden szólt a rendkívüli műszaki megoldásokat igénylő, felvonultató installációkról, magáról a tárlatról is: a U formában felállított pannók egymás felé néző részén egy-egy téma több mozzanatát mutatja meg, kontextusba helyezi a nézőt, míg a külső oldalakon annak a projektnek a legjobb képkockája látható. De többnyelvű szövegek is informálnak arról, hol, milyen körülmények között készültek a képek, mekkora munka áll mögöttük. A több mit 600 fotó összesen 30 országban készült, de többségükben Máté Bence kedves területén, tágabb kertjében, a Kárpát-medencében. Díjnyertes fotókhoz pedig saját bevallása szerint nem föltétlenül kell drága eszköztár, hiszen ő maga fiatalon használt gépekkel is fel tudta venni a versenyt a legegzotikusabb helyszíneken és költséges felszereléssel elkészült fotókkal.

Napnyugta uán a legvarázslatosabb a látvány. (Fotó: Vadon Egyesület)

Végül a neves fotós, aki a világon egyetlenként birtokolja egyszerre „Az év ifjú természetfotósa” és „Az év természetfotósa” címeket, újfent kiemelte: a kiállítás fő célja felhívni a figyelmet arra, hogy az ember próbálja megóvni természeti környezetét és napi döntéseiben is legyen ez szempont.

A kiállítás hat hétig, szeptember 24-ig fogja gyönyörködtetni a szentgyörgyi főtérre látogatókat, szeptember 23-án 18 órakor pedig Máté Bence előadást tart a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében a fotók hátteréről, fotózási módszereiről, technikáiról, elveiről. Az előadáson szinkrontolmácsolást biztosítanak a magyarul nem értőknek.

A Conservation Transylvania programban résztvevő természetfotósok is kiállították munkáikat a park felső sétányán. (Fotó: Péter Levente)

Máté Bence kiállításával egy időben a háromszéki természetfotósok is megmutatták néhány jól sikerült felvételüket. Az Erzsébet park felső sétányán a zabolai Mikes-birtok védett élőhelyein, a Conservation Transylvania program keretében készült fotókat állított ki Péter Levente, Csákány László, valamint Barabás Imola.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás