Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jól haladnak a sepsiszentgyörgyi terelőút munkálatai

Jól haladnak a sepsiszentgyörgyi terelőút munkálatai Kovászna megye

Viszonylag könnyedén haladnak a sepsiszentgyörgyi elkerülőút építésével. Jövő héten látványos munkálatokra lehet számítani, mert a felüljáró hidakra is elkezdik felhelyezni a gerendákat. A közel 12 kilométeres terelőút szinte felén már kétrétegű aszfaltburkolat is van – tudtuk meg Elekes Róberttől, a Brassói Regionális Útügyi Hatóság szóvivőjétől.

Nagyrészt befejezték az útalap töltését – tájékoztatott a szóvivő, aki éppen a hét közepén végzett terepszemlét Sepsiszentgyörgyön. A munkálatnak ez a szakasza a hidaknál a legidőigényesebb, mert ott a tartópillérek magasságáig töltést kell készíteni, majd bedöngölni, a földnek ugyanis idő kell a helyezkedésre. A Sepsi Aréna mögött készül a legnagyobb, 500 méter hosszú híd, amely a völgy, a vasútvonal és az Olt-folyó fölött ível majd át; másik kettő szintén vasutak fölött épül (a Brassó–Déda, illetve a Sepsiszentgyörgy–Bereck vonalak fölött).

Fotó: Kristó-Gothárd Hunor

A terelőútra tervezett négy körforgalomból is készen van kettő, illetve nekifogtak a két végponton, az illyefalvi letérőnél történő leágazásnál és a Sepsi Aréna környékén a 12-es országútba való visszacsatlakozásnál épülő körforgalom megépítéséhez is. Az illyefalvi letérőhöz közel épül két pihenőhely is a terelőút mentén, az itt kiépített parkolókban egyenként huszonöt személyautónak és tizenhat teherautónak lesz majd parkolóhely, természetesen illemhely is lesz. Itt kap helyet az útkarbantartó támaszpont is, amelyekhez hasonlókkal jelenleg csak az autópályák rendelkeznek.

Fotó: Kristó-Gothárd Hunor

A teljes úthossz közel felén már aszfaltburkolat is van, az alapozó és összekötő rétegre a kopóréteg majd tavasszal kerül rá. A szóvivő szerint a munkálatok közel felével készen vannak. Kisebb halasztást kérhet még ugyan a kivitelező egy magasfeszültségű villanyoszlop áthelyezésének szükségessége miatt, illetve az Országos Talajjavító Hatóságnak (ANIF) is át kell helyeznie néhány föld alatti vízvezetéket, amelyek létéről nem is tudtak a tervezők. Ez Elekes Róbert szerint vélhetően nem okoz számottevő késést a munkálatokban, úgyhogy bár 2024 nyara a munkálat határideje, a kivitelezők szerint akár már hamarabb is készen lehetnek.

A terelőutat európai uniós alapból, a Nagy Infrastruktúra Operatív Program keretében építik.

Fotó: Kristó-Gothárd Hunor

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások